Statisztika a címlapon: a relatív kockázat csapdája
„Megduplázza a kockázatot” – ez a mondat egyszerre lehet igaz és félrevezető. Miért kell mindig az abszolút számot is megkérdezni?
Az egyik legtanulságosabb statisztikai eset Nagy-Britanniából ismert. 1995 októberében a brit gyógyszerbiztonsági hatóság figyelmeztetést adott ki: bizonyos harmadik generációs fogamzásgátló tabletták kétszeresére növelik a vérrög kockázatát. A sajtó a „kétszeres kockázat” kifejezést vitte a címlapokra. Sok nő azonnal abbahagyta a tabletta szedését.
Az abszolút számok ennél jóval kevésbé voltak riasztók: a kockázat nagyjából hétezerből egy esetről hétezerből két esetre nőtt. A következő évben Angliában és Walesben jelentősen emelkedett a nem tervezett terhességek és az abortuszok száma, miközben a terhesség maga nagyobb trombóziskockázattal jár, mint a tabletta.
Kétszer semmi az semmi. A „kétszeres kockázat” csak akkor mond valamit, ha tudjuk, minek a kétszerese.
Relatív és abszolút
- Relatív kockázat: hányszorosára változik az esély. „Kétszeres”, „50 százalékkal nagyobb”.
- Abszolút kockázat: hány esetből hányban történik meg. „Tízezerből három helyett tízezerből négy.”
A kettő ugyanazt a tényt írja le, de egészen más benyomást kelt. A relatív szám jól mutatja a hatás irányát és erejét, az abszolút szám azt, hogy ez az egyes ember életében mekkora változás.
Három kérdés minden százalékhoz
- Minek a százaléka? Mi az alap, amelyhez képest a változást mérik?
- Hány emberről van szó? Kis mintán a véletlen nagy százalékos ugrásokat okozhat.
- Mi az összehasonlítás? A kockázatot mihez képest kell nézni: a semmittevéshez, egy alternatív kezeléshez, vagy egy másik élethelyzethez?
Az orvosi kommunikációban ezért terjedt el a „szükséges kezelt betegek száma” (NNT) mutató: hány embert kell kezelni ahhoz, hogy egy esetben elkerüljünk egy rossz kimenetelt. Ez a szám nehezebben lesz címlap, de sokkal többet mond.