Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Határ Győző

ISTENNEL SZÓBA ÁLLNI

Istennel szóba állni nem divat.
Szólongatása, a párbeszéd vele az emberiséggel egyidős műforma, amelynek a zsidókereszténység távolról sem a "feltalálója", csupán megöröklője, s amelynek Ágoston volt a legkitartóbb és tán legkiemelkedőbb képviselője

ALLAH ÁLDÁSA - avagy - ÉLET A HIBERNÁKULUMBAN

Ahogyan a többség ma országszerte az iszlámot látja, ábrázat barátságosabb már nem lehetne. Ha van is belőle, ami van - ahol van: oly messze van
a lomhaság, a nemtörődömség és a jó mozlim propaganda trojkája megteszi a magáét; mainapság a Honban, a közmegegyezés szerint az iszlámnál szelídebb, szeretetreméltóbb, békeszeretőbb világvallás nincs.

A GLÓRIA

Nem isteni megvilágosulás sugallatára mondom, ami itt következik; és de még csak azt sem állíthatom, hogy kihallgattam ama kis ország maroknyi kisebbségének titkos belső monológját, amely már-már arról is letett, hogy ilyen és hasonló, eleve kicsorbult, haszontalan gondolatoknál időzzön: cui bono? Minek?

Nostalgitis Purulens

Vannak felismeréseink, melyek alapvetőek ugyan, de eleve csorbák és életlenek. Hogy a történelemben minden csak egyféleképpen történik; hogy a megtörténtet más szögből nézni, más megvilágításba helyezni lehet, de keresztülvinni, hogy másképpen történt légyen, mint ahogy valójában megesett - nem lehet

Hatvan év után

Emlékeimből akaratlanul előugrik egy réges-régi beszélgetésem, amit még Hitler hatalomra kerülésének évében, 1933-ban, Düsseldorfban folytattam német diáktársammal. Építészhallgató volt ő is, nálam kívül-belül két fejjel magasabb: műveltebb, olvasottabb - maga is Nietzsche-rajongó - és persze, a Hitlerjugend tagja.

FELELET A MONDOLATRA

A magamfajta vén róka jó ha egyszer egy szökőévben találkozik igazán kedvére való könyvvel. Ilyen ritka ünnepi esemény volt számomra az ÖRÖK ROMOK (1) tavalyi megjelenése, annál is inkább, mivel illusztris szerzőjéhez több éves, egyre izmosodó baráti szálak fűztek. Fűnek-fának ajánlottam, egy ízben, a Szent István társulatnál jártomban, főprépost-igazgatójának, nekem igen kedves pap-barátomnak nem győztem dicsérni s csodálkozva tapasztaltam, hogy magasztaló szavaimat a jeles kiadó berkeiben milyen fanyar mosollyal fogadják.

BEJÖVETEL - BEMENETEL

A kolozsvári HELIKON irodalmi folyóirat tavaly karácsonyi mellékletében mulatságos táblázatot közölt: két évszázada milyen előítéletek, miféle berögzött sablonok szerint szemlélték egymást a nemzetek? Ahogy végigmegyünk e hosszú táblázaton, hol megkacagtat, hol értelmetlenül bámuljuk: távoli idők megüresedett közhelyei ezek. Bánjuk is mi, a 18. században ki kit tekintett globálisan "csalavárdinak", "alamuszinak", "kötözködőnek", "szeleverdinek", "lobbanékonynak", "kandúr természetűnek" és így tovább.

Újszülötthöz intézett admonitio, avagy Hogyan ne írjunk életrajzot

Olyan országban, ahol évtizedeken át életrajzok íratásával gyötörték a népmilliókat, mazochizmus kell ahhoz, hogy bárki kíváncsi legyen gályatársa életrajzára. Egy-gályában eveztünk, ugyanegy utópia keresztjére felfeszített nemzet voltunk, úgy is tudja mindenki, hogy-volt-mi-volt s börtöneinkkel, árnyékbokszolásunkkal, füstölgő kényszeres beleilleszkedésünkkel úgy hasonlítunk, mint egyik tojás a másikhoz.

ÉLETTAPASZTALAT

Il y a une pente des catholiques á croire et á vouloir faire croire que les incroyants sont malheureux. Montherlant - CARNETS
(A katolikusok hajlamosak arra, hogy azt higgyék és másokkal elhitessék: a nem-hivők boldogtalanok

NEMZETTUDAT/NEMZETTUDATLANSÁG

IKERFOGALMAK

MILLENNIUM-ÜNNEPLŐBEN

Jóllehet nagyon is jól tudjuk, hogy az idő-kontinúumnak semmi köze ahhoz a "beosztáshoz" , amelyet ráerőszakolunk, mégis - eljátszadozunk a gondolattal s mindig mondogatjuk, mennyire szeretnénk megérni ezt meg azt

Pro Domo

Az irodalmi Nobel-díj svéd alapítvány; hogy kit jelölnek a díjra, az az ő dolguk: az odaítéléssel megbízott Svéd Akadémia belügye. Kívülálló aligha szólhat hozzá - hacsak nem akar kotnyeles
okvetetlenkedőnek feltűnni. Magam sem azért mondom el itt a véleményemet KI Nobel-díjáról, mintha ez változtatna a Nobel-díj Bizottság szemléletén (még értesülni sem értesülne róla), hanem csupán azért, mert több oldalról ilyenértelmű kérdést intéztek hozzám.

Kereszténység [L. "Pálvallás" alatt is] (Lexikon-cikk első harmadának hevenyészett vázlata)

Noha ezen a néven terjedt el, maga a "kereszténység" misnomer; helyesen: pálvallás. A három világvallás - a judeo-miszticizmus, a judeo-iszlám és a kereszténység - közül a hit erejére nézve ez a leghanyatlóbb, számra nézve a legnagyobb; a k. kb. egymilliárd lelket számlál, bár az iszlám, kívált Afrikában, de majdhogynem mindenütt a sarkában van és hamarosan meghaladja.

Tömeggyilkos

Ha egy tömeggyilkos kisiklik a rendőrgyűrűből, szerzetesnek áll, vezeklő zarándokútra indul Compostelába, kiüt rajta a Krisztus öt sebe, stigmatizál, és boldoggá, majd szentté avatják; utóbb arany relikviáriumban őrzött mutatóujja, rátétellel, rákos beteget gyógyít, és éppen az az ujjperce, amellyel elhúzta a ravaszt, valahányszor ölt - az én szememben továbbra is "a tömeggyilkos" marad.

Határ Győző: Szentföld a Föld, Kortárs, 2000, 106. old.

Tartalom átvétel

Ma történt

Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)

1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.

2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)