Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Az Egyesült Államoknak a legsúlyosabb pénzügyi válságával kell szembesülnie a második világháború óta, nemcsak azért, mert a bankok veszteségeit állami forrásból fedezik, hanem kolosszálisra duzzadt államadóssága miatt is, amelynek külföldi hitelekből történő finanszírozása napi egymilliárd dollárjába kerül. Ha azonban a külföldi pénzcsapok bedugulnak vagy elfordulnak a dollártól, az USA csődöt jelenthet. Mégsem hajlandó hatásos gazdasági erőfeszítésekre egyre növekvő államadósságának csökkentése érdekében, nem emel adókat, hogy növelje az állami bevételeket, nem próbálja megnyirbálni az állami és mindenekelőtt a katonai kiadásokat, amelyek a legnagyobb mértékben növekedtek.
Jelenleg az USA a világ különböző pontjain összesen kétszázezer katonát tart fegyverben. Már csak ezért sem értette senki, hogy a világ első számú hadura miért kapott Nobel-békedíjat, pedig növelte a külföldön bevetett amerikai haderők létszámát, hacsak nem preventív intézkedésként, mert az iráni háború elsősorban tőle függ. A történelemben persze számosan voltak olyan politikai vezetők, akik gazdasági kudarccal konfrontálódva végső menedékként inkább háborúba menekültek, csakhogy hatalmon maradhassanak. Ez még igazabb, amikor egy ország egyik krízisből a másikba bukdácsol, és a háború tűnik számára az egyedüli módszernek a kilábalásra. Így történt, hogy az első világháborúba való belépésével az USA ki tudott evickélni történelmének addigi legsúlyosabb gazdasági válságából, a második világháborúban való részvételével sikerült átvészelnie a nagy világgazdasági válságot, és talán hajlik rá, hogy a harmadik gazdasági krízisét is ugyanilyen módon oldja meg. A két világháború ugyanis nem csak azt tette lehetővé, hogy lenullázza az addigi két legnagyobb eladósodását, hanem azt is, hogy a világ vezető gazdasági hatalmává váljon. Erős tehát a kísértés, hogy harmadszor is ugyanezzel a gyógymóddal próbálkozzon. Ebbe a kontextusba illeszkedik az amerikai háborús készülődés egész sorozata.
Az izraeli miniszterelnök egy javíthatatlan háborús uszító, aki állandóan arra panaszkodik, hogy Irán részéről különböző fenyegetések érik, noha ezek közül még egyik sem állta ki a vizsgálat próbáját. Netanjahu azonban egyre növeli a feszültséget, az elmúlt hónapokban végigjárta a világ legfontosabb fővárosait támogatásért, és a jelek szerint nem is eredménytelenül, hiszen a brit, a francia, az olasz és a német vezetés többé-kevésbé nyíltan színt vallott mellette. Izrael időközben felvonultatta a Németországtól kapott, atomtöltetű rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjáróit Iránnal szemben, ráadásul pedig újjáépítette azt a grúziai támaszpontot, amelyet az oroszok egy éve leromboltak. Ezzel párhuzamosan az Izrael-barát nyugati mainstream média a legkülönfélébb ürügyekkel propaganda-hadjáratot folytat Irán ellen, hasonlóképpen ahhoz, amely lehetővé tette az Irak elleni agresszió elfogadtatását, világszerte hazugságokat terjesztve.
Eközben lázasan folynak a háborús előkészületek, noha az amerikai erőknek és NATO-vazallusaiknak máig sem sikerült „pacifikálniuk” Irakot és Afganisztánt. Ráadásul nyilvánvaló provokációs céllal a Perzsa-öbölben végrehajtották minden idők legnagyobb hadiflotta-összevonását. A Nobel-díj bizottság tehát jól kalkulált ebben az ügyben: Obama hozzájárulása nélkül nincs háború Iránban. A bankok, a multik, a katonai-ipari komplexum és az izraeli lobbi azonban háborúba kényszeríthetik az USA-t, ha Izrael első csapást mérne Iránra, és az említett nyomásgyakorló hatalmak meg akarják védeni érdekeiket.
Túl azon, hogy az USA a világ legeladósodottabb országa, nemzeti valutájának összeomlása a birodalom összeomlását is jelentené. Az állítólagos ”egyetlen világhatalom” momentán ugyanabban a cipőben jár, mint a Szovjetunió húsz éve. A kínaiak már az értésére adták, hogy többé nem ismerik el hegemóniáját. Ha Izrael rátámad Iránra, az amerikai elnök reménytelen dilemmával találja magát szemben: belemerülni a pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság futóhomokjába vagy egy újabb világháború révén keresni az üdvösséget, amely már kétszer sikeresen kihúzta az USA-t a slamasztikából.
A második világháború óta még sohasem volt ilyen nagy egy új világháború kockázata, mert az Irán elleni háború semmiképpen sem maradna regionális keretek között, még ha kezdetben csupán rakétákkal is vívnák. Irán mellé, közvetlenül vagy közvetve, felzárkóznának a kínaiak és valószínűleg az oroszok is, hogy az amerikai erők ne közelíthessék meg a határaikat, és hogy az USA hatalma ne váljon túlzottá. Ugyanakkor a NATO-tagok kénytelenek lennének Izrael és az USA oldalára állni.
És hogy melyek lennének egy harmadik világháború következményei? Irán megtámadása együtt járna az Ormuzi-szoros azonnali lezárásával és a nyersolajár drámai megemelkedésével, annál is inkább, mert a háború bizonyára elhúzódna. A drágább kőolaj magasabb költséget eredményezne a gazdasági szereplők és magánfogyasztók számára is, nem beszélve az előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező olajínségről, a megszorításokról, a közszükségleti javak árának robbanásszerű növekedéséről.
Minden háború fegyverzet-többletet igényel, a fegyvergyárak tehát dörzsölhetik a tenyerüket világszerte és különösen az USA-ban, de az ipar csatolt ágazataiban is (autógyártás, textilipar, hajó- és repülőgépgyártás, elektronika stb.) növekedni fog a termelés, persze az árakkal egyetemben. A háború igazi nyertesei azonban a bankok lesznek. Többé már szó sem esik majd toxikus pénzügyi termékekről és bankszterekről, hiszen a központi bankoknak kell majd finanszírozniuk a háborút a bankóprés működtetésével. Eleinte az infláció még felszínen fogja tartani a dollárt, és szokás szerint majd csak a háború után kell vezekelni a háborús fináncoligarchia bűneiért. Nyilvánvaló, hogy az USA csatlósainak is hozzá kell járulniuk uruk pénzügyi szükségleteihez, amint azt Irak és Afganisztán esetében is láttuk. A háború tehát nemcsak az amerikaiakat fogja elszegényíteni, hanem az európaiakat is, akárcsak az első két világháborúban, most is szédületes pénzromlást eredményezve. De oda se neki, elvégre Izraelért ugyebár semmi sem drága. Különösen, ha a gojok állják a cehhet…
MD 2010. III. 30.
Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)
1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)
1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.
1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.
1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)
1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.
1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.