Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Most épp' egy rabbi bukott le: fajtalankodásban is rivalizálnak Jahve különböző felekezetű sameszai. Jelenleg egálban vannak

A brooklyni ügyészség közleménye szerint 32 év börtönbüntetésre ítélték Baruch Mordechai Lebovits 59 éves New York-i rabbit, akit március 8-án a bíróság bűnösnek talált abban, hogy 2004-ben és 2005-ben több esetben szexuálisan molesztálta egyik hitsorsosát, egy 16 éves fiút. Charles Hynes ügyész azt is elmondta, hogy a rabbi "ismert üzletember a Borough Park-i (zsidó) közösségben, ahol az áldozat él".

A most 22 éves ortodox zsidó sértett, Yoav Schonberg a rabbi fiának barátja. Olyan halkan tanúskodott, hogy Patricia DiMango bírónő többször is megkérte, hogy ismételje el mondandóját. Schonberg elmondta, hogy Lebovits rabbi 2004. május 2-án felajánlotta neki, hogy ingyen megtanítja vezetni. Alig szálltak be azonban a kocsiba, a rabbi lehúzta a sliccét és leszopta (ahogyan azt az újszülöttek körülmetélésekor többévezredes zsidó szokás szerint teszik - AD-megj.), majd a következő év február 22-ig ezt még többször megismételte.

Baruch Lebovits csak 10 év 9 hónap múlva kérheti előzetes szabadlábra helyezését, már csak azért is, mert jelenleg két másik hasonló ügyben is vád alatt áll.

A The New York Times nem tesz említést Lebovits rabbi mivoltáról, a védőügyvéd, Arthur Aidala álláspontját visszhangozva, aki szerint védence valójában nem is rabbi, és csak azért használta ezt a címet, hogy több tiszteletet keltsen maga iránt. Az üggyel foglalkozó összes többi sajtóorgánum (köztük a Jewish Telegraphic Agency) azonban következetesen rabbiként emlegeti Lebovitsot.

Egyébként a Newsweek által idézett amerikai biztosítótársaságok szerint a katolikus papok sem követnek el gyakrabban pedofil támadásokat, mint más felekezetű társaik.

Igazán megnyugtató. Hallelúja!

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.