Iratkozzon fel hírlevelünkre!
„A pedofilbotrány a katolikus egyház modern kori történetének legnagyobb katasztrófája" - mondta a német laikusok szervezete, a Mi vagyunk az egyház nevű mozgalom vezetője, Christian Weisner. Véleményét számos egyházi vezető és főleg a hívek nagy része osztja. A világegyház világraszóló problémájáról van szó. Ausztria, Kanada, Ausztrália, Fülöp-szigetek, Egyesült Államok és Írország után Németországban is kiderült, hogy katolikus papok, apácák tömegével rontottak meg gondjukra bízott kiskorú gyerekeket. Sőt a múlt héten Ausztriából is érkeztek jelentések újabb pedofilbotrányokról. Nem valószínű, hogy az érintett országok felsorolása ezzel a listával véget ért.
Szánalmas védekezés: Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Udvar szónoka a nagypénteki vatikáni szertartáson azt mondta, hogy a pápa és az egyház ellen megfogalmazott pedofilvádak nagyban hasonlítanak a zsidók ellen elkövetett "kollektív erőszakhoz". A kapucinus szerzetespap egy zsidó barátjára hivatkozva fogalmazott úgy, hogy a katolikus egyház elleni sorozatos támadások az antiszemitizmus durva mozzanataira emlékeztetnek.
Új adalékkal szolgált a katolikus egyház több országban napvilágra került pedofilügyeihez a csütörtöki The New York Times. Mint dokumentumokra, köztük egyházi méltóságok levelezésére hivatkozva írja: soraiban Joseph Ratzinger bíborossal - a mai XVI. Benedek pápával - lényegében egérutat adott egy amerikai papnak, aki egy szociális munkásnak maga is elismerte, hogy mintegy kétszáz fiút molesztált évtizedekkel ezelőtt egy siketeket gondozó iskola lelkipásztoraként.
Tegnap sikerült igencsak jól szórakoznom, ennek következtében ma igencsak másnapos vagyok, de nem baj: a hánytatót már megtaláltam, a kuruc legalább ennyivel hozzájárult a napom jobbra fordulásához. Már a zárójeles bevezető is megható: most akkor szégyelljem el magam azért, mert engem a római zsidó alapú pápa által vezetett katolicizmusban kereszteltek meg? Már én is "magukfajta" vagyok?
A pápa szombati levele precedens értékű: eddig soha nem írtak az egyház történetében a szexuális bántalmazás témájában. A pápa a papok által kiksorúak sérelmére elkövetett szexuális támadásokkal kapcsolatban szól a hívekhez. Bár az egyházfő levelében elnézést kért az áldozatoktól, egyszer sem írta le a "bocsánat" szót, és arra sem tért ki benne, hogy megbüntetik-e azokat egyházi vezetőket, akik megpróbálták eltussolni az ügyeket. 2001 áprilisában az Európai Unió parlamentje nyilatkozatot szavazott meg, melyben elítélte a római katolikus egyházban tapasztalható, a papok és sok esetben püspökök által elkövetett szexuális bűncselekményeket. A nyilatkozat kimondja, hogy a Vatikán már régóta tud ezekről a tettekről, és nem tesz érdemben semmit az elkövetők ellen. Sőt igyekszik elmosni a problémát, és nem működik együtt a tettesek felelősségre vonásában.
”Az esti közös imádságok, Biblia-olvasások, a közös szentmisék, családi programok, közös élmények, a családon belüli szeretet, összefogás, ragaszkodás ébresztettek rá: életem legmeghatározóbb dolga a családom.“ Az előbbi veretes kis mondat minden bizonnyal a keresztényi farizeuskodás egyik legtragikomikusabb magyarországi mementójaként fog fennmaradni a kollektív emlékezetben. Egy bizonyos Király András követte el, a Jobbik (immáron obsitos) szóvivője. A "Király-jelenség" - mert az általa képviselt típust joggal nevezhetjük fenomenálisnak - a honi blogoszféra két eredeti hangvételű, de az eredetiségen kívül minden másban különböző szerzőjét, Ágoston Dánielt és Tóta W. Árpádot is megszólalásra késztette, és noha egy világ választja el őket egymástól, az általuk a téma kapcsán rittyentett humoreszkek nyilván kellemes perceket fognak szerezni a műfaj kedvelőinek. A saulistáknak már kevésbé...
Hollandiában katolikus szerzetesek rendszeres szexuális visszaéléseket követtek el vak iskolás gyerekekkel szemben is, jelentette saját és a holland állami rádió nyomozása alapján március 18-án az NRC Handelsblad című délutáni újság. Pár nap alatt több mint háromszáz bejelentést kapott a holland katolikus egyház olyan esetekről, amikor papjai állítólag gyerekeket molesztáltak - közölte március 10-én az egyház.
A berlini jezsuita iskola diákjai megdöbbentő bejelentéssel szembesültek január végén: iskolaigazgatójuk, Klaus Mertes tördelmesen bevallotta, hogy az iskolában – a hetvenes-nyolcvanas években – fiatalokat rontottak meg a katolikus papok. Mertens lavinát indított el. Kezdetben csak 30 esetről volt tudomásuk, de legutóbbi interjújában már arról beszél: akár három számjegyű is lehet a bejelentések száma.
Megelégelhette XVI. Benedek pápa a katolikus egyházat alapjaiban megrázó pedofilbotrányokat, mert tegnap a Vatikánba rendelte azokat az ír püspököket, akik felelősek lehetnek a gyerekmolesztálási ügyek eltussolásáért. Az egyház tekintélyét nemcsak Írországban, hanem az Egyesült Államokban és Németországban is kikezdték a szexuális bűncselekmények.
Az utókor gyakran olyan tett alapján ítél meg egy személyt, ami az illető számára mellékes, érdektelen cselekedet volt. Mert nem tudhatják, hogy ami számára lényegtelen, az más összefüggésben, egy más világban akár világtörténelmet befolyásoló tett is lehet. És amit ő fontosnak tart, az idővel jelentéktelenné, érdektelenné válhat. Vagyis nem befolyásolhatja azt, hogy az utókor mit tart belőle fontosnak vagy lényegtelennek. Ezért is lényeges, hogy minden tettünket valódi meggyőződésünk szerint tegyük. Ne engedjünk az olcsó megoldásoknak vagy a hízelgőknek. Minden tettünkben legyünk jelen teljes valóságunkkal, teljesen önmagunkat adjuk.
jesusbifsteckKarácsony alkalmából a nem vallásos családban nevelkedő gyerek is találkozik Jézus születésének történetével és az ehhez kapcsolódó hitvilággal. Néha - szerencsétlen módon - agresszív és félelmetkeltő formában történik mindez, mint El Topo kisfiának esetében is, amikoris a tanító néni a Jehova Tanúinak füzetecskéit felolvasva sorolta a gyerekek bűneit. A történetek koránt sincsen vége, levélírónk az igazgatónőhöz fordult, személyes találkozót kérve, levelére azonban még nem érkezett válasz.
Hallott már valaki olyat, hogy az egyház kirugdossa a templomból a hívőket és kutyákkal őrizteti a bejáratot, nehogy visszatérhessenek oda? Eladják a fejük fölül a templomot, amit az ő pénzükön építettek, hogy abból fizessék a pedofil papok által megrontott gyerekek kártérítéseit, pótolják a kártérítések miatt keletkezett hiányt. Márpedig Clevelandben ez történik. A fajtalankodó papok miatt magyar templomokat adnak el, magyar műtárgyakat árvereznek az interneten. A beszámolók szerint „nem ismernek se Istent, se embert, mert kell a pénz”. „Szent István végakarata”, magyar himnusz, magyar ereklyék, semmi nem számít. Igazi erkölcsi fertő, amelyhez képest a bűnös (??? - a szerk.) pogány világ maga a Szentek Szentje a mennyekben.
Pedofília, szadizmus, megrontás, bűnpártolás, farizeuskodás, hét évtized, 216 egyházi intézmény, 800 bűnelkövető, 30 ezer gyermekáldozat - ezek a kulcsszavai annak a hajmeresztő dokumentum-thrillernek, amelyhez Írország katolikus tanintézményei szolgáltattak színteret, az állam elvileg bűnüldözésre hivatott szervei pedig sajnálatos módon szinte mindvégig cinkosan asszisztáltak hozzá. Nehogy már szó érje a (római katolikus anyaszentegy)ház elejét, ugyebár! És egy igencsak szentségtörő kérdés: vajon hány hasonló csontváz zörög még a Vatizsálemből kézivezérelt saulista szektások szekrényeiben világszerte? Jobb bele sem gondolni...
Vajon mi lehet a közös nevező egy aggastyán korú arizonai prédikátor és egy missourii család "csendes, vallásos emberekként" ismert férfitagjai (pátriárka és négy fia) között? Netán a friss pipihús szeretete? Vagy inkább a Biblia buzgó biflázása? Nos hát, e kettő együtt, mondhatni kausaler Nexusban (ad captum vulgi: ok-okozati kapcsolatban), ahogyan ezt az alábbi épületes tanmese példázza. Mindez azonban nem mese, és kétséges, hogy az érintettek tanulnának belőle, az épülésükről nem is beszélve. A magukfajta unius libri homonkuluszok (mert a homini kategóriából ők automatikusan kiesnek) esetében csak leépülésről lehet szó, még ha az egyetlen könyv, amelyet forgatnak, maga a saulisták által szerényen a "könyvek könyvének" titulált (micsoda irodalmi blaszfémia!) Szentírás is. Az eredmény magáért beszél...
Minél többet járnak az amerikaiak templomba, annál hajlamosabbak arra, hogy „néha” vagy „gyakran” elfogadhatónak tartsák a kínzást. Az USA-ban a legkonzervatívabb és legvallásosabb államok lakói a pornográfia legbuzgóbb fogyasztói. A gyermekeket szerepeltető pornográfia amerikai piaca a világon a legjövedelmezőbb. Mindez különösen annak a fényében értékelendő, hogy a nyugati világ (az ún. zsidókeresztény civilizációs blokk) fejlett országai közül éppen az USA-ban legmagasabb az aktív vallásgyakorlók és a rendszeresen templomba járók aránya. Arra persze gondolni sem merek, hogy a két tényező - ti. a (gyermek)pornófüggés és a vallásosság - között netalántán ok-okozati összefüggés állna fenn. Jahve mentsen meg egy ilyen szentségtörő hipotézistől...
Fábry Sándorban felment a pumpa! Az Esti Showder felvételén nem rejtette véka alá kemény véleményét a jászberényi homoszexuális pap híre hallatán. Az RTL Klub azonban nem kockáztat, kivágja a műsorból a showman beszólását.
Szeptember 7.
1656. szeptember 7. Gyulafehérvárott szövetséget köt II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (valamint hűbéresei: Stefan Georghe moldvai és Serban Konstantin havasalföldi vajda) és Bogdan Hmelnyickij kozák hetman Lengyelország ellen. Az ukránokat kiszipolyozó zsidók és az ezek bérenceinek tartott katolikus lengyelek ellen fellépő Hmelnyickij már öt évvel korábban Rákóczinak ajánlotta fel a lengyel koronát felkelésük győzelme esetére. (Vö. 1657. január 6.)
1844. szeptember 7. A magyar országgyűlés kerületi ülése törvényjavaslatban elveti a zsidók általános emancipációját, de eltörli az őket sújtó türelmi adót, szabad lakásválasztást és foglalkozást enged számukra, és korlátozott birtokbírhatási jogot ad nekik. A felsőtábla azonban elveti a javaslatot.
1923. szeptember 7. „A belügyi népbiztosság nemrégiben különleges bizottságot hozott létre, amelynek célja a ’zsidók védelme a sötét erőkkel szemben’ ”, írja a Jevrejszkaja Tribuna c. zsidó közösségi lap – a bolsevik hatalomátvétel után után öt évvel! (Vö. 1929. február 19.)
2007. szeptember 7. A Ha'aretz izraeli napilap szerint Ramvydas Valentukevicius litván államügyész jelezte az izraeli igazságyügyi szerveknek, hogy emberiségellenes bűnök gyanújával ki akarják hallgatni Jichák Árád (alias Iszák Rudnickij) holokausztkutatót, a Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának (1972-1993) volt elnökét, a Csáhál ny. vezérezredesét, aki a II. világháború alatt az NKVD ügynökeként részt vett szovjetellenes litván hazafiak kivégzésében. Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója két nappal később ugyancsak a Ha'aretzben antiszemita akciónak minősítette a litván kérést.