Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Pogány Árpád: Nemzeti-keresztény tudathasadás

Hát igen, kibújt a szög a zsákból. A Barikád fogta magát és címlapján adott Gellért püspök kezébe egy menórát, amit a legújabb divat szerint az ellenoldal nagyon elítél. Pedig még szájbarágást is mellékelt a lap, elkerülvén a félreértéseket, és azt kérdezte: „Ezt akarjátok?”

Erre liberálisék vehemensen elkezdték védeni a térítő püspököt, holott az eddigi elvi felállás az volt, hogy a baloldal a nagyon nem keresztény, a jobboldal pedig a nagyon az (lásd pl. a Tilos rádióban elhangzott keresztényellenes kirohanást és az utána zajló polémiát).

Miután a Jobbikot mostanában nagyon kell utálni, értelemszerű, hogy ha valamit fel lehet hozni ellenük, akkor azt meg is teszik, még akkor is, ha ezzel olyan dolgokat kell felvállalni, amelyeket addig támadtak, remélve, hogy a Jobbik ennek ellenében pozícionálja majd magát, adott esetben pedig önellentmondásba keveredik. És miután a katolikus egyház nemrég körlevélben pogányozta le a Jobbikot, ezen pompásan lehet rugózni.

Jelzem: nem így lesz. Sajnos. A Jobbik ugyanis megmarad „nemzeti-keresztény pártnak”, Holott pontosan az lenne a normális, ha a jobboldal - különösen a nemzeti oldal - eleve a kereszténység ellenében határozná meg magát, hiszen a kereszténység minden ízében a baloldalhoz köthető multikulturalizmust, egalitarizmust és szolgalelkű belenyugvást hirdeti, amelyeket egy prehisztorikus John Lennon prédikált valahol Júdeában. Ebből fakadóan a nemzeti oldal egyféle tudathasadásos állapotban van, amelynek következtében a nemzeti érzelműek azt hiszik, hogy attól nem zsidók, ha keresztények, elfelejtve azt, hogy a kereszténység a judaizmus egyenes ági leszármazottja, amelyet eredetileg a trehány sivatagi népek kordába szorítása végett találtak ki, és nekünk, európai fehér embereknek pont annyi közünk van hozzá, mint teafűnek a Kelet-Indiai Társasághoz (ti. mindkettő importáru). Ezért aztán teljességében felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy jobbról fúj a keresztényi öntudat(lanság) harcias förgetege.

Egy percig sem kell azon csodálkozni, hogy a baloldal és a neoliberális oldal védelmébe vette a kereszténységet, inkább azon kell csodálkozni, hogy mindezt eddig nem tette meg. Nietzsche óta ugyanis tudjuk, hogy a kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bűnnek nyilvánította. Ekképpen kizárta a hit megindoklását és az eredetén való minden gondolkodást, mint „bűnös” dolgot. Ma pedig ugyanez játszódik le globalizáció vagy Új Világrend címén, amelyet ugye a nemzeti radikálisok cefetül elítélnek.

A minap azt írta egy blog, hogy „a barikádosok jól látják, hogy kik is az ő valódi ellenfeleik: a zsidó-keresztény kinyilatkozatáson alapuló kultúra hívei (bármely felekezetben). Ilyen értelemben nagyon is illik a püspök kezébe a menóra. Úgyhogy válaszolhatunk is a címlapon feltett kérdésre: ezt akarjuk. Azt, hogy a Biblia szellemisége kiszorítsa a Jobbik által képviselt antiszemita és antikeresztény szellemiséget.” Eltekintve attól, hogy a blog szerzőjét egy ismétlő lapáttal kellene laposra verni, meg kell mondanom, hogy igaza van. Vérbeli saulista megnyilvánulással támasztotta alá azt, ami tökéletesen ellentmond az úgynevezett nemzeti-keresztény elveknek.

El kell tehát gondolkodni azon, hogy vajon nekünk, nemzetvédő jobboldaliaknak valóban egy internacionalista, pacifista, a Közel-Keletből gyökerező monoteista vallást kell-e követnünk és védelmeznünk, amely gyakorlatilag legitimált minden diktatúrát azáltal, hogy kihirdette: én vagyok az út, az igazság és az élet; amelyik az hirdeti, hogy „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” [Máté 10,34-38]; amelyik eleve bűnösként tekint mindenkire és minden ízében gátolni akarja a gondolkodásra való képességet, vagy ennek éppen az ellenkezőjét?

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.