Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Gazdag István: Izrael már a globális elitnél is kiesett a pikszisből?

A Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) már hat évtizede ellenőrzi az amerikai külügyminisztériumot, kidolgozva annak hosszú távú stratégiáit, konszenzust teremtve az amerikai politikai-gazdasági elitet alkotó érdekcsoportok között és konfliktusok esetén meghatározva a háborús célokat. Mindezt a saját tagjai érdekében és bármiféle demokratikus ellenőrzés nélkül teszi. Teheti, mert 200 multinacionális cég pénzeli. Több mint négyezer tagot számlál, és közülük kerülnek ki a mindenkori amerikai kormányok vezető tisztségviselői. A CFR azzal is hozzájárul az amerikai politikai modell exportálásához, hogy külföldi vezetőket kooptál soraiba, akik egyébként többnyire a két másik globalista agytrösztnek, a Bilderberg-csoportnak és a Trilaterális Bizottságnak is tagjai.

Talán ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessük azt a rendkívüli fontosságot, amelyet ez a belterjes think tank birtokol a jenki külpolitikában, és amelyet az amerikai média nem is mulaszt el rendszeresen kihangsúlyozni. Egyik tagja, Richard Barnet egyetemi tanár megfogalmazása szerint „a CFR-hez való tartozás beavatási rítusnak tekinthető mindenki számára, aki tényleges hatalmi pozíciót akar betölteni az USA-ban”. És hogy még teljesebb legyen a kép: először a CFR kéthavi folyóirata, a Foreign Affairs hasábjain fejtette ki Samuel Huntington az Egyesült Államok jelenlegi geopolitikai stratégiáját meghatározó „civilizációk összecsapása” elméletét.
Nos hát, a Külkapcsolatok Tanácsa lehetővé tette, hogy a Pew Research Center 2009. október 2. és november 16. között véleményfelmérést végezzen tagjai körében. Az eredmény enyhén szólva meglepőnek bizonyult, már csak azért is, mert fényt derített arra a szakadékra, amely országuk külpolitikai prioritásai tekintetében (is) elválasztja egymástól az amerikai elit és a közvélemény felfogását. A CFR tagjai ugyanis egyáltalán nem tekintik Izraelt szövetségesnek, ahogyan Iránt sem valódi ellenségnek, noha a cionista lobbi a médián keresztül igyekszik ezt elhitetni, a közvélemény pedig el is hiszi.
A felmérésből például kiderült, hogy a franciák Sarkozy vezetésével hiába tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a britektől elhódítsák „a USraeli kondominium legodaadóbb csatlósai” címet, a CFR tagjainak mindössze 5 százaléka tekinti Franciaországot Amerika fontos jövőbeli szövetségesének és partnerének. Ennél azonban sokkal ütősebb, hogy a brancsbeli politikai és gazdasági potentátok kétharmada (67 százalékuk) szerint az Egyesült Államok túlzásba vitte az Izraelnek való kedvezést, annál is inkább, mert a szentföldi haramiaállam létét és szerepét nem tekintik elsőrendű fontosságúnak országuk számára.
Újabb meglepetésekkel szolgáltak a további kérdésekre adott válaszok is. Arra ugyanis, hogy „kik lesznek az USA legfontosabb jövőbeli szövetségesei és partnerei”, csupán a megkérdezettek 4 százaléka említette Izraelt, holtversenyben Dél-Koreával, és messze leszakadva Brazília (37 százalék), India (55 százalék) és Kína (58 százalék) mögött. E tekintetben még Törökország (10 százalék), Németország (9 százalék), Mexikó (8 százalék) és Indonézia (5 százalék) is megelőzi a cionista entitást.
A zsidók és palesztinok között Izraelben zajló konfliktussal kapcsolatos kérdésekre válaszolva csupán a CFR tagjainak a 26 százaléka mondta azt, hogy az előbbiek álláspontját támogatja, miközben az amerikai nagyközönség körében csaknem kétszer ennyien vannak Izrael hívei, különösen az USA „biblikus övezetében” befolyásos keresztény cionisták aktivizmusának és persze a mainstream média nem annyira információs, mint inkább propaganda-tevékenységének köszönhetően. Bizonyos szempontból persze mindenképpen jelzésértékűnek tekinthető, Obama számára pedig bátorítást jelenthet, hogy azok döntő többsége (69 százalékuk) szerint, akik ehhez az elitista intézményhez tartoznak, a jelenlegi amerikai elnök immáron „helyesen egyensúlyoz” az izraeliek és a palesztinok között.
Ami Iránt illeti, noha a CFR-tagok 64 százaléka egyértelműen az iszlám köztársaságot tartja az amerikai érdekekre nézve legfőbb fenyegetésnek, mégis csak az egyharmaduk támogatna egy megelőző támadást ellene, ha atomfegyverrel szerelkezne fel (szemben az átlagamerikaiak 63 százalékával). Ezek az eredmények ismét csak alátámasztják a „nem létező lobbi” befolyását a tömegtájékoztatási eszközökre, amelyek lényegében kényükre-kedvükre alakítják a nagyközönség véleményét. Önmagáért beszél az a tény is, hogy egyetlen fontos amerikai újság sem tartotta fontosnak megismertetni olvasóival az előbbi felmérés eredményét és tanúságait, annak ellenére sem, hogy az elit sokkal pontosabb és az izraeli propagandára sokkal kevésbé érzékeny információforrások alapján alakíthatja ki a véleményét.
És hogy mindebből mire lehet következtetni? Netán arra, hogy a Külkapcsolatok Tanácsa többé már nem számít elsőrangú politikai tényezőnek az Egyesült Államokban? Éppen ellenkezőleg: úgy tűnik, hogy nagyon erősen befolyásolja Barack Obama külpolitikáját, ami persze nem jelenti azt, hogy Izrael fanatikus támogatói egyik napról a másikra teret vesztettek volna az amerikai döntéshozók körében. Azt azonban a Pew Research Center ominózus felmérése alapján is látni lehet, hogy az USA és Izrael „szétválása” immáron plauzibilis lehetőségnek számít az elkövetkező évtizedek távlatában, amellyel a cionista entitásnak mindenképpen számolnia kell, amint azt az Avigdor Lieberman által fémjelzett új külpolitikája is tanúsítja.
Semmi nincs azonban végleg lejátszva, hiszen az Egyesült Államokban jelenleg még rendkívül befolyásos cionistáknak számtalan kártya van a kezükben, és az amerikai média fölött gyakorolt csaknem korlátlan befolyásuk révén lehetőségük van arra is, hogy adott esetben marginális helyzetbe szorítsák Barack Obamát és vele együtt mindazokat, akik a külügyi apparátusban vagy a Külkapcsolatok Tanácsában fontosabbnak tartják az USA nemzetközi érdekeit Izrael mindenáron való túlélésénél.

MD 2010. V. 25.

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.