Gazdag István: Pedofil paradicsom - a "titkolózás kultúrája"

John GeoghanA katolikus egyházat világszerte sújtó pedofil-botrányokban gyakran ujjal mutogatnak a papi nőtlenségre, amerikai szakemberek szerint azonban távolról sem ilyen egyszerű a dolog. Európa után az egyházi pedofília az Egyesült Államokban is komoly tiltakozáshullámot gerjeszt a katolikus egyház ellen. Esetek ezrei kerültek a napvilágra azóta, hogy 2003 januárjában 10 éves börtönbüntetést szabtak ki John Geoghan egykori bostoni papra egy 11 éves fiú sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt.

A per során és a Boston Globe c. lap tüzetes nyomozásának eredményeként bebizonyosodott, hogy Geoghan atya legalább 130 kisfiút molesztált több mint harminc éven keresztül. Legrosszabb az egészben, hogy püspöksége nagyon is tisztában volt a történtekkel, de a cselekvés helyett inkább lefizette az áldozatokat hallgatásukért cserébe. Ami Geoghant illeti, egyszerűen csak rendszeresen áthelyezgették egyik parókiából egy másikba, ahol aztán büntetlenül tovább folytathatta. És az esete távolról sem egyedi.
Szinte nap mint nap újabb és újabb botrányok derülnek ki. A régebbi és újabb keletű szexuális visszaélések létezése Massachusettsben, New Yorkban, New Jerseyben és az ország többi részén megtölti az újságok hasábjait és mindennapi témát szolgáltat a televíziós és rádiós talk-show-k számára - a tanácstalan katolikus hierarchia legnagyobb bánatára.
Nem meglepő módon a papokra erőltetett szüzességi fogadalmat többnyire az első helyen említik az egyházat sújtó botrány lehetséges okai között. Egyes hivatalos egyházi lapok, a bostoni Pilot mintjára felméréseket sürgetnek a cölibátus és a pedofília közötti kapcsolat tekintetében, a szakemberek azonban, különösen a pedofilokat kezelő pszichiáterek úgy vélik, hogy ez egy túl egyszerű magyarázat.
„Egyetlen tanulmány sem teszi lehetővé annak a megállapítását, hogy a katolikus egyházban nagyobb lenne a pedofilok előfordulási aránya, mint más vallásokban vagy akár a civil társadalom más foglalkozási ágazataiban”, ködösít Thomas Plante, aki már több mint egy évtizede foglalkozik pedofil papokkal, és aki katolikusként – tehát nyilvánvalóan erősen „érintettként” – inkább abban a módban látja a problémát, ahogyan a katolikus egyház ezeket a visszaéléseket kezelte és még most is kezeli.
„Mivel nem hajlandó elfogadni a pedofilok létezését a papságban és egyik helyről a másikra helyezve őket, az egyház a saját helyzetét súlyosbítja. Ismét szolgálatba állítani egy pedofil papot egy másik parókián ugyanaz, mintha egy alkoholistát úgy akarnánk meggyógyítani, hogy italkimérőként alkalmazzuk.” A terapeuta egyébként láthatóan „hazabeszél”, amikor azzal érvel, hogy a média gyakran felfújja az egyházi pedofil-ügyeket. Szerinte ugyanis csak „akkor lehet szó pedofíliáról, ha az áldozat még serdületlen, a támadója pedig legalább öt évvel idősebb nála, márpedig számos manapság leleplezett esetben az áldozatok gyakran serdülőkorúak”, hangzik az igencsak "bűnpártoló" érvelés.
A maga részéről Richard Sipe tizenegy éven át pap volt, mielőtt felhagyott volna a népbolondítással. Később pszichiáter lett belőle, és már vagy három évtizede pedofil papokkal foglalkozik. Ő is úgy véli, hogy nem a papi nőtlenség okolható a történtekért, hanem az egyházon belül érvényesülő titkolózás kultúrája. „Ha a püspökök éveken keresztül semmit sem mondtak, ez azért van, mert a titok fogalma maga az egyházi hatalom kulcsa. Amikor egy püspök a kardinális rangjára emelkedik, ígéretet tesz a pápának, hogy titokban tart mindent, ami árthatna az egyháznak”, mondja.
Hosszú évek kutatómunkája és három témába vágó könyv után Sipe arra a következtetésre jutott, hogy a papok többsége – egyes tanulmányok szerint a hetven százalékuk – szexuális éretlenségben szenved, mégpedig „a kizárólag férfiakból álló környezet és az egyház hierarchikus szerkezete miatt, amely a cserkészfiú-típusú serdülőkori társadalmi magatartásokat kultiválja. E visszaéléseket elhallgatva az egyház megbocsátja, sőt közvetett módon még bátorítja is azokat, mivel az elkövetők így arra következtetnek, hogy nem kockáztatnak semmit vagy majdnem semmit.”
Most is a fejétől bűzlik tehát a hal...

2008. X. 15.