Bognár József: Köpönyegek és sorsok. Határ Győző regénye az ifjú Julianoszról

Julianosz római császár élete hálás téma. Lehet általa irányt mutatni, nosztalgiázni, de gyűlölködni is. Hitehagyott - mondják róla a „Halott Hebreus" szemellenzős követői. Pedig éppen fordítva áll a helyzet. A későhellenizmus világában kereszténynek született, de visszatért ősei hitéhez. Saját kultúrájához, identitásához talált vissza az idegenséggel szemben. Tehát nem elhagyta, hanem újra felfedezte azt.
Határ Győző most itthon is megjelent regénye a fiatal Julianoszt mutatja be, aki kényszerű köpönyeg-sorsot élt trónra lépéséig. A regény e lélektani helyzetet ábrázolja. Hellénizmus és kereszténység, pogányság és hitehagyottság, kultúra és barbarizmus - ez a másik problémacsokor, egy regények esetében szokatlanul hosszú szerzői utószóban is megjelenik a maga teljes súlyával.
Köpönyeg sors. Mit jelent ez? Azt, hogy valaki kénytelen nézeteit, értékeit titkolni, mást mutat, mint valója. Ez azonban nem csak Julianosz életének volt sokáig lényegi része. Mikro- és makrovilágunkban jól ismert kényszermódszere ez sokaknak az életben maradáshoz vagy az érvényesüléshez ma is. Alakoskodás, mások kényszerű megtévesztése sajnos sokszor szükségszerű. Érdekes ebből a szempontból Határ Győző utószava is. Ami látszólag nem elsősorban a köpönyeg sorssal foglalkozik, hanem a kereszténység és a hellénizmus (pogányság?) viszonyával, illetve a kereszténység keletkezésével és korunkban egyre inkább tapasztalható „elmúlásával".
A szerző először a kultúr ember (a hellenista) álláspontjáról nézi a kialakuló kereszténységet a maga erőszakoskodásával, hazugságaival, brutalitásaival. Kultúra és barbárság - mondja. Holott a kereszténység nem új, friss, nyers, romlatlan barbár erő volt akkor sem, hanem az évezredes zsidó gondolkodás és erkölcs leágazása, szektája. Tehát nem frank, gót vagy vandál friss, barbár energia, hanem inkább túlérettség, enerváltság, dekadencia és erőszakos, gyakran alattomos térítő szándék.
Ennél csak egy árnyalattal igazabb Határnak az a megállapítása, mely szerint Julianosz mellé manapság odakerül, mint szintén „időszerűtlen", kiesve az időből, a mai ember gondolkodásából, szükségletéből, a kereszténység is. Ehhez azt tennénk hozzá, hogy a kereszténységet ma - legalábbis Európában - a közöm¬bösség öli meg, míg a hellenistákat annak idején az erőszak. A reneszánsz mégis a hellén múlt újjáéledése és életjogainak kivívása volt. Azóta is meghatározó része életünknek. Sőt, örök példa, ideál. A kereszténység pedig még a mai posztkommunista világban is inkább csak formálisan és jogilag került felfelé ívelő helyzetbe. Többeknek, így a néhai miniszterelnöknek is az álma a keresztény Magyarországról pedig elsősorban érdektelenség miatt még „várat magára".
Úgy gondoljuk, Határ szíve mélyén Julianosz oldalán áll. De mintha ő is köpönyeg mögé bújt volna. Azonban, mint minden műalkotásnak, nyilván e regénynek is van személyes érintettsége. A szellemi rokonságot pedig bizonyítják például Intra Muros c. kötetének idevágó scrai is. Hogy is írta Hamvas Béla?
- „...a görög nép minden ember örök mértéke. (...) S
amióta ez a mérték tudatosan él és hat, képzettnek lenni annyi, mint a görög mérték alá tartozni, és a művelődés egyenlő a görögösödéssel. így kezd érthetővé várni Goethe gondolata. A képzett tulajdonság egyenlő a göröggé vált tulajdonsággal. (...) csak görög alkotó és formáló erők által képzett lény örök, abszolút, időtlen és múlhatatlan, ez az, ami nem vész és nem veszhet el. (...) Csak a göröggé lett ember halhatatlan."
Ezt Határ is nyilvánvalóan így tudja és gondolja. Vitatandó tehát párhuzama Julianosz hite, kultúrája akkori s mai, és a kereszténység jelen helyzete között. De nyilvánvaló az is, hogy a kereszténység se fog egyhamar nyomtalanul eltűnni. Bennünk van tartósan belőle valami, még ha sokszor csak
a negatív lenyomatai is, ha, akarjuk, ha nem. „Persze, hogy keresztények vagyunk, de hát nem azok az abesszínok is?" (Csaadajev)
Kár, hogy Határ az utószóban még csak nem is említi Július Evola 0898-1974) nevét. Akit pedig kis túlzással akár Julianosz huszadik századi reinkarnációjának is nevezhetünk. Ahogy nyilvánvalóan több valamiféle nosztalgiánál az immár jó negyed százada, Alain de Benoist által vezetett, igen nagy szellemi potenciállal működő GRECE. Mely a görög-római (és kelta, germán stb.) európai szellemi és erkölcsi alapokat kutató, világszerte sok ezer tagot számláló tudományos munkaközösség. Az ő példájuk viszont nem köpönyeg sors. Teljes nyíltsággal vállalják értékeiket, gondolataikat: alapvetően az örök görögséget.
(Határ Győző: Köpönyeg sors - Julianosz ifjúsága I-II. Életünk könyvek).

Új Pest-megyei Hírlap, 1997. VIII. 8.