Megerősítési torzítás: miért a saját igazunkat olvassuk

Peter Wason brit pszichológus 1960-ban egyszerű feladatot adott a kísérleti személyeknek. Megmutatott nekik egy számhármast, a 2–4–6-ot, és azt mondta: ez megfelel egy szabálynak, találják ki, melyiknek. Saját hármasokat mondhattak, és ő megmondta, megfelelnek-e.

A legtöbben gyorsan elképzeltek egy szabályt, például „kettesével növekvő páros számok”, és olyan hármasokat mondtak, amelyek ezt igazolták: 8–10–12, 20–22–24. Mindegyikre igen volt a válasz. Aztán magabiztosan bemondták a szabályukat, és tévedtek. A valódi szabály egyszerűen ennyi volt: bármely három növekvő szám.

Igazolás helyett cáfolat

A hiba nem a logikában, hanem a stratégiában volt. A résztvevők szinte csak olyan példát próbáltak ki, amely a saját elképzelésüket erősítette meg. Aki a 3–2–1-et vagy az 1–17–200-at is kipróbálta, hamar rájött a megoldásra. A tanulság: a megerősítő példák gyűjtése keveset mond, egyetlen jól megválasztott cáfoló próba sokat.

Nem az a kérdés, találunk-e bizonyítékot az igazunkra. Az a kérdés, kerestük-e a cáfolatát.

A hírfogyasztásban

A megerősítési torzítás három szinten jelenik meg:

• Keresés: olyan forrást választunk, amelyről sejtjük, hogy egyetért velünk.
• Értelmezés: a kétértelmű adatot a saját álláspontunk javára olvassuk.
• Emlékezés: a megerősítő eseteket jobban megjegyezzük, mint a cáfolókat.

Gyakorlati ellenszerek

Teljesen kiküszöbölni nem lehet, de csökkenteni igen. Hasznos szokás, hogy egy fontos kérdésben elolvassuk az ellenkező álláspont legjobb képviselőjét, nem a leggyengébbet. Segít, ha előre leírjuk, mi változtatná meg a véleményünket. És érdemes gyanakodni, ha egy összetett kérdésben minden új hír kényelmesen a régi meggyőződésünket igazolja.