Bognár József: Zarathustra már ünnepelte

Még a természet ritmusához igazodóan élő népek talán legnagyobb közösségi ünnepe, az új esztendő kezdete, a tavaszi napforduló (március 21.). A tavasz beköszönte, mikor mély téli álmából felébredve megújul, virágba borul a természet. Nálunk, ha egyre halványulóbban is, de e nappal kapcsolatban sokunknak, sajnos, elsősorban Kun Béla és Szamuely egykori őrjöngése jut az eszünkbe.
De nem így van ez az egyik legjelentősebb múltú, a gyökereihez erősen ragaszkodó népnél, a perzsánál, illetve a kultúrájuk által befolyásolt más népeknél (azeri, tadzsik, üzbég, urdu, kazah, türkmén, kurd, pastu, khazari, beludzs). Náluk e nap valódi ünnep, a megújuló élet ünnepe a maga teljes pompájában. A perzsa nevén noruznak (új nap) nevezett tizenhárom napos ünnep mintegy háromezer évre megy vissza. Pontos eredetét nem ismerjük. De azt biztosan tudjuk, hogy Zarathustra idején (i.e. VI. sz.) már kiemelkedően jelentős volt. A síita iszlám vallás az elmúlt 13OO évben ezen az ünnepen csak annyit tudott változtatni, hogy mint legyőzhetetlenhez csatlakozott hozzá. Az iszlám forradalom óta pedig e ünnepségsorozat keretében emlékeznek meg az 1979–es forradalom mártírjairól is. Az ünnep legtisztább formájában napjainkban az Irán közepén levő Jázdban, a jász főváros, Jászberény testvérvárosában élő mintegy negyvenezer zoroastriánusnál maradt meg illetve az Indiába, többnyire Bombayba és környékére szakadt hittestvéreiknél, az ún. pársziknál (parszi= perzsa). Tehát ott, ahol Zarathustra tűztemplomaiban (kelisza) még ma is ég a szent tűz. Melyek közül van ma olyan hely is, ahol bizonyítottan több mint másfélezer éve ég megszakítatlanul.
Március 21-e a perzsa időszámítás szerinti ferverdin hónap első napja. Iránban ma is ez a nap az év kezdete. Az ünnepre való felkészülés már néhány nappal korábban nagytakarítással kezdődik, ami nem csak a lakás vagy a ház, de az egész település megtisztítását is jelenti. És erre az időre esik az új ruhák megvétele, majd Noruzkor történő első viselete. Az ünnep maga is ténylegesen Noruz előtt néhány nappal, a perzsa időszámítás szerinti utolsó hónap (eszfend) utolsó szerdáján kezdődik. Ez az un. „ünnepélyes szerda” (cseharsenbé szuri). Amikor országszerte a családok tüzet raknak, és e szavak kíséretében, amit a tűznek mondanak, azt átugorják: „add nekem a te pirosságodat, és én neked adom az én sárgaságomat”. E tüzek gyakran az arrafelé többnyire lapos tetejű házak tetején égnek, és a napokon át tartó ünneplés is jelentős részt ott történik. Néhány nappal az ünnep előtt még lencsét vagy búzát is ültetnek kis tálkákban, amely kicsírázva Noruzkor, piros szalaggal átkötve az ünnepi terítékre kerül. Az ünnepi teríték neve: „hét szin teríték” (szofré-je-heftszin). Ami azt jelenti, hogy a tükör, a gyertya, a pirosra festett főtt tojás mellett hét „sz” (szin ﺱ )betűvel kezdődő tárgynak, ételnek stb. is lennie kell az asztalon. Például: alma(szib), szomag (ez egy fűszerféle),jácint (szombol), ecet (szerké), zöldség (szebzi), óra (sza-et), olajbogyó (szendzsed), tálca (szini), aprópénz (szekké). E tárgyak mindegyikének külön jelentése is van. Az ünnepi étel zöldséges főtt rizs hallal (szebzipolo ba mahi) és hozzá gyakran, de nem kötelezően italként joghurtos, sós ásványvízt (dug) isznak. Ritkább esetben édes rizs (sirinpolo) az étel. A zöldséges rizs kaprot, petrezselymet, zellert, tárkonyt, fodormentát, sáfrányt, és datolyát tartalmaz többnyire. És bár Iránban a muzulmánoknak tilos az alkoholfogyasztás, de a zoroastriánusoknak engedélyezik, ami nyilván emeli ilyenkor is a hangulatot. A perzsa ételekről érdemes megemlíteni, hogy többségében megfelelnek a magyar gyomor ízlésének. Legfeljebb csak az édesség nem, azok túl édesek. Az ételeken kívül szinte mindig a terítéken van még egy Korán és a perzsák legkedvesebb költőjének, Hafeznak a verseskötete. Utóbbinak sorait jóslásokra is használják. Jelentősége pedig akkora a perzsa költészetben, mint nálunk Arany, Petőfi és Vörösmarty együttesen. Amikor pedig a XVIII. század második felében, Európában divat lett a perzsa irodalom, Goethe a velük (Ferdoszi, Omar Khajjám, Rumi, Hafez, Szádi stb.) való megismerkedés után, belátva, hogy nem csak Európában van komoly költészet, határozta meg az addig nem létező „világirodalom” fogalmát. A kortárs Csokonai Vitéz Mihály pedig lépést tartva vele, talán az első magyar volt, aki Hafezt fordított.
Az ünnepkor az idősebbek illetve a rangidősek kis értékű új pénzeket ajándékoznak a gyerekeknek, a fiatalabbaknak. A Noruzt követő napok pedig a végeláthatatlan vendégjárások és fogadások ideje. Családok, barátok, jó ismerősök váltva keresik fel egymást. Az ünnep utáni tizenharmadik napon a családok kirándulnak a szabadba, ahol gyökerestül hajítják el a kicsíráztatott lencsét vagy búzát, és kérik az összes gond megoldását a felső hatalmaktól. Szavaik szerint bántalmaik gyökerei is úgy legyenek kitépve, mint a csíráztatott búzáé vagy lencséé. Ajándékba pedig tulipánt, jácintot, kálát vagy rózsát adnak egymásnak. A lányok a kicsíráztatott növények eldobását (irányát, távolságát, földre érésének módját) még férjhez menetelük szempontjából is fontos jelnek tekintik. E tizenharmadik nap a bolondozás napja is, hasonlóan a mi április elsejénkhez, amely viszont a mi köztudatunkban, mint egy „furcsa nap”, már csak értetlenül álldogál magában, naptárunkban. E két (egy ott szervesen kapcsolódó és egy nálunk gyökértelenül lógó) bolondos nap pedig egymás mellett van, és nyilván nem véletlenül. Ferverdin hónap 13. napja ugyanis a mi naptárunk szerint április 2.-a. A XIX: század elején, miközben idegenek a finnugrizmust kezdték ajánlgatni nekünk, sokan keresték múltunkat Perzsia, a „Fényországa”, Zarathustra, Mithras, Mani szülőföldjén. Drámairodalmunk egyik legnagyobb alkotása, Vörösmarty Csongor és Tündéje is ennek az érdeklődésnek egyik eredménye. E magyar drámát pedig csak az értheti meg igazán a teljes mélységében, aki tisztában van Zarathustra dualista világszemléletével, a születés és halál, a jó és gonosz, a fény és sötétség mitikus küzdelmével, napfordulók jelentésével, szakrális jelentőségével. Így Zarathustra tavaszával is.

MD 2008. III. 26.