Minden világos? (21.)

A huszonötök Európája: egy kezelhetetlen „izé”

Perti Salolainen, Finnország nagy-britanniai nagykövete, aki részt vett a bővítési tárgyalásokon, nemrég elég patetikus hangon fejtette ki személyes véleményét a londoni Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetében (RIIA): „A huszonötök Európai Uniója kaotikus és távlattalan, nincs vezetése és nem lesz komoly alkotmánya sem.” A maga részéről Joseph Macé-Scaron az alábbiakat írja a Le Figaróban: „… minden őszinte európai jól tudja, hogy az európai ideál hanyatlik. Egyedül a brüsszeli technokraták örülnek ennek az abszurd politikai gépezetnek, amely arra készteti az Öreg Kontinenst, hogy fejlődés nélkül haladjon. Minél inkább megvalósul Európa a papíron, annál inkább széthullik a valóságban és a szívekben. Ne beszéljünk be magunknak hülyeségeket: megnyitva az Unió kapuját - azelőtt még, hogy megállapítottuk volna működésének minimális szabályait - azok számára, akiknek nincs sürgősebb dolguk, mint hogy megbénítsák azt, az alapító országok a saját lábukba lőttek, és a lövedéket nehezen fogják tudni eltávolítani. Tegnap Európa gyönge volt, ma egész egyszerűen tehetetlen. Európa konkrét formájában a bürokrácia, az igazságtalanság, a helyi jelleg elvesztése, a munkanélküliség és a bevándorlás szinonimája állampolgárai számára.
A huszonötök Európája, és holnap? Miért nem a harmincaké, a negyveneké, a negyvenötöké, mivel immáron a népek nemtudni miféle joga nevében kimondatott, hogy az Unió nem utasíthat el egyetlen jelentkezési kérelmet sem. Akkor tehát 2007 után miért ne nyitnánk meg Európát a Földközi-tenger körüli országok összessége előtt? (…) Világosan ki kell jelenteni: ’Gyertek és szolgáljátok ki magatokat!’, hiszen a belépés nem kötelez semmire és (látszólag) nem kerül semmibe. Ritka dolog a világ történelmében azt látni, hogy ilyen rövid idő alatt eltékozolnak egy történelmi és politikai örökséget.” A szerző megjegyzi, hogy az Európai Unió „a földgolyó egyetlen nyílt társadalma”, védelem, valódi határok és szuverenitás nélkül, noha a XXI. század éppenhogy etatikus lesz, és olyan „klasszikus kivitelű nagyhatalmak” felemelkedésével fog együtt járni, mint Kína, India, Oroszország stb. „Egy hipotetikus jövő felé haladva az ’Euroland’ nem hasonlít semmire és nem fog össze semmit”, zárja fejtegetéseit Macé-Scaron.

Miért támogatja az USA a huszonötök Európáját?

Minél inkább kibővül az Európai Unió, annál kevésbé kormányozható és annál kevésbé szuverén, és annál könnyeben gyakorolhat nyomást az USA az Amerika-barátnak számító új tagokra. Április elején Washingtonnak sikerült megakadályoznia a Kínával szembeni európai fegyverszállítási embargó feloldását, éspedig nem az állítólagos humanitárius indokból, hanem hadi iparunk versenyképességének gyöngítése céljából. John Hulsman, a neokonzervatív Heritage Foundation kutatóintézet részéről megjegyzi, hogy „a kelet- és közép- európai államok bebizonyították általános Amerika-barát orientációjukat. Amerikához fűződő szoros kapcsolataikat arra fogják felhasználni, hogy ellensúlyt képezzenek a francia-német dominanciával szemben, amelytől rettegnek az Európai Unióban” (John C. Hulsman, „Preventing the Emergence of a permanent Franco-German-Russian Alliance”, Egy állandó francia-német-orosz szövetség létrejöttének a megakadályozásáért, Backgrounder no. 1862, The Heritage Foundation, 2003.)
Washington számára az EU bővítése Törökország belépésének az előfeltétele, ami majd lehetővé teszi az európai identitás eltorzítását és feloldását, az Unió pénzügyi helyzetének meggyöngítését, a NATO-hoz való még szorosabb kötődését és egy egyszerű nyílt piacra való korlátozását. Együgyű módon Hulsman még azt is hozzáteszi, hogy „egyedül egy bővülő, nem pedig egy mélyülő Európa felel meg az amerikai nemzeti érdekeknek éppúgy, mint a Vén Kontinens állampolgárai érdekeinek”. Kertelés nélkül kiböki tehát, amit eddig is tudtunk, hogy ti. az USA egy gyönge Európa létrejöttében érdekelt, amilyet a mostani huszonötök Európája alkot. Az amerikai adminisztráció stratégiája azonban könnyedén visszafelé sülhet el, mert az új belépők nem szükségképpen lesznek örökké Amerika-barátok. Gerard Baker, a Weekly Standard vezércikkírója is erre figyelmeztet: „ami a kelet-európai új tagállamok szerepét illeti, illúzióba ringatjuk magunkat a befolyásolási képességük tekintetében. Miután az EU tagjaivá válnak, amely döntő gazdasági mozgatóerővel rendelkezik a kicsi és viszonylag szegény országok irányában, Brüsszel mágneses vonzereje fog dominálni” (Gerard Baker, „Against United Europe”, Az Egyesült Európa ellen, The Weekly Standard, 2003. 09. 22.).

Mit fog hozni a közép-európai országoknak az EU-tagság?

Szubvenciókat persze, de különösen a bevándorlás csapását, nevezetesen a szociális támogatásokra pályázó álmenekülteket. A folyamat egyébként már el is kezdődött. A Cseh Köztársaság 18.087 menedékkérelmet regisztrált 2001-ben, miközben 1900-ban csak 1800-at. Szlovákiában az 1990-es nulláról 2002-ben 9739-re nőtt a politikai menedékjogot kérők száma, Lengyelországban pedig 5153-ra. A balti országokban, ahol szinte sohasem láttak afrikait, létrehozták az „integrációs miniszteri” posztot, amelyet Lettországban Niels Muiznek tölt be, mintha teljes beletörődéssel már előre számítanának a beözönlők áradatára, amelyet nem meggátolni akarnak, hanem csupán „kezelni” remélnek. A menekültek immáron nemcsak Ukrajnából vagy Moldáviából érkeznek, hanem Csecsenföldről, Palesztinából, Bangladesből, Afrikából… Az új EU-tagállamok hatóságai elismerik, hogy lakosságuk erőteljesen ellenzi azt a felfordulást, amelyet a bevándorlás jelent, ám mégsem az őslakosoknak okozott kellemetlenségek miatt aggódnak, hanem mert mindez a „rasszizmus” és az „idegengyűlölet” növekedéséhez vezethet, amely - mint tudjuk - a pestisnél is nagyobb csapás…
Az említett Niels Muiznek mondja: „Nyugtalanok vagyunk amiatt, amit ez szociális és politikai téren okozhat. Lakosságunk nem készült fel erre, és nagyon erős elutasításérzés fejlődhet ki benne” (Le Figaro, 2004. május 24.). Szó sincs tehát arról, hogy megvédenék az állampolgárokat a - nyugat-európai példák alapján természetüknél fogva integrálhatatlan - bevándorlók ellenében, inkább a jelen és a jövő bevándorlóit védik az állampolgárok „intoleranciája” ellen. Ez aztán a demokrácia! A lett kormány propaganda-hadjáratot indított a témában, ahogy Niels Muiznek mondja, „nemzeti programot dolgoztunk ki az intolerancia ellen, elsősorban a fiatalság felkészítésére törekedve”, és fatalistaként hozzátette: „immáron a jelenkori európai problémákkak fogunk szembesülni, nevezetesen a bevándorlással és az iszlámmal”.
Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy a baltiak is megették a kenyerük javát és egyesek közülük még sajnálni fogják a vasfüggönyt… Csak remélhetjük, hogy erős nemzeti pártok alakulnak náluk, és kormánytényezővé válva reagálni fognak a helyzetre.

(Ford.: G.I.) MD 2004. V. 27.

Linkek:

Minden világos? (1.)
Minden világos? (2.)
Minden világos? (3.)
Minden világos? (4.)
Minden világos? (5.)
Minden világos? (6.)
Minden világos? (7.)
Minden világos? (8.)
Minden világos? (9.)
Minden világos? (10.)
Minden világos? (11.)
Minden világos? (12.)
Minden világos? (13.)
Minden világos? (14.)
Minden világos? (15.)
Minden világos? (16.)
Minden világos? (17.)
Minden világos? (18.)
Minden világos? (19.)
Minden világos? (20.)
Minden világos? (22.)
Minden világos? (23.)