Gazdag István: Kartácsok 2008. VIII.

1. Noha Barack Husszein Obama jelöltségével a „faji kártya” ezúttal látszólag nem lesz kijátszva a Fehér Házért folyó versenyben, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy tíz amerikai közül háromnak faji előítéletei vannak. Márpedig ez derült ki fehéren-feketén a Washington Post-ABC egyik legutóbbi felméréséből, amely szerint a választók csaknem fele úgy véli, hogy a fehérek és a feketék közötti kapcsolatok mára rosszabbá váltak. A megkérdezett amerikaiak 51 százaléka a faji kapcsolatok jelenlegi állapotát „kitűnőnek” vagy „jónak” minősítette ugyan, a maradék 49 százalék azonban „nem túl jónak”, sőt kimondottan „rossznak”. A legpesszimistábbaknak a négerek mutatkoztak: több mint 60 százalékuk szerint a faji kapcsolatok rosszul állnak, miközben a fehérek 53 százaléka azt gondolja, hogy a helyzet pozitív. Ugyanakkor viszont a fehérek 30 százaléka és a négerek 34 százaléka elismeri, hogy faji előítéletei vannak. Az amerikai politikai nyelvezetben a „Bradley-effektus” kifejezést használják, ha egy olyan helyzetre utalnak, amikor kiemelkedő számú fehér választópolgár mutat hajlandóságot arra, hogy adott esetben egy nem fehér jelöltet támogasson, de azután a szavazás tényleges pillanatában mégis a fehér jelöltet részesítik előnyben. (Tom Bradley Los Angeles fekete bőrű polgármestere volt, aki a Kalifornia állam kormányzói posztjáért vívott küzdelemben végül alulmaradt fehér riválisával szemben, noha az előzetes közvélemény-kutatások mindvégig őt hozták ki esélyesnek.) Az ominózus WP-Abc felmérés bizonytalansági tényezőjét éppen az okozza, hogy nem veszi tekintetbe a liberális fehér szavazók körében érvényesülő esetleges Bradley-effektust, vagyis azt, hogy vajon a szavazófülke magányában is hajlandók lesznek-e egy fekete jelöltre szavazni?
2. Egy friss felmérés szerint a britek több mint fele azt gondolja, hogy a kereszténység egy évszázadon belül eltűnik az országukból. Az Aish nevű ortodox zsidó szervezet által végzett vizsgálatból az is kiderült, hogy csupán a megkérdezettek egyharmada vélekedett úgy, hogy a keresztény és a zsidó vallást még száz év múlva is gyakorolni fogják Nagy-Britanniában. Noha 10 brit közül négyen azt mondták, hogy vallásuknak a kereszténységet választanák, csaknem ugyanennyien semmiféle vallásos hajlandóságot nem mutatnak. A buddhizmus mindazonáltal sokkal vonzóbbnak bizonyult, mint a többi vallás, a megkérdezettek kilenctizede ugyanis ezt választotta. Naftali Schiff rabbi, az Aish nagy-britanniai szervezetének ügyvezető igazgatója riasztónak minősítette a kétezer fős reprezentatív felmérés eredményét, amely szerinte „világosan bebizonyítja, hogy a vallás, beleértve a judaizmust, immáron nem vonzó a brit közönség számára”. Egy korábbi ez évi közvélemény-kutatás már kimutatta, hogy a templomlátogatási hajlandóság olyan gyorsan csökken a szigetországban, hogy a rendszeresen templomba járók száma egy nemzedéken belül alacsonyabb lesz, mint azoké, akik mecsetekbe járnak. A nagy-britanniai vallásgyakorlást elemző Religious Trends szerint ez a folyamat egész egyszerűen az anglikán, a katolikus és a többi keresztény felekezet anyagi ellehetetlenülését fogja eredményezni. Ezzel szemben az aktív vallásgyakorló muzulmánok száma 2035-re a jelenlegi egymillió főről előreláthatóan csaknem a duplájára növekszik majd.
3. A párizsi 17. kerületi büntetőbíróság 2008. június 3-án 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta Brigitte Bardot-t „faji gyűlöletre való uszítás” címén. Az egykori filmdívát tizenegy év alatt ötödször ítélték el ugyanezzel a váddal: az előző esetekben 1500, 3000, 4500 illetve 5000 euró volt a büntetés mértéke. Bardot, miután alig negyvenévesen, szépsége és dicsősége csúcsán hátat fordított a filmezésnek, az állatok védelmének szentelte további életét, és azóta következetes harcot folytat az állatkínzás és -bántalmazás minden formája ellen, még ha azok vallási köntöst (vagy inkább kaftánt) öltenek is magukra. Teljesen természetes tehát, hogy rendszeresen és következetesen szót emel a muzulmánok és ortodox zsidók körében dívó barbár állatvágási szokások ellen. 2006 decemberében levelet írt Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszternek, arra kérve, hogy az Aïd el-Kébir muzulmán ünnep alkalmával lemészárolt állatokat kábítsák el, mielőtt rituálisan átvágják a torkukat és kifolyatják a vérüket. Ebben a levélben szerepelt a mostani vád alapját képező mondat: „Elegünk van abból, hogy az orrunknál fogva vezessen ez az egész népség, amely tönkretesz bennünket, tönkreteszi országunkat, ráerőltetve tetteit.” A demokratikus állam elnyomó apparátusa haladéktalanul mozgásba lendült. A felperesi oldalt képviselő „antirasszista” (értsd: kisebbségi nyomásgyakorló) szervezetek, a muszlimpárti MRAP és a judeofil LICRA, ideiglenesen felülemelkedve szívélyes törzsi gyűlölködésükön, ad hoc dacszövetségben vonták pellengérre a Franciaországot megtestesítő nőalaknak, Marianne-nak is egykor az arcvonásait kölcsönző és a közvélemény-kutatások szerint külföldön még ma is a legismertebb franciának számító volt filmcsillagot. Anne de Fontette, az ékesen csengő nemesi családneve ellenére ortodox izraelita vallású és e tényt gyakran a vádbeszédeiben is kinyilvánító ügyésznő egyébként a pénzbüntetés mellé két hónap felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, azt is jelezve, hogy „belefáradt” abba, hogy Bardot nem hajlandó lakatot tenni a szájára.
„Korszakunk nagy eseménye az iszlám erőszakos nyomulása. A nyugati világ alig látszik felkészültnek az iszlám problémájával való szembesülésre. A probléma aktuális adottságai azt valószínűsítik, hogy az arab világban különböző muzulmán diktatúrák fognak létrejönni. Talán részleges megoldásokkal is gátat lehetett volna vetni az iszlám irányzatnak, ha időben alkalmazzák őket. Ma már túl késő! A jótétemények helyett, amelyet mi nyújthatunk nekik, fajuk jövőjét fogják előnyben részesíteni”, jelenti ki André Malraux író, De Gaulle későbbi kulturális minisztere 1956. június 3-án. Szavainak nem lett büntetőjogi konzekvenciája. Akkoriban még szabad volt a szó. Alig néhány hónap múlva Roger Vadim És isten megteremté a nőt c. filmjében egy szőke bakfis megdobogtatja a világ férfiközönségének a szívét, és ezzel megszületik a BB-jelenség. A film néhány – akkoriban merésznek számító – jelenete miatt az erkölcscsőszök zsandárért kiáltanak. Alig ötven év telt el azóta. Ma már merészségben nincs hiány a filmvásznon. Szabad szóban annál inkább a való életben. Brigitte Bardot élete rá a példa. O tempora, o mores!

MD 2008. VIII. 6.