A jezsuita papok évtizedeken át eltussolták a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot és testi sértést, a tetteseket ugyanis mindvégig fedezték feletteseik.

A nemrégiben (és nem botránymenetesen) megalakult új Parlamentben, a "kettős állampolgárság" megadásához képest itthon kevéssé vitatott, tartalmában nemzeti konszenzust is élvező törvényt fogad el ma a Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás (sic!) melletti tanúságtételről. A törvény - többek között - a trianoni békediktátum nemzeti tragédia voltának deklarálása mellett az anno Simonyi-Semadam Sándor vezette, csupán 1920. március 15-e és július 19-e közt regnáló kormány fennállásának politikai célját, a békediktátum 1920. június 4-i aláírását nemzeti emléknappá nyilvánítja.

Egyre inkább felfedezem a „hatóságok”, a hatalom hivatalos vagy valódi birtokosainak perverzitását. Nyomokban azonban megvan még bennem az intézmények tisztelete, és a naivitás azok állításaival szemben, akik azt hangoztatják, hogy a tudás birtokában vannak, és tudásukat ráerőltetik a többiekre. Minden nap újabb bizonyítékait fedezem fel a manipulációknak, amelyeknek áldozata voltam, újabb bizonyítékait a valóságba csomagolt hazugságoknak, a tudtomon kívül körülöttem elkövetett aljasságoknak. Minden területen, legyen szó gazdaságról, orvostudományról, mezőgazdaságról, politikáról, vallásról, kultúráról, történelemről stb.

A Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) már hat évtizede ellenőrzi az amerikai külügyminisztériumot, kidolgozva annak hosszú távú stratégiáit, konszenzust teremtve az amerikai politikai-gazdasági elitet alkotó érdekcsoportok között és konfliktusok esetén meghatározva a háborús célokat. Mindezt a saját tagjai érdekében és bármiféle demokratikus ellenőrzés nélkül teszi. Teheti, mert 200 multinacionális cég pénzeli. Több mint négyezer tagot számlál, és közülük kerülnek ki a mindenkori amerikai kormányok vezető tisztségviselői. A CFR azzal is hozzájárul az amerikai politikai modell exportálásához, hogy külföldi vezetőket kooptál soraiba, akik egyébként többnyire a két másik globalista agytrösztnek, a Bilderberg-csoportnak és a Trilaterális Bizottságnak is tagjai.

Paul Théroux amerikai író 1978-ban Bostonból Buenos Airesig vonaton szelte át az amerikai kontinenst. Úti élményei ihlették A vén patagóniai expressz című könyvét. Alább néhány revelatív és örökké aktuális részlet következik belőle a saulizmus természetrajzát illetően.

Pünkösdvasárnap nem csupán a saulista egyház születésének ünnepe, hanem egyúttal a szemforgató prüdéria és keresztényi ájtatoskodás nagy napja is. Ekkor minden magára valamit is adó keresztény kétnapos ünnepség keretében üli meg annak az egyháznak a létrejöttét, amely sikerrel herélte ki a heroikus európai szellemet, elnyomva, beolvasztva, vagy máglyára hányva az ősi isteneket és tradíciókat, elveszejtve ezzel a kontinens népének önazonosságát. Hazánkban mindez különösképpen igaz, lévén István király buzgalmában olyannyira kíméletlenül takarította el a táltosokat és azok rovásbotjait, hogy népünk szinte teljesen elvesztette mitológiáját és őstörténetét.

Egy litván bíróság mai ítélete szerint a horogkereszt részben litván kulturális örökség, és közszemlére tétele nem büntethető.

Amikor két nagy ember – és milyen nagyok: adott esetben a XX. század legnagyobb filozófusa és egyik legjelentősebb írója – levelezésben áll egymással, vajon miről beszélnek? Nem mindig grandiózus dolgokról. Megesik, hogy csak udvariassági formulákat váltanak, tájékoztatják egymást az írásaikról és az utazásaikról vagy éppen a mindennapi élet gondjait említik. Időnként azonban emelkedik a tónus, és akkor ez néha fenségessé válik, mint amikor Heidegger, akit Jünger 1956-ban Rivarol (1) egyik maximájának a pontos értelméről kérdezett, egy döbbenetesen mély, igazi filozófiai leckével válaszol az idő és a mozgás fogalmával kapcsolatban.

Az amerikai évszázad meghal, és vele a világ fölötti nagymesteri rang évszázada, amelyet Amerika önmagának ígért egy nyilvánvaló sors nevében, amely már nem több illúziónál, amelytől illő megszabadulni, írja Henry Allen, aki a Washington Post munkatársa 39 éve, és 2000-ben Pulitzer-díjat kapott kritikusi tevékenységéért.

Az amerikai gazdaság növekedése évtizedeken keresztül a mohó fogyasztáson alapult, amely az ország GDP-jének több mint 70 százalékát képviselte. Az átlagos amerikait ugyanis a Föld összes többi népétől a mértéktelen fogyasztói éhsége különböztette meg, amelynek a nemzeti összjövedelemben elfoglalt aránya 1997 és 2007 között 67 százalékról 71, 6 százalékra nőtt. Ez a féktelen költekezés azonban, amely egyáltalán nem az amerikai nép meggazdagodásának vagy a (nem létező) megtakarításai fokozott felhasználásának volt köszönhető, egész egyszerűen az összes háztartás és az összes pénztárca rendelkezésére bocsátott bőséges hitellehetőségeknek volt az eredménye.

Dadeus Grings brazil katolikus érsek hét évvel ezelőtt például azt állította, hogy a holokausztban nem hatmillió, hanem csak egymillió zsidó pusztult el. Utóbb ugyan meghátrált, és visszavonta nyilatkozatát, de tavaly ismét magára haragította a brazíliai zsidó csoportokat azzal az állításával, hogy a vészkorszakban több katolikus halt meg, mint zsidó, de erre eddig azért nem derült fény, mert a zsidók uralják a világsajtót. Most a homokosok fölött tör pálcát. A meakulpázás borítékolható.

Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia (és a szintén akkori Szentkorona) érdeme. E lap egyik szerkesztője volt Bognár József.

2009. december 6-án a szavazatok 63 százalékával Evo Morales nagy fölénnyel nyerte a bolíviai elnökválasztást. Az újságírók, akik beszámoltak az eredményéről, nem mulasztottak el emlékeztetni rá – akár örömmel, akár aggódva –, hogy az emberünk „baloldali”, sőt „szélsőbaloldali”. Egyébként a haladó elkötelezettségét nem bizonyította eléggé, hogy mind a parlamentben, mind az utcán az a párt támogatta, amelyet 2005-ig, a legfelsőbb állami posztra való első megválasztásáig vezetett? Csak a latin-amerikai sajtóban lehetett olyan cikkeket találni, amelyek megírták, hogy a Movimiento al Socialismo (Mozgalom a szocializmusért) hosszú ideig a Movimiento al Socialismo-unzaguista nevet viselte, és hogy az ő „szocializmusának” csak nagyon kevés közös pontja volt a nyugati baloldal szocializmusával.

Chico, Isa Omarra alias Rózsa Flores Eduardo kapcsán gondolkodásra invitáljuk azokat, akik azt hiszik, hogy vele harcosan védik a magyar érdeket.