Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

A „nemzeti” radikálisokhoz: de mortuis nil, nisi bene? Isa Omarra alias Rózsa Flores Eduardo apropóján

Ami köztudott Rózsáról: a nyolcvanas években a KGB ügynökének képezte ki, ugyanekkor Carlosnak, a Sakál néven is elhíresült kommunista terroristának volt a kapcsolattartója Magyarországon, amikor az itt bujkált Kádár János beleegyezésével. Bolíviai halálával kapcsolatban már az sem titok, hogy a CIA szolgálatában állt, ottani kapcsolattartója Belovai István egykori magyar hírszerző, aki a nyolcvanas években állt át az amerikai oldalra.

Vallása: zsidó, majd keresztény, utóbb muszlim. Halálával megannyi zokogó férfit és egy férfias küllemű „Szilviát” hagyott maga mögött.

Első olvasatra is Rózsa megtestesítője volt mindannak, ami a nemzeti radikalizmust irritálja, cselekvésre készteti. Szerkesztőségünk hosszú ideje gondolkodik azon, mégis miért ragaszkodik ideáljához, mint egy követendő bajnokhoz, akin majomszeretettel csügg, az a radikális oldal, amely kevesebbért is – olykor csak személyes sértettségtől vezérelten – leügynököz, lehazaárulóz bárkit. Honnan ez a majomszeretet?

A legfőbb érv erre, amit az internetes fórumokból leszűrtünk, hogy a kommunista Evo Morales ellen ment meghalni Bolíviába. Egy Amerika-ellenes kommunistát kellett volna likvidálnia. Mintha Amerika nem a nemzeti radikálisaink legfőbb ellensége volna. Most akkor ki a nagyobb ellenségkép? A világpolitikát meghatározó és a világ biztonságát veszélybe sodró Amerika vagy az ezzel a hatalommal szembeszegülő bolíviai elnök?

Rózsa élete mindazt megtestesítette, amit az USA képvisel. Értjük mi, hogy magyar területekért harcolt, és az olyan szívbemarkoló, de akkor ez volt ügynökként a feladata. Lőtte volna itthon az egykori kommunistákat, akik KGB-kiképzésre küldték. De sajna, nem ez a parancs, ők most megint – mindig – a jó fiúk, az EU, az USA és vele a CIA nagy haverjai. Márpedig aki egyszer ügynök volt, az élete végéig az is marad. Legfeljebb céget cserél, mint tette azt Belovai és Rózsa. De sosem válik a nemzet barátjává.

Ja, hogy ő keresztény is volt meg a mostanság trendi iszlám követője! Tehát nem zsidó, aminek született. Ami, úgy tűnik, a legbüszkébb szembenállási pont radikálisaink számára. Hadd kérdezzük meg, hátha a mi történelmi tudásunkkal van baj: a kereszténység mikor volt a magyarság támogatója? Még most is asszisztál a moldvai csángók elrománosításához, hogy alig van benne élet, csak pusztíthassa, ami magyar. És az iszlám? Önmagán kívül mégis kinek volt a barátja? És kinek lesz, ha erőfölénybe kerül? Rózsáról muszlim nevén a minap már mecsetet is elneveztek. Isa Omarra – jó lesz megtanulni, mert sokaknak már semmit sem mond a Cassius Clay sem, csak a Muhammad Ali. Talán már a legtöbb radikálisnak is megvan a jövőbeni muszlim neve. Mert annyira követnivalónak látja ennek az Isa Omarra nevű mártírnak az életét.

Ugye, milyen nevetségesen hangzik ez az utolsó két mondat? A csökönyös dackorszakból kinőttek számára ugyanilyennek tűnik Rózsa Flores Eduardo imádata.

Mondjátok, nem kellene kiköpni végre a cumit, amit a szátokba raktak, és kimászni a szellemi homokozóból a tényleges nemzeti radikalizmusért?

FA in nomine AD

Ma történt

Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)

1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.

2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)