Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Minden világos? (18.)

Demokrácia brit módra

Botrány robbant ki nemrég Skóciában belga parlamenti képviselők látogatása nyomán, mert a delegációban a szélsőjobboldalinak tartott flamand identitárius párt, a Vlaams Blok (Flamand Blokk) képviselői, köztük Dominiek Lootens-Stael pártelnök is helyet kaptak. A brit külügyminisztérium ukázba adta a skót parlament elnökének, George Reidnek, hogy zárja ki a Flamand Blokk képviselőit a kétoldalú eszmecserékből, ily módon akadályozva meg a „szélsőséges propaganda terjesztését”, hiszen úgymond „fennáll a veszélye annak, hogy a Flamand Blokk kihasználja a nemzetközi kapcsolatokat önmaga elfogadtatására”.
A brit kormány tehát jogot formál arra, hogy eldöntse, ki a tiszteletre méltó számára a belga képviselők között. A skót parlamenti elnök azonban nem engedett, mert úgy vélte, hogy a Flamand Blokk képviselőit (a szavazatok 11,6 % Belgiumban) demokratikusan választották meg. A walesi parlament viszont meghajolt a nyomás előtt, és kizárta az FB delegációját a találkozóból. A demokrácia legnagyobb dicsőségére… És tudják, hogy melyek azok a „fasiszta” elképzelések, amelyek sokkolták az erkölcsös brit funkcionáriusokat a flamand párt programjában? Minden olyan bevándorló kiutasítása Flandriából, aki nem hajlandó megtanulni a flamand nyelvet.

Tiltott energiaforrások?

Az Horizons virtuels c. szemle 2003. júniusi száma szerint egyfajta energetikai összeesküvés igyekszik eltitkolni a nem szennyező és megújítható energiaforrások létezését. „Kiket néznek hülyéknek akkor, amikor köztudott, hogy 30 éve több mint tizenöt vizes motor szabadalmat tüntettek el! Ilyen motorok működnek itt-ott traktorokban, kerti gépekben, gépkocsikban, sőt teherautókban is. Fogyasztásuk: 10 százalék benzin, 90 százalék víz. Kibocsátásuk: oxigén! Felszereltségük: a vaskereskedésből. A tervek fennt vannak az interneten. És működik, én is láttam. Az olajtársaságok persze kényszeredetten nevetnek mindezen, és érdekes módon a környezetvédők körében is néma csand honol a téma kapcsán. Jelenleg legalább negyven működő elméletet ismerünk” (köztük az ún. pneumatikus motort, amelyet sikerrel teszteltek a múlt század elején, majd titokzatos módon ejtettek).
A cikk ezután megemlíti a „szabad energiákat”, például a „Newman-gépet”, amely több energiát termel, mint amennyit fogyaszt, vagy J.-R. Robert Searl generátorát 1952-ből, amely állítólag antigravitációt vált ki! „Jelenleg 550 (ismert) feltaláló van a világon, akik egy vagy több saját energiát gyártó készüléket mutattak be”, állítják a lapban. „Rövid és közép távon elképzelhetetlen csökkenteni az ásványi energiáktól, nevezetesen a kőolajtól való függésünket és hozzájárulni az üvegházhatást okozó gázkibocsátás korlátozásához anélkül, hogy a nukleáris energia és újabb atomerőművek építése felé fordulnánk. Ideje politikai bátorságot tanúsítani”, mondják a maguk részéről a Royal Society (a legmagasabb brit tudományos szerv) szakértői a kormány kérésére elkészített energetikai Fehér Könyvben.

Zsidó diskurzus az etnikai identitásért

A felkapott újbaloldali filozófus, Alain Finkielkraut etnikai értelemben vett „népként” határozza meg a zsidókat a Le Figaro egyik tavaly szeptemberi számában, amely minőséget persze megtagadják a franciáktól (és a többi európai néptől). Ugyanezzel a lendülettel bírálja a nemzetiség többfajú felfogását és a jelenlegi fajkeveredést: „…nincs többé bennszülött, nincs többé külföldi; maguk a hazák is a Real Madrid mintájához igazodnak. (…) A zsidók a történelem általános mozgásában egy egyre kevésbé felfogható kivétel. (…) A zsidók egy olyan nép, amely továbbra is nép akar maradni. (…) A zsidók az anya által a vér jogának a hagyományát viszik tovább a föld jogának az órájában. Mivel a jelenkor csak az antirasszizmus fogalmában képes elgondolni a világot, ez az etnikai állhatatosság, és vele együtt a zsidó állam eszméje nemcsak egzotikusnak, de elfogadhatatlannak is kezd tűnni”. Számos zsidó értelmiségi eme új álláspontja, amely valaha elképzelhetetlen lett volna ebben a formában, az arab és iszlám zsidóellenesség kirobbanásával magyarázható. Finkielkraut-t egyébként „arabgyűlölőnek” titulálta a Mrap nevű diszkrimináció-ellenes szervezet. (Látni kell, hogy az anticionista Mrap állóháborút folytat a procionista Licra ellen, kivéve, amikor „rasszista” bennszülött franciák ellen lépnek fel közös megegyezéssel.)
„A baloldali tanárok egy része, akik Izrael-ellenesek, azzal az ürüggyel tűrik egyre inkább az antiszemita kijelentéseket, hogy ezek nem a szélsőjoboldalról származnak”, szólta el magát Luc Ferry közoktatási miniszter is.

A buddhizmus egyáltalán vallás?

Owen Flanagan filozófusprofesszor (Duke Egyetem, Észak-Karolina) szerint a buddhizmus mindenekelőtt a boldogtalanság- és depresszió-érzés elhárítására szolgáló technikák sorozata, amely lehetővé teszi „pozitiv emóciók” kiváltását még krízishelyzetben is. A buddhista gyakorlatok állítólag az agy baloldali homlokelőtti lebenyét, vagyis az eufórikus érzések központját stimulálják éppúgy, mint kémiailag a drogok. A buddhista diszciplínák mentálisan ugyanolyan hatásokat céloznak meg, mint a kábítószerek, ez utóbbiak fiziológiailag káros mellékhatásai nélkül. Flanagan Dr. Richard Davidson (Wisconsini Egyetem) kutatásaira hivatkozik, aki gyakorló buddhisták agyműködését tesztelte. Más kaliforniai kutatók szintén bebizonyították, hogy a buddhista meditáció lehetővé teszi a félelem és harag székhelyének semlegesítését az agyban. „Az antidepresszánsok legyűrik a szorongást, de még sohasem tettek senkit boldoggá, miközben a buddhista mentális technikáknak és meditációnak ez sikerül, mellékhatások nélkül, és 2500 évvel a Prozac előtt találták fel őket”, írja Flanagan.

Kínai stratégia az USA-val szemben

Első fejezet: ballisztikus nukleáris hatalommá válni, amely képes elérni az amerikai területet. Ez három éven belül bekövetkezik, és fel fogja borítani a jelenlegi geostratégiai leosztást. Ezt szolgálják a kínai űrutazások is, és a tervezett Holdra való leszállás, állandó bázissal. Képzelhetjük a dolog pszichológiai hatását.
Második fejezet: tíz éven belül a világ vezető gazdasági hatalmává válni és pénzügyileg visszaszorítani Amerikát. Állandó pénzügyi deficittel küszködve az USA-nak tőkére van szüksége, nevezetesen a külső hadműveletei finanszírozásához is. Mit csinál tehát Kína? Ez év (2003) eleje óta 96 milliárd dollárt fektetett amerikai kincstárjegyekbe - miközben Japán a maga részéről 50 milliárdot. Kína tehát az Egyesült Államok hitelezője, és ezáltal a nyomás által elfojtja Washington minden ellene irányuló ellenséges szándékát. Nem beszélve arról, hogy fix és alacsony árfolyamon tartva valutáját a dollárhoz képest (86 jüan 1 dollár) valósággal elárasztja áruival az amerikai piacot. Íme, az igazi hatalmi politika, amely a tetteké, nem pedig a nemzetközi etikai leckéké. „A Fehér Ház nem hajlandó beismerni sebezhetőségét, ám az igazság az, hogy George W. Bush most a mandzsu jelölt a saját újraválasztásához, és a kínai és japán központi bankok a Köztársasági Párt legjobb választási ügynökei”, olvasható a The Week c. angol hetilapban. Ily módon Kína anélkül válik a világ vezető hatalmává, hogy egyetlen katonáját is külföldre küldené.

(Ford.: G.I.) MD 2003. X. 9.

Linkek:

Minden világos? (1.)
Minden világos? (2.)
Minden világos? (3.)
Minden világos? (4.)
Minden világos? (5.)
Minden világos? (6.)
Minden világos? (7.)
Minden világos? (8.)
Minden világos? (9.)
Minden világos? (10.)
Minden világos? (11.)
Minden világos? (12.)
Minden világos? (13.)
Minden világos? (14.)
Minden világos? (15.)
Minden világos? (16.)
Minden világos? (17.)
Minden világos? (19.)
Minden világos? (20.)
Minden világos? (21.)
Minden világos? (22.)
Minden világos? (23.)

Ma történt

Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)

1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.

2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)