Gazdag István: 8/8/8 avagy egy villámvereség kódneve

Ahogyan a 9/11-et a New York elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadás jelölésére használják a médiában világszerte, ugyanígy a 8/8/8 mostantól fogva a Dél-Oszétián keresztül Oroszország ellen 2008. augusztus 8-án végrehajtott grúz-USraeli katonai agresszió emlékeztetőjéül fog szolgálni.
Egyébként Szaakasvili szándékaira előzetesen már abból is következtetni lehetett, hogy országa katonai költségvetése az utóbbi négy évben több mint a négyszeresére növekedett (a 2005-ös 205 millió dollárról 950 millió dollárra), elérvén a grúz állami kiadások 40 százalékát, mindez egy alig négymilliós országban, ahol a népesség több mint kétharmada kénytelen napi 4 dollárnál alacsonyabb jövedelemmel beérni.
Pár héttel az események után immáron világosan kirajzolódik az amerikaiak és izraeliek által felheccelt Grúzia villámvereségének a forgatókönyve, amelynek akár ezt a címet is adhatjuk: „Egy fiaskó három lépésben és öt napban”.
1. Az augusztus 8-ára virradó éjjel és hajnalban megindított támadás során az izraeli pilóta nélküli felderítőgépek által irányított grúz tüzérségnek nem sikerült lerombolnia a Dél- és Észak-Oszétiát összekötő, stratégiai fontosságú Roki-alagút bejáratát. A grúz (vagyis ténylegesen amerikai-izraeli) hi-tech haditechnika hiányossága következtében az orosz harckocsioszlopok még a nap folyamán szinte akadálytalanul behatolhattak a gyakorlatilag védtelen (ti. a grúz agresszió ellen védtelen) Dél-Oszétiába. Mivel a terület elszigetelésére irányuló próbálkozás meghaladta az amerikaiak és izraeliek által frissiben kiképzett és felszerelt grúz haderők képességét, lényegében már az első napon megtették első lépésüket az elkerülhetetlen vereségük felé.
2. A mini háború „pszichológiai fordulópontját” az a látogatás jelentette, amelyet Szaakasvili tett Goriban augusztus 12-én délben. A grúzok számára sajnálatos módon az eredetileg nyilván a harcoló grúz egységek katonai moráljának erősítésére szánt elnöki vizit éppen az ellenkező hatást váltotta ki, miután Szaakasvili és marcona (pónemük alapján izraelieknek tűnő) testőrökből álló kísérete úgy begyulladt egy orosz repülőgép alkalmatlan időben történő feltűnése miatt, hogy haladéktalanul magáévá téve a „szégyen a futás, de hasznos” elvet, elporzott a helyszínről, akárcsak a kengyelfutó gyalogkakukk. (Az MTV Híradója jóvoltából nekem is szerencsém volt végigélvezni a jelenetet.) Rettenthetetlennek éppen nem mondható elnökük nyomán azután maguk a grúz egységek is jobbnak látták nyúlcipőt kötni, és gyakran a fegyvereiket is eldobálva pánikszerűen elpucoltak Sztálin atyuska szülővárosából.
3. Ugyanezen a napon Sarkozy, a Franciaországot ideiglenesen megszállva tartó USraeli kondominium helytartója, adott esetben az EU képviseletében parádézva, és Medvegyev orosz elnök egy hat pontos tervet írt alá Moszkvában a konfliktust megelőző állapothoz (status quo ante) való visszatérésről, amely elvben biztosította Grúzia korábbi határainak a sérthetetlenségét. Egyes megfigyelők – nyilván Sarkozy szokásos „fenn az ernyő, nincsen kas” hetvenkedésének hatására, és mint utóbb kiderült, teljesen alaptalanul – siettek a megállapodást Putyinék „árulásaként” vagy „meghátrálásaként” interpretálni az EU/NATO szuperhatalom ukázaival szemben. A béketerv bejelentése azonban azzal a hatással járt, hogy még inkább demoralizálta a grúz haderőt. Azt hallván, hogy mind Medvegyev, mind Sarkozy garantálja Grúzia területi integritását, a grúz hadsereg egyszerűen feladott minden további ellenállást, és az orosz csapatok szinte egyetlen puskalövés nélkül áthaladhattak Grúzia hegyes vidékein, és lényegében befejezettnek tekinthették a „blitzkrieg”-et. A következő napon azért a biztonságos visszavonulásuk előkészületeként nem mulasztották el lerombolni a fekete-tengeri Poti hadi kikötőjét, kirámolva a helyi katonai raktárakat, és hadi zsákmányként nagy mennyiségű amerikai és izraeli hadfelszerelést zabrálva. Élve a nem várt lehetőséggel, az abház törzsi harcosok ugyancsak megfosztották fegyverzetüktől a Khodori-szorosban lévő grúz bunkereket.
Ami pedig a 8/8/8 igazi geopolitikai eredményét illeti, Arnaud de Borchgrave (Washington Times) tudni véli, hogy korábban két dél-grúziai repülőteret jelöltek ki az izraeli légierő számára az iráni atomprogramhoz kapcsolódó célpontok elleni támadások végrehajtásához. A támadáshoz Bush is hozzájárulását adta egy 2006. július 4-én az izraeli kormánnyal Washingtonban aláírt kötelezettségvállalásban. E „top secret” megállapodás alapján az izraeliek szabadon és kötöttségek nélkül használhatnak amerikai ellenőrzés alatt álló grúziai repülőtereket, ahonnan török vagy azeri területen átrepülve támadást intézhetnek Teherán ellen. Ez jelentősen megkönnyítené a dolgukat, mivel a Grúzia-Teherán távolság jóval kisebb, mint az Izrael-Teherán távolság. Arra persze senki nem számított, hogy ezek a légi csapások teljesen lerombolják az iráni katonai vagy tudományos célpontokat, de a teljes meglepetés tényezője a komoly rombolóhatással párosítva az elképzelések szerint visszavethetné az iráni atomfejlesztéseket. Ezek a tervek azonban immáron a füstbe mentek, mert a grúz haderőt támadó orosz légierő lebombázta a közép-grúziai és Tbiliszi környéki izraeli bázisokat, és súlyosan megrongálta az Irán elleni légitámadásra kijelölt két grúz légitámaszpont kifutóit és kiszolgáló létesítményeit.
Az események hátteréhez tartozik, hogy Izrael az amerikai-NATO katonai tengely tagjaként a közép-ázsiai és kelet-mediterráni stratégiai-geopolitikai helyzetet drámai módon felborító Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) olajvezeték-projekt fontos résztvevője, amelynek révén – a moszkvai Kommerszant 2006. július 14-i értékelése szerint – „Washington gyakorlatilag egy új blokkot állít fel Azerbajdzsán, Grúzia, Törökország és Izrael részvételével”.
És hogy még teljesebb legyen a kép: amint arról a Jerusalem Post 2008. augusztus 12-én beszámolt, a grúz miniszterelnök, Vladimir (Lado) Gurgenidze (akiről legutóbb már megírtam, hogy brit állampolgár, de azt nem, hogy ő is zsidó) aznap reggel felhívta Izraelt, hogy a haredi közösség egyik legfontosabb rabbijának és szellemi vezetőjének, Aharon Leib Steinmannak az áldását kérje. „Grúzia, egy főleg ortodox keresztény nemzet miniszterelnöke felhívta Steinman rabbit, és azt mondta: »Hallottam, hogy ő egy szent ember. Azt akarom, hogy imádkozzon értünk és államunkért«, írta a lap.
A jelek szerint azonban Grúziát a rabbi imája sem tudta kihúzni a slamasztikából. Bushról nem is beszélve…

MD 2008. IX. 24.

Megjegyzés: A cikk vastagon szedett részei kimaradtak a lap által megjelentetett változatból.