Minden világos? (23.)

Dél-Afrikai Köztársaság: a fekete hatalom árnyoldalai

Helen Suzman, az apartheidellenes fehér baloldal fő erejét jelentő Haladó Párt (Progressive Party) alapítója, aki rendszeresen látogatta Robben Island-i börtönében a terrorizmusért fogva tartott Nelson Mandelát és hevesen támadta a hatalmon lévő Nemzeti Pártot (National Party), most azzal vádolja az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) által uralt fekete kormányt, hogy „fehérellenes rasszizmust folytat és sorsukra hagyja a szegény feketéket” (The Age, 2004. május 16.). Ráadásul odáig viszi a tabudöntögetést, hogy kijelenti: „… a demokrácia sokkal egészségesebb volt az apartheid idején”, amikor még a fehérek voltak hatalmon, és ezáltal egykori ellenségeinek, az apartheid és a „fehér hatalom” híveinek ad utólag igazat. „Valami sokkal jobbat reméltem. Az ország szegényei egyáltalán nem profitáltak az ANC hatalomra kerüléséből. Az új kormány úgy herdálja el a forrásokat, mint egy részeg tengerész. Ahelyett, hogy munkahelyeket teremtene, milliókat költ fegyverkezésre és magánrepülőgépekre, vagy Haitinak szánt szubvenciókra.”
Suzman amiatt is szemrehányást tesz Thabo Mbeki elnöknek, mert nem akadályozta meg szomszédja, Mugabe pusztító zsarnokságát Zimbabwéban, és mert képtelennek mutatkozott az AIDS-járvány megfékezésére, „ami a külföldi beruházások csökkenését magyarázza”. Ahogyan a vészes és veszélyes fekete hatalom alatt az események fordulata miatt aggódó dél-afrikai fehérek teszik egyre gyakrabban, a saját két gyermeke is végleg távozott az országból. A pozitív diszkrimináció, amely korlátozza a fehérek bejutását a vállalkozások és az államapparátus vezető pozícióiba, jelentősen lerontja ezek hatékony működését és a diplomás fehérek egyre növekvő emigrációjához vezet, amelynek következtében elkerülhetetlen lesz a Dél-Afrikai Köztársaság gyors „harmadik-világiasodása”.

Drámai olajínségnek nézünk elébe

Amikor az olajár történelmi rekordot döntött (50 dollár/hordó), megjelent David Fleming brit közgazdász The Lean Economy c. könyve a jövendő olajsokk rettenetes következményeiről. Szerinte az olajtartalékok kitermelési időtartama - az utolsó csepp elfogyásáig - évtizedekben mérhető. A termelés hanyatlásának, és ezáltal egy krízis kirobbanásának a kezdete az egészen közeli évekre várható.
A szakértők már 1972-ben megkondították a vészharangot. 1976-ban a brit energiaügyi miniszter, 1980-ban pedig „Az USA Elnökének Globális Jelentése” riadóztatott a közeli olajválság és a fő energiaforrás megváltoztatásának szükségessége kapcsán. Mégsem történt semmi, és ma már túl késő visszafordulni. Az egész világ nélkülözni fogja az olajat anélkül, hogy tömeges pótenergia állna rendelkezésre.
1999-ben az Északi-tengeri olajtermelés elérte maximumát, és csökkenni kezdett. A „konvencionális” olajkitermelés 2006 és 2010 között a Közel-Keleten is hanyatlani fog. (A szaúd-arábiai hatalmas Ghawar olajmező elégíti ki az egyre növekvő fogyasztói igény 15 százalékát.) A következő fordulatra akkor fog sor kerülni, amikor a „nem konvencionális” (nehézolaj és bitumenes homok) források is kezdenek kimerülni. 2010 és 2019 között az OPEC termelése csökkenni fog, és ugyanez vonatkozik a gáztermelésre is.
A teljes szénhidrogén-termelés csökkenése a 2010-es években veszi kezdetét. A következmények tragikusak lesznek. A csillagászati olajárakat talán némileg csökkenteni fogja a bekövetkező világgazdasági hanyatlás, de a magas árak miatt egyes harmadik világbeli országok egész egyszerűen képtelenek lesznek olajszükségleteik fedezésére. A válság gazdaság valamennyi szektorát érinteni fogja, különösen a világpiac szempontjából „életfontosságú” tengeri, légi és közúti szállítást. A világpiac ennek következtében egész egyszerűen összeomlik. Vége lesz a szabadkereskedelemnek, a gazdasági ultraliberalizmusnak, a globalizációnak. Ahogyan azt már gyakran felvetettük a múltban, kénytelenek leszünk visszatérni a „fejlődési” perspektívát nélkülöző autarkiás (önellátó) gazdaságokhoz. Talán egy civilizáció őszének a végét éljük át.
Vannak persze még nem konvecionális olajlelőhelyek Kanadában, Venezuelában és Szibériában is, de nagyon nehezen kitermelhetők. Alacsony termelékenységük és viszonylagos technológiai fejletlenségük miatt a megújuló energiaforrások (Nap, szél, tengermozgás, biomassza, víz, stb.) nem képesek „átvenni a stafétát”. Nyilvánvalóan hiányzik a komoly politikai akarat a drasztikus energiatakarékosság meghirdetésére, amelyet majd háttal a falnak szorítva, a nélkülözésben és a fájdalomban leszünk kénytelenek megvalósítani. Az Egyesült Államok már rádöbbent a helyzet drámai voltára, ezért akarja saját hasznára kisajátítani a közel-keleti olajkészleteket. Daniel Fleming szerint „tömeges és globális energiainség vár ránk”. És talán egy új középkor…

Az „Egységes Oroszország” Oroszország egységéért

Putyin orosz elnök pártját a többségében oroszellenes nyugati sajtó azzal vádolja, hogy lényegében az egykori SZKP álcázott és modernizált változata. Úgy tűnik, hogy Oroszországban már csak azt mondják rá: „A Párt”. Szeptember végén tartományi kormányzók és autonóm köztársasági vezetők tucatja csatlakozott az Egységes Oroszországhoz. Putyin pártja magabiztosan nyerte meg a legutóbbi törvényhozási választásokat is. Maga az elnök „populista”, és ez nem tetszik a Nyugatbarát „demokratáknak”. Legutóbb ünnepélyes (egyesek szerint „szovjet stílusú”) ceremóniát szerveztek a Szövetségi Tanácsban abból az alkalomból, hogy átadták az első tíz kormányzónak és autonóm köztársasági elnöknek a párttagkönyvet. A helyesen gondolkodó francia sajtó megütközött azon, hogy ezentúl ez utóbbiakat nem közvetlen szavazással fogják megválasztani (egyébként éppen úgy, mint a hasonló pozíciót betöltő prefektusokat Franciaországban).
A nacionalista beállítottságú Borisz Grizlov, az Egyesült Oroszország elnöke örömmel fogadta pártja sikerét. Ellenfele, a liberális politológus Andrej Pjontkovszkij írja: „Az Egyesült Oroszország az SZKP modernizált változata, de egy lényegi különbséggel: egykor a szovjet kommunista párt ellenőrizte a KGB-t, ma utóda, az FSZB ellenőrzi a pártot” (Nyezavisszimaja Gazeta, 2004. szeptember 13.). Mintegy harminc regionális főfunkcionárius, az Egyesült Oroszország új tagjaként kommünikét bocsátott ki szeptember 28-án, amelyben hangsúlyozzák „a párt által megvalósított jelentős előrelépést a lakosság bizalmának megnyerése tekintetében is”. Egyesek közülük 2003-ban a mára haldokló Kommunista Párt listáján jutottak mandátumhoz. Az üzleti, egyetemi és közigazgatási körökben „divatba jött” az Egyesült Oroszországhoz való csatlakozás. A putyini formáció eredetisége éppen abban áll, hogy az állam és a gazdaság vezető kádereit bevonva igyekszik népi tömegpártot létrehozni. Az orosz elemzők szerint szeptember végére több millióra nő az Egyesült Oroszország tagjainak a száma, „miközben a kommunista párt már csak a nosztalgikus öregeket tömöríti”.
Putyin nem csinál belőle titkot, hogy meg akarja erősíteni „a végrehajtó hatalom láncolatának minden egyes láncszemét”, ami sokkal könnyebben megy, ha minden főfunkcionárius ugyanahhoz a párthoz tartozik. Másrészt az elnök nem bízik a parlamentáris hatalomváltakozás nyugati típusú rendszerében, és ez nyilvánvalóan nyugtalanítja a „demokratákat”.

(Ford.: G.I.) MD 2004. IX. 30.

Linkek:

Minden világos? (1.)
Minden világos? (2.)
Minden világos? (3.)
Minden világos? (4.)
Minden világos? (5.)
Minden világos? (6.)
Minden világos? (7.)
Minden világos? (8.)
Minden világos? (9.)
Minden világos? (10.)
Minden világos? (11.)
Minden világos? (12.)
Minden világos? (13.)
Minden világos? (14.)
Minden világos? (15.)
Minden világos? (16.)
Minden világos? (17.)
Minden világos? (18.)
Minden világos? (19.)
Minden világos? (20.)
Minden világos? (21.)
Minden világos? (22.)