Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Meggyilkolták az Afrikáner Ellenállási Mozgalom elnökét

Szombatra virradó éjjel álmában agyonverték Eugene Terre'Blanche-t, az Afrikáner Ellenállási Mozgalom (Afrikaaner Weerstandbeweging – AWB) alapítótagját és vezetőjét.

1941-20101941-2010Az apartheid elszánt hívének holttestét az ágyában találták meg, ott végzett vele a 15 és 21 éves elkövető, akiket a rendőrség egy órán belül elfogott. A 69 éves férfit a rendőrség szerint két alkalmazottja ölte meg, miután összetűzésbe kerültek a politikussal a munkabérükkel kapcsolatban. A Terre'Blanche által 1973-ban alapított AWB szóvivője azonban nem zárja ki a politikai indíttatású támadás lehetőségét, tekintve, hogy gyanúsan gyorsan találtak tetteseket a szükséges indítékkal. 1994 óta több mint háromezer fehér farmert öltek meg Dél-Afrikában, ami sokak szerint azt jelenti, hogy a Nelson Mandela által meghirdetett toleranciapolitika megbukott.

Terre'Blanche 1997-ben visszavonult, de 2008-ban visszatért a közéletbe, amikor a gazdasági problémák miatt felerősödött az AWB, ekkor több helyen beszédeket mondott. 2001-ben 21 embert letartóztattak a kormány elleni merénylet és így hazaárulás vádjával. Az AWB és Terre'Blanche a kezdetektől fogva az apartheid rendszer megtartásáért küzdött, vagyis hirdette a fehérek felsőbbrendűségét és a feketék elnyomását. Legnagyobb sikereik csúcsán 70 ezer tagja volt a mozgalomnak. Az AWB az első szabad választásokon polgárháborúval fenyegetőzött, céljuk a Dél-Afrikai Köztársaságon belül egy búr állam létrehozása volt: Terre'Blanche népszavazást szeretett volna kiírni a független fehér államért, ahol nincs bűnözés, gyilkosság, hazugság, erőszak.

bbc.com, index.hu nyomán

AD-megjegyzés: Börtönbüntetése alatt Terre'Blanche-t megszállta a szentlélek, és megtért. "Újjászületett" keresztényként ezután - saját bevallása szerint - mérsékelte a niggerekkel kapcsolatos rasszista nézeteit. http://www.dispatch.co.za/2005/08/27/SouthAfrica/blanch.html
Hiába lépett azonban "jó" útra, és hiába meakulpázott, a jelek szerint a "jóisten" mégsem bocsátott meg neki, és a magafajták szempontjából a lehető legrettenetesebb halállal sújtotta.
Szomorú, hogy ilyen véget ért a fehér szupremácisták egyik utolsó bálványa.
Kár, hogy a saulista babonának való behódolás helyett nem tudott férfi maradni, és férfiként meghalni.

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.