Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Emlékezhetünk Semjén Zsoltnak, a Fidesz-KDNP pártszövetség társelnökének hírhedt mondására, miszerint aki azt akarja, hogy kiskorú gyermeke első szexuális élményét egy szakállas bácsitól szerezze, az szavazzon az SZDSZ-re. Vajon miként vélekedik az elnök úr az első szexuális "élményeiket" reverendás bácsiktól megszerző kisgyerekek tömege kapcsán arról az egyházról, melynek pártja - saját bevallása szerint: a katolikus egyház lándzsájának hegye - épp most készít a politikai hatalomba utat?
Semjén Zsolt 2003-ban, a Magyar Televízió egyházi pedofíliával foglalkozó Este című műsorát gyűlöletkeltéssel vádolta meg az ORTT panaszbizottságánál, kijelentve, hogy a pedofilbotrány - a műsorban állítottakkal szemben - elszigetelt, jelentéktelen jelenség!
Ma már mindenki tudja, hogy a katolikus egyházi pedofília korántsem korlátozódik az Egyesült Államokra. Írországban tízezres nagyságrendű az ismert esetek száma, Németország 24 egyházmegyéjéből 19 érintett, ugyanígy Olaszország, Svájc, Hollandia, és még sorolhatnánk. Napról napra kerülnek elő újabb esetek. Ma már a sokak által - még a Hittani Kongregáció vezetőjeként az esetek eltussolásában játszott szerepe miatt - szintén felelősnek tartott XVI. Benedek pápa is erős szavakra kényszerült az ír katolikusoknak írt levelében. Persze korábban még a pápa ma már legközelebbi munkatársa, Tarcisio Bertone érsek is úgy vélekedett, hogy "indokolatlan azt követelni, hogy a püspök jelentse fel azt a papot a rendőrségnek, aki pedofíliában vétkesnek találtatott".
Hogy is fogalmazott Gyulay Endre volt szeged-csnádi megyés püspök? "Ha bármilyen gyanú felvetődne, először beszélnék a pappal. Ha a megbotlás csak egyszeri, folytathatná szolgálatát, ám ha többször előfordulnak ilyen esetek, ki kell vonni az illetőt a forgalomból." Megbotlás. Hadd folytassa. Hát nagyon sokan folytatták, a botrány éppen ennek a hozzáállásnak köszönhetően jutott oda, ahol most tartunk.
Semjén Zsolt a pápai levélben elítélt elkendőzés egyik hazai aktivistájának tekinthető. Az Este című műsorral szemben tett lépéseit ezért most nyilvánosan, ugyanazon műsor keretében kellene megbánnia, a műsor meghurcolt készítőitől, illetve a félrevezetett hazai nyilvánosságtól pedig bocsánatot kellene kérnie. Ezek hiányában jogos az aggodalom, hogy az ország morális megújításának letéteményeseként pózoló párt és vezetője akarva-akaratlan a nyugati egyházak berkeiben megtűrt botrányos erkölcsi állapotoknak készíthet utat. Semjén Zsolt eddig csupán egyetlen alkalommal szólt a botrányról nagy nyilvánosság előtt a következőképpen: "Akik mást se csinálnak, mint különböző szexuális devianciákkal bombázzák a magyar társadalmat, azok támadják az egyházat állítólagos pedofil dolgok miatt bizonyos egyházi iskolákban. Ami azért abszurd, hiszen nekik ünnepelniük kellene. Hiszen amit ők akartak, az lám-lám itt is megvalósult." Semjén Zsolt tehát továbbra is "állítólagosnak" minősíti az egyházon belüli pedofíliát, amikor ma már a pápa is az egyházat sújtó egyik legkomolyabb válságként említi. Továbbá a pártelnök szerint ezért is az egyházat kritizálók a hibásak, ugyanis ők oltották a papságba a szexuális devianciát. Semjén égbekiáltó cinizmusa hallatán a józan ész megáll: mintha az egyházat kritizálók egyben a szexuális deviancia propagálói lennének. Miközben ennek lassan éppen a fordítottja igaz.
Meggyőződésem, hogy úgy a hazai egyház, mint a magyar társadalom számára iscsak a múlttal való tisztességes és őszinte számvetés az egyedül járható út.
Bulkai Margit nyugdíjas okl. mérnök, Budapest
(Népszabadság, 2010. IV. 6.)
Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)
1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)
1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.
1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.
1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)
1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.
1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.