TIME - AZ ÉV EMBERE 1939: JOSZIF SZTÁLIN

TIME – AZ ÉV EMBERE 1939: JOSZIF SZTÁLIN

Az év legrövidebb napján, hatvan évvel ezelőtt Goriban, Tiflisz közelében egy szegény, szorgalmas grúz suszternak fia született, akit a Viszarionovics Dzsugasvili néven anyakönyveztek. A fiút istenfélő anyja Joszif névre kereszteltette, Jézus anyjának Máriának a férje után.
De a nevek nem sokáig maradtak meg a cár legújabb ellenfelén; egyaránt hallgatott a Szoszo, Koba, Dávid, Nijeradzse, Csijkov és Ivanovics nevekre, mígnem nagy sokára magáévá nem tette a Sztálin (Acélos, Acélember) álnevet.

A múlt héten, amint a naptár lapja ismét a december 21-re fordult, Gori kis városa négyszázötven orosz író Mekkájává vált, „entellektüelek” és tanulók küldettek anyagot
gyűjteni Joszif Viszarionovics Dzsugasvili szülőhelyére és környékére. Az újságok szentimentális verseket és történeteket közöltek „Gori kis házikójáról”, és a későbbi
fotók díszkővel körbekerítetten mutatták, szovjet kegyhellyé válva. A Tiflisz filmvállalat filmforgatásba kezdett „Történelmi helyiségeken át” címmel, mely film szándékai szerint elvezetné a nézőt minden egyes részére az országnak, mely összekapcsolódott Joszif Sztálin
nevével.

Moszkvában egymillió példánya látott napvilágot Mihail Kalinyin elnök biográfiájának A könyv a Vezérről címmel; míg rövidesen megjelennek a védelmi komisszár Kliment
Vorosilov és a nemzetközi ügyek komisszárjának Lavrentyij Pavlovics Berijának a szkeccsei is. A tizenkét oldalon megjelenő Pravdában, a moszkvai kommunista párt orgánumában csak egyetlen hasáb nem lelkesedett Joszif Sztálinért születésnapja reggelén. A vezércikkben „A mi Sztálinunk” címmel a lap kijelenti: "Detroiti fémmunkások, sydney-i dokkmunkások, sanghaji szövőgyárak munkásasszonyai, marseille-i tengerészek, egyiptomi földművesek, indiai parasztok a Gangesz partjain – mind szeretettel ejtik ki Sztálin nevét. Ő a remény a jövőben a világ munkásai, parasztjai számára."

Tiszteletére a Néptanács komisszárjai huszonkilenc, évenként egyszer kiosztandó díjat alapítottak százezer rubel (húszezer dollár) értékben, a gyógyítás, jog, tudomány, hadtudomány, színház, feltalálás terén elért kimagasló eredményekért, ugyanekkor négyezerszázötven Sztálin-ösztöndíjas tanulói hely hirdettetett meg. A Legfőbb Szovjet Elnöki Tanács Sztálin elvtársnak adományozta a Lenin-rendfokozatot és a „Szocialista munka hőse" címet is.

Munkahelyi bizottságok, dolgozói közösségek, szovjetek, párt és állami funkcionáriusok kívánnak szerencsét a Hős Sztálinnak, de a külföldi gratulációk egyikét a legrégebbi ellenség írta mostanra barátivá változva – Adolf Hitler: „Nagyon kérem, fogadja legőszintébb üdvözletemet a hatvanadik születésnapja alkalmából” – táviratozta a Führer. – „Ugyanakkor hadd övezzem ezeket személyes jóléte iránti legforróbb kívánságaimmal, téve ugyanezt a
baráti Szovjetunió népének jövőbeni boldogságát illetően is.” Miközben a náci sajtó óvatosan dicsőítette Mr. Sztálint, mint „Oroszország forradalmár Führerét”.

Az ember. Sztálin elvtárs hatvanadik születésnapját terjengősen méltató sorok között csak hat soros kommüniké jelent meg Szovjetunió-szerte a Vörös Hadsereg finnországi
előrenyomulásáról. Nyilvánvalóan a sarló-kalapácsos propagandagépezet preferálta, hogy a szovjet polgárok a lehető legkisebb figyelemmel adózzanak az alig bátorított katonai kampány iránt. Ám sokkal többet írtak az utóbbi évben Joszif Sztálin világeseményekre gyakorolt jelentős hatásáról.

A huszadik század negyedik évtizedének utolsó előtti éve atlétikai rekordok, gyógyászati felfedezésék, nagy irodalmi művek vagy más egyéb, az intellektus, erő, szellem
tartományaiba sorolható vívmányok feljegyzése nélkül fog eltelni. Arról lesz nevezetes Európát illetően, mint az az év, ami azoké, akik kizárólagosan a politikájukkal fordították vagy erőszakolták maguk felé csaknem a teljes figyelmet.

Az egész I. világháború utáni időszak úgy feledkezett bele a politikába, mint ahogy a XVI. század feledkezett bele a teológiába. Európa annyira hozzáedződött a politikai sokkhoz, hogy a múlt ősszel az átmenet a háború félelmétől a fegyveres küzdelemig a leghűvösebb nyugalommal vétetett sokak által tudomásul a milliók közül. A nyugalom némi félelemmel edződött és nosztalgiával is, 1939. augusztus 31-én kevesen hiszik, hogy Európa ismét a régi lesz – mint ahogy azt is, hogy 1914. júliusa sosem ismétlődik meg. Akár véget vet Európa új érája a nacionalista káosznak, jó vagy rossz internacionalizmusnak, akár nem, az éra új lesz
– és a régi végérvényesen le lesz taszítva az által az ember által, akinek tartományai főleg Európán kívüliek. Ő pedig Joszif Sztálin, aki egy augusztusi éjjelen drámaian helyezte át a hatalmi súlyt Európában. Ez tette Sztálint az 1939-ik év emberévé. A történelem tán nem kedveli őt, de elfeledni nem tudja majd. Mint ahogy 1939-es kortársait sem:

- Az előző év elején Adolf Hitler már megmutatta a világnak, hogy trükkjeinek zsákja nem feneketlen. Noha újabb vértelen hódítást hajtott végre Lengyelországban, végül nekitámadt szárazföldi birodalmával a brit tengeri birodalomnak – és egy költséges, talán hosszú és kimerítő háborúba bocsátkozott, mely katasztrofálissá válhat neki és országának.

A Szövetségesek ugyan nem törték át a nyugati vonalait – de ő sem törte át az ő Maginot-vonalukat. Az általa dicsőített légi flottája nem egyenlő a brittel, ahogyan reklámozták, és
Németország ismét a brit flotta veszélyes blokádja alatt találta magát.

- Francisco Franco hadúr megnyerte spanyolországi polgárháborúját, de hazája túl kimerülté vált a harc végére, így Spanyolország nemzetközi ereje jelentéktelennek tűnik.

- Új szereplőként, az európai ügyek legerőteljesebb karaktereként bukkant fel a brit Winston Churchill, aki csak az Admiralitás legfőbb parancsnoka volt, de nem kormányfő. Igen kétséges is volt ez addig, míg végre Neville Chamberlain miniszterelnök le nem mondott, mint nagy háborús személyiség. A történelem talán rá fogja vonatkoztatni a csodálatraméltó makacsság példáját – makacsul a békéért, majd makacsul a háborúban.

- Benito Mussolini is rajtavesztett náci-fasiszta „Acélpaktum” blöffjén, és amikor a Szövetségesek a lapjai felfedését kérték, a Duce inkább ügyetlenül felfedetlenül hagyta utolsó kártyáját és az ellenségeskedés beszüntetését deklarálta. A múlt őszi hazai elégedetlenség és a legfőbb vezetői közötti jókora átszervezés jelezte, hogy Mussolini Olaszországának jócskán más szelek felé kell fordítania vitorláját.

- Franklin Roosevelt hét éve után az USA még mindig nyomott hangulatban van, semmiféle példát nem tud felajánlani a világ csillapítására, és a hogyan továbbra. Roosevelt legjobbja 1939-ben, hogy határozottan, de figyelembe nem vetten hizlalta a békét.

Mindezekkel ellentétben Joszif Sztálin 1939-es tettei pozitívak, meglepőek, világrengetőek. Az augusztus 23-ról 24-re virradó éjszaka történt náci-kommunista „Megnemtámadási szerződés” aláírása a moszkvai Kreml épületében szó szerint világrengető diplomáciai mérföldkő volt. Akik aláírták, Németország külügyminisztere Joachim
von Ribbentrop és a Szovjet Legfőbb Külügyi komisszár Molotov voltak, de Sztálin elvtárs személyes jelenlétével adta mosolygó áldását hozzá, és senkinek nem volt
kétsége afelől, hogy eredendően ez az ő műve. Ezzel Németország megbontotta az angol-francia „körbekerítettséget”, felszabadítva magát az egyidejű kétfrontos harc szükségszerűségétől. Az oroszországi paktum nélkül a német hadvezérek biztosan gyűlöltek volna hadba lépni. Ezzel viszont a II. világháború kezdetét vette.

Oroszország szemszögéből nézve a paktum elsőre egy briliáns húzásnak tűnt a politikai hatalmak cinikus játszmájában. Erre várt a ravasz Joszif Sztálin, hogy kis hazugságával a Szövetségeseket és Németországot harcra gerjessze kifulladásig, miután ő nevető harmadikként színre lép. Majd apránként kiderült, hogy Sztálin elvtárs megállapodásában ennél több praktikum van.

- Több mint a fele a kisebbségben maradt Lengyelországnak harc nélkül az uralma alá került.

- A három balti állam, Észtország, Lettország, Litvánia számára gyorsan tudomásul lett adva, hogy ezután Moszkvára kell figyeljenek Berlin helyett. Mindhárman aláírták a „Közös támogatás” paktumát, önmagukat a Szovjetunió virtuális támogatóivá téve.

- Németország lemondott bármiféle érdeklődésről Finnország kapcsán, így teljhatalommal ruházta fel az oroszokat az országba való behatoláshoz – amit ők már négy hete folyamatosan próbáltak.

- Így nagyban feltételeződött az, hogy Németország beleegyezett az észlelt orosz érdeklődésbe a Balkánon, legvalószínűbben a romániai Beszarábiában, és a keleti Bulgária és az Iszthmosz tekintetében.

Ám, ha napjaink Európája egy dzsungel, akkor az 1939-ik év embere széles territóriumot nyert megállapodásával, ugyanakkor nagy árat is fizetett érte. Egy csapásra szankcionálni a náci háborút, majd később egy csapásra Adolf Hitler partnerévé válni az agresszióban, azzal Joszif Sztálin kihajította az ablakon Szovjetoroszország aprólékosan felépített „béke- és maradandó megállapodást szerető nemzet” hírnevét. Finnország elleni könyörtelen
támadásával nem csak több ezer jó akaratú, világszerte a szocializmus ideáljával rokonszenvező embert veszített el, hanem önmagát Adolf Hitlerrel vonta párhuzamba, mint a
világ leggyűlöltebb embere.

Az életút. Míg a náci-kommunista partnerség meglephette azokat, akik orosz olvasmányaikból az idealista megnyilatkozásokra korlátozódtak a szovjet diplomáciával
kapcsolatban, mint az egykori külügyi komisszár Maxim Litvinov, Sztálin élete számos példáját fedi fel a cinikus opportunizmusnak és a becstelenül megragadott hatalomnak.
Tizenhárom éves korában görög ortodox szemináriumba íratták be Tifliszben, az ifjú „Szoszo” Dzsugasvilit azonban kicsapták tizennyolc évesen az iskolából, ahogyan pap
tanárai mondták: „szocialista eretnekségért”.

Ezek után életét a oroszországi professzionalista forradalmárságnak szentelte. Részt vett a tifliszi vasutassztrájkban. Ő volt a szervezője a Batum és Baku gyárakban kitörteknek. Köze volt számos látványos rabláshoz, amit a „forradalmárok” szerveztek. Egyszer állami
konvojt támadtak meg bombákkal Tiflisz főterén, ahol háromszáznegyvenegyezer rubelnek (százhetvenezer dollárnak) kélt lába. Mellesleg, Maxim Litvinovot a későbbiekben, Párizsban kapták el az ebből származó összeg egy részével. Szoszo városról városra vándorolt a Kaukázusban, számos álnevet használva. Öt alkalommal tartóztatták le, és száműzték; négyszer megszökött.

Korai éveiben társai néha gyanakodtak Kobára vagy Ivanovicsra, hogy az enyhébb elbánásért cserében kiadta nevüket a rendőrség számára. Újabb különös véletlen, ami az elvtársaknak többször is feltűnt, hogy amikor a rendőrség üldözte őket, és csak harccal tudtak kitörni, Koba az ilyen eseteknél gyakran őrizetben volt.

1894-ben csatlakozott az oroszországi radikális mozgalomhoz, és a Szocialista Demokrata Párt mellett kötelezte el magát 1898-ban. Elég okos volt ahhoz, hogy a Bolsevik Párthoz csatlakozzon a Mensevik helyett, mikor a párt 1903-ban kettészakadt. A forradalmi elittel
való első kapcsolata Bécsben esett meg, amikor a párt véneinek tanácsán hallgatóként részt vett. Mellékesen szólva itt tűnt fel Lev Trockij számára; Lenin, aki vele először Finnországban találkozott 1905-ben, készítette fel őt egy cikk megírására, a marxista elképzelés a kisebbségi kormányzásban témakörben. Itt használta aláírásként először a „J. Sztálin” formulát. „Van egy csodálatos grúz közöttünk” – írta Lenin Sztálinról ezekben az időkben. Ezt követően a „csodálatos grúz” a párt elismert szakértője lett a százhetvennégy különböző másik mellett, akik Szovjetoroszországról döntöttek.

Lenin kedvenc ideáinak egyike volt, hogy ha százharmincezer földesúr irányítani tudta a cárista Oroszországot, akkor kétszáznegyvenezer eltökélt forradalmár elirányíthatná
Szovjetoroszországot. Lenin nagy fáradtsággal, mielőtt a forradalom fölépített volna professzionalista forradalmi gépezetet, tapasztalatokat gyűjtött a munkások
megszervezéséről, hogy azok a rendőrséget ki tudják majd játszani. Csaknem az összes nagy forradalmár kényszerűségből külföldön tartózkodott; Sztálin és Molotov henceghetett csak el a későbbiekben azzal, hogy legnagyobb részt bennragadtak az országban. Az I. világháború kezdeténél Sztálin az Északi-sarkkör vidékén egy börtöntáborban volt. Innen általános közkegyelemmel szabadult, amit a cár lemondatásakor hirdettek meg 1917-ben.