Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Antiszemita nézeteinek adott hangot Oliver Stone egy interjúban, majd röviddel a megjelenés után bocsánatot kérve megcáfolta azokat.
Az Oscar-díjas rendező a Sunday Times-nak adott interjújában, új filmjének reklámozása helyett a zsidókra terelte a témát. Előbb kijelentette, hogy izraeliták uralják a médiát, és az oroszok többet szenvedtek a náciktól, mint a zsidók, majd még aznap mindezeket visszavonta, elnézést kért.
Oliver Stone, Amerika egyik legellentmondásosabb filmrendezője legutóbb Hitler és a zsidók miatt került kínos helyzetbe. A londoni Sunday Times-nak adott interjújában eredetileg az új filmjéről, a South of the borderről, kellett volna beszélnie, mégis zsidóellenes kommentárjainak adott hangot.„Hitler többet ártott az orosz lakosságnak, mint a zsidó népnek.” -mondta.
Nem sokkal ezután tovább ütve a forró vasat, hangsúlyozta a zsidók dominanciáját a médiában.
Hitlert Frankensteinhez hasonlította, aki szörnyszülött volt, de egyben egy őrült zseni is. Véleménye szerint a diktátor saját korának produktuma.
A kijelentésre hamarosan az American Jewish Committee (az Amerikai Zsidó Bizottsága), reagált egy nyilvánosságra hozott cikkben, miszerint Oliver Stone ezzel a groteszk sztereotípiával csupán saját antiszemitizmusának adott hangot, holott ő is zsidó származású.
A filmkészítő röviddel az interjú után, még ugyanazon a napon egy nyilatkozatban kért elnézést: „A zsidók szemmel láthatóan sem a médiát, sem az ipari szektort nem ellenőrzik.” Hozzátette még, hogy továbbra is meg kell emlékezniük az embereknek a holokauszt áldozatairól, és a zsidók ellen elkövetett szörnyűségekről.
Oliver Stone már januárban magára hívta egy hasonló kijelentésével a figyelmet, akkor Hitlert csupán egy egyszerű bűnbaknak nevezte. A rendező sokat foglalkozik mostanában a témával: tíz részes sorozatában, a The Secret History of America-ban a nagyhatalom ellenségeiként a sztálini és a náci rezsimeket is megjeleníti.
(Index)
Oliver Stone: 'Jewish-Dominated Media' Prevents Hitler from Being Portrayed 'in Context'.
Director Oliver Stone belittled the Holocaust during a shocking interview with the Sunday Times today, claiming that America's focus on the Jewish massacre was a product of the "Jewish domination of the media."
The director also defended Hitler and Iranian President Mahmoud Ahmadinejad, and railed against the "powerful lobby" of Jews in America.
Stone said that his upcoming Showtime documentary series "Secret History of America," seeks to put Hitler and Communist dictator Joseph Stalin "in context."
"Hitler was a Frankenstein but there was also a Dr Frankenstein. German industrialists, the Americans and the British. He had a lot of support," Stone told reporter Camilla Long during the interview, which can be found behind the paywall on the Sunday Times' website.
Stone said that, "Hitler did far more damage to the Russians than the Jewish people, 25 or 30 [million killed]."
The Sunday Times interviewer then asked why there was such a focus on the Holocaust.
"The Jewish domination of the media," responded Stone. "There's a major lobby in the United States. They are hard workers. They stay on top of every comment, the most powerful lobby in Washington. Israel has f***** up United States foreign policy for years."
The director, who recently met with Iranian President Ahmadinejad, also slammed the U.S. policy toward Iran as "horrible."
"Iran isn't necessarily the good guy," said Stone. "[B]ut we don't know the full story!"
The Scarface screenwriter had even more encouraging words for socialist Venezuelan president Hugo Chavez, who Stone called "a brave, blunt, earthy" man. The director has recently been promoting his Chavez-praising documentary called "South of the Border."
Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)
1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)
1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.
1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.
1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)
1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.
1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.