Határ Győző

Olyan országban, ahol évtizedeken át életrajzok íratásával gyötörték a népmilliókat, mazochizmus kell ahhoz, hogy bárki kíváncsi legyen gályatársa életrajzára. Egy-gályában eveztünk, ugyanegy utópia keresztjére felfeszített nemzet voltunk, úgy is tudja mindenki, hogy-volt-mi-volt s börtöneinkkel, árnyékbokszolásunkkal, füstölgő kényszeres beleilleszkedésünkkel úgy hasonlítunk, mint egyik tojás a másikhoz.

Il y a une pente des catholiques á croire et á vouloir faire croire que les incroyants sont malheureux. Montherlant - CARNETS
(A katolikusok hajlamosak arra, hogy azt higgyék és másokkal elhitessék: a nem-hivők boldogtalanok

A magamfajta vén róka jó ha egyszer egy szökőévben találkozik igazán kedvére való könyvvel. Ilyen ritka ünnepi esemény volt számomra az ÖRÖK ROMOK (1) tavalyi megjelenése, annál is inkább, mivel illusztris szerzőjéhez több éves, egyre izmosodó baráti szálak fűztek. Fűnek-fának ajánlottam, egy ízben, a Szent István társulatnál jártomban, főprépost-igazgatójának, nekem igen kedves pap-barátomnak nem győztem dicsérni s csodálkozva tapasztaltam, hogy magasztaló szavaimat a jeles kiadó berkeiben milyen fanyar mosollyal fogadják.

Jóllehet nagyon is jól tudjuk, hogy az idő-kontinúumnak semmi köze ahhoz a "beosztáshoz" , amelyet ráerőszakolunk, mégis - eljátszadozunk a gondolattal s mindig mondogatjuk, mennyire szeretnénk megérni ezt meg azt

A kolozsvári HELIKON irodalmi folyóirat tavaly karácsonyi mellékletében mulatságos táblázatot közölt: két évszázada milyen előítéletek, miféle berögzött sablonok szerint szemlélték egymást a nemzetek? Ahogy végigmegyünk e hosszú táblázaton, hol megkacagtat, hol értelmetlenül bámuljuk: távoli idők megüresedett közhelyei ezek. Bánjuk is mi, a 18. században ki kit tekintett globálisan "csalavárdinak",
"alamuszinak", "kötözködőnek", "szeleverdinek",
"lobbanékonynak", "kandúr természetűnek" és így tovább.

Istennel szóba állni nem divat.
Szólongatása, a párbeszéd vele az emberiséggel egyidős műforma, amelynek a zsidókereszténység távolról sem a "feltalálója", csupán megöröklője, s amelynek Ágoston volt a legkitartóbb és tán legkiemelkedőbb képviselője

Nem isteni megvilágosulás sugallatára mondom, ami itt következik; és de még csak azt sem állíthatom, hogy kihallgattam ama kis ország maroknyi kisebbségének titkos belső monológját, amely már-már arról is letett, hogy ilyen és hasonló, eleve kicsorbult, haszontalan gondolatoknál időzzön: cui bono? Minek?

Az irodalmi Nobel-díj svéd alapítvány; hogy kit jelölnek a díjra, az az ő dolguk: az odaítéléssel megbízott Svéd Akadémia belügye. Kívülálló aligha szólhat hozzá - hacsak nem akar kotnyeles
okvetetlenkedőnek feltűnni. Magam sem azért mondom el itt a véleményemet KI Nobel-díjáról, mintha ez változtatna a Nobel-díj Bizottság szemléletén (még értesülni sem értesülne róla), hanem csupán azért, mert több oldalról ilyenértelmű kérdést intéztek hozzám.

Ahogyan a többség ma országszerte az iszlámot látja, ábrázat barátságosabb már nem lehetne. Ha van is belőle, ami van - ahol van: oly messze van
a lomhaság, a nemtörődömség és a jó mozlim propaganda trojkája megteszi a magáét; mainapság a Honban, a közmegegyezés szerint az iszlámnál szelídebb, szeretetreméltóbb, békeszeretőbb világvallás nincs.

Noha ezen a néven terjedt el, maga a "kereszténység" misnomer; helyesen: pálvallás. A három világvallás - a judeo-miszticizmus, a judeo-iszlám és a kereszténység - közül a hit erejére nézve ez a leghanyatlóbb, számra nézve a legnagyobb; a k. kb. egymilliárd lelket számlál, bár az iszlám, kívált Afrikában, de majdhogynem mindenütt a sarkában van és hamarosan meghaladja.

Ha egy tömeggyilkos kisiklik a rendőrgyűrűből, szerzetesnek áll, vezeklő zarándokútra indul Compostelába, kiüt rajta a Krisztus öt sebe, stigmatizál, és boldoggá, majd szentté avatják; utóbb arany relikviáriumban őrzött mutatóujja, rátétellel, rákos beteget gyógyít, és éppen az az ujjperce, amellyel elhúzta a ravaszt, valahányszor ölt - az én szememben továbbra is "a tömeggyilkos" marad.

Határ Győző: Szentföld a Föld, Kortárs, 2000, 106. old.

Vannak felismeréseink, melyek alapvetőek ugyan, de eleve csorbák és életlenek. Hogy a történelemben minden csak egyféleképpen történik; hogy a megtörténtet más szögből nézni, más megvilágításba helyezni lehet, de keresztülvinni, hogy másképpen történt légyen, mint ahogy valójában megesett - nem lehet

Emlékeimből akaratlanul előugrik egy réges-régi beszélgetésem, amit még Hitler hatalomra kerülésének évében, 1933-ban, Düsseldorfban folytattam német diáktársammal. Építészhallgató volt ő is, nálam kívül-belül két fejjel magasabb: műveltebb, olvasottabb - maga is Nietzsche-rajongó - és persze, a Hitlerjugend tagja.