Szakértő a stúdióban: mikor érdemes a tekintélynek hinni?
A tekintélyre hivatkozás nem mindig érvelési hiba. Az számít, hogy a szakértő a saját területén beszél-e, és mit mond a szakma többi része.
A klasszikus logika az argumentum ad verecundiam, a tekintélyre hivatkozás néven sorolja az érvelési hibák közé. A mindennapi életben azonban állandóan szakértőkre támaszkodunk: orvosra, mérnökre, statikusra. A kérdés nem az, hogy hihetünk-e a tekintélynek, hanem hogy mikor.
Négy kérdés a szakértőhöz
- A saját területén beszél? Egy kiváló fizikus véleménye a gazdaságpolitikáról nem szakértői vélemény, hanem egy művelt ember véleménye.
- Mit mond a szakma többsége? Egyetlen szakértő könnyen talál ellenszakértőt. A szakmai konszenzus, például összefoglaló tanulmányok és szakmai testületek állásfoglalásai, sokkal többet nyom a latban.
- Van-e érdekeltsége? Ki fizeti a kutatást vagy a szereplést? Az érdek nem teszi hamissá az állítást, de óvatosságra int.
- Elmagyarázza, vagy csak kijelenti? A jó szakértő a módszerét is elmondja, nem csak a következtetést.
A diploma a saját szakterületén ad hitelt. A szomszédos területen az érv is csak érv.
A hamis egyensúly
A vitaműsorok gyakran egy-egy szakértőt ültetnek le a két oldalra, ami azt a benyomást kelti, hogy a szakma fele-fele arányban megosztott. Ha valójában száz kutatóból kilencvenöt egy irányba hajlik, az egy-egy arányú vita torz képet ad. A kiegyensúlyozottság nem azt jelenti, hogy minden álláspont ugyanannyi időt kap, hanem hogy a súlyuk arányában jelennek meg.
Az entellektüel szerepe
A nyilvános értelmiségi, aki sok témához hozzászól, más szerepet tölt be, mint a szakértő. Kérdéseket vet fel, összefüggéseket mutat, vitát indít. Ez értékes, amíg a hallgató tudja, hogy véleményt hall, nem szakvéleményt.