Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A Behódolás (Submission) című rövidfilmet Theo van Gogh rendezte és Ayaan Hirsi Ali (a holland Képviselőház Emberek Pártja a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) volt tagja) írta. 2004 augusztus 29.-én bemutatták a holland köztelevízióban (VPRO). A film címe közvetlen fordítása az „iszlám” szónak.
Hirsi Ali azt mondta, hogy „ a Koránban le van írva, hogy egy nőt meg lehet verni, ha nem engedelmeskedik. Ez az egyik olyan probléma, amelyre szeretném felhívni a figyelmet a filmben.”
2004. november 2.-án Theo van Goghot Mohammed Bouyeri, egy marokkói muszlim holland állampolgár brutális kegyetlenséggel meggyilkolta. Miután nyolcszor halálosan meglőtte majd elvágta a torkát (majdnem lefejezte), két tőrt szúrt a testébe. Az egyikhez mellékelve volt egy öt oldalas levél, ami a gyilkosságot Van Gogh filmjével és az iszlámmal kapcsolatos nézeteivel hozta kapcsolatba. Ayaan Hirsi Alinak volt címezve és dzsihádra szólított fel a kafirokkal (hitetlenekkel), Amerikával, Európával, Hollandiával, és magával Hirsi Alival szemben. Theo van Gogh meggyilkolása hasonlóságot mutat Abu ’Afak, Asma bint Marwan és Ka’b bin al-Ashaf 7. századi költők végzetéhez, akiket azért gyilkoltak meg, mert kritikusan írtak Mohamed prófétáról. Van Gogh halálát követően emberek tízezrei gyűltek össze Amszterdam központjában, hogy meggyászolják Van Gogh halálát. Mecseteket és muszlim iskolákat gyújtottak fel, amire válaszul keresztény templomokat támadtak meg. Bouyeri mellett további 11 muszlim férfit fogtak el, akiket Hirsi Ali meggyilkolásának kísérletével vettek őrizetbe.
Theo van Gogh meggyilkolása után a Behódolás nemzetközi hírnévre tett szert. Több európai ország televiziójában is bemutatták a filmet. Hirsi Ali azt mondta, hogy szereté a film folytatását elkészíteni, mivel „Ha nem készítem el a Behódolás II című filmet, azzal csak azt a hitet erősíteném meg a terroristákban, hogy ha erőszakot használnak, akkor megkapják azt, amit szeretnének.”
Forrás:
Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)
1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)
1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.
1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.
1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)
1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.
1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.