Lipusz Zsolt "a holoópium tudatromboló hatásáról és az értelmes párbeszéd lehetetlenségéről"

Hírportálunkon jelent meg Perge Ottó felhívása, melyben az ún. holokauszttal kapcsolatosan nyílt vitára hívta ki a Magyar Narancs firkászait, akik a néhány hónapja a Kuruc.infón is bemutatott videofelvételen látható metróbeli ortodox zsidók zenés-táncos ugrándozásának szintjén örvendeztek annak, hogy végre Magyarországon is van „holokauszttagadást” büntető törvény. Amit persze nem magyarok terjesztettek be a parlament elé, és nem magyarok szavaztak rá igennel. Nem is igazán érti az ember, hogy ezek az alakok miért nem mennek haza Izraelbe, ha már közülük több amúgy is kettős állampolgár, aki pedig még nem rendelkezik izraeli állampolgársággal, az a siker reményében bízvást alijázhatna (hazatérhetne Izraelbe).

Nos, tehát Perge Ottó okfejtése teljesen racionális és egyértelmű: a revizionizmus hazai képviselői bármikor hajlandók a holokauszt-történészekkel egy nyilvánosság előtt zajló vita lefolytatására, a második világháború időszakához kapcsolódóan a zsidókérdés megvitatására, nem térve ki annak egyetlen részletkérdése elől sem. Kezdésképpen rögvest fel is tesz négy igencsak jogos és helyénvaló kérdést az ún. holokauszttal kapcsolatban. Egyúttal kéri a narancsos fiúkat és lányokat, hogy a vita korrekt és tényeken alapuló legyen, s ne azt a prekoncepciót vegyék kiindulási alapnak, hogy a revizionista történészek eleve a zsidók legyilkolására készülnek.

A magam részéről egy ilyen történelmi vita lebonyolítását teljesen reménytelennek látom. A másik oldal prominensei, történészei, publicistái, egyéb közéleti szereplői ezt soha nem vállalnák. Noha valóban óriási lehetőség adódna számukra, hogy a nagy nyilvánosság előtt semmisítsék meg a „holokauszttagadók” érveit, s győzzék meg a közvéleményt a saját megfellebbezhetetlen igazságukról. Amennyiben igazuk lenne, ebből az egész történetből csak jól, mi több, megerősödve jöhetnének ki. Azonban az a tény, hogy semmiféle párbeszédre nem hajlandók, már önmagában jelzésértékű: valami nagyon nincs rendjén az Auschwitz-szindróma területén.

A holodogmatika téziseiről azért nem lehet semmiféle diskurzust nyitni annak híveivel, mert itt egy vallásról, illetve egy fanatikus szekta-jelenségről van szó. Márpedig egy megszállott hívővel észérvek alapján nem lehet párbeszédet folytatni. Amennyiben az ilyen ember hisz abban, hogy reggel nyugszik le a nap és este kel, mondhatunk neki bármit, nem fogjuk a legcsekélyebb mértékben sem megingatni vakhitében és eltántorítani meggyőződésétől. Más megközelítésben: a holokauszt korunk egyik kábítószere, hatását tekintve kísérteties hasonlóságot mutat a különféle egyéb tudatmódosító szerekkel. A befolyása alá kerülők egy elképzelt, hallucinogén múltat kreálnak, amelyet maguk is valóságnak hisznek egy idő után, s a bevitt dózis nagysága az idő múlásával fokozatosan növekszik, a látomások pedig egyre irreálisabbak, fantasztikusabbak lesznek.

Ad absurdum a holofüggő rajongó eljut abba a tudati állapotba, hogy a józanul gondolkodó, értelmes és helyénvaló kérdéseket megfogalmazó embert egyszerűen tömeggyilkosnak tekinti. Tipikusan jellemző tünete ez egyébként a neoliberális gondolkodásnak: olyan szándékokkal, tettek elkövetésével vádolni meg ellenfeleiket, illetve ellenségeiket, amelyeknek az elkövetésére maguk készülnek vagy a szóban forgó cselekedetet maguk el is követték. A „művészeik” által kreált aberrált világban a saját beteges élményeiket és vágyaikat ábrázolják és keltik újra életre.

A második világháborúban a szövetségesek által terjesztett tengelyellenes rémhírpropagandában a saját szándékaik, terveik végrehajtásával vádolták meg a Német Birodalom akkori vezetőit. A teljesség legcsekélyebb igénye nélkül: Churchill egészen komolyan fontolóra vette a harci gáz bevetését a Wehrmacht ellen, noha azt nemzetközi egyezmények tiltották, míg bizonyíthatóan Hitlerben ez a szándék még csak föl sem merült, ámbár óriási mennyiségű harcigáz-készlettel rendelkezett a Reich; a Morgenthau-terv szerint az egész német nép kipusztítását tervezték, Drezdában, Hirosimában és Nagaszakiban végrehajtották a holokausztot és a példák még hosszasan sorolhatók.

Azzal pedig, hogy a cionista vezetés alatt álló országokban a „holokauszttagadást” kriminalizálják, maguk a holo-ideológusok mondják ki és hirdetik indirekt módon: nem volt holokauszt, az egész közönséges hazugság. Ezért szorul büntetőjogi védelemre. S ezért nem fogják Perge Ottó korrekt ajánlatát elfogadni, mert tudják, hogy egy kizárólag a tényeken alapuló, címkézések és indulatok nélküli történelmi vitában kiderülne az igazság és az egész holomese-építmény kártyavárként omolna össze. Több mint kínos lenne. Nekik.

Voltaképpen a két tábor között a fentiekben vázolt fanatizmus-racionalizmus törésvonal mentén húzódik az alapvető ellentét, s ennek okán lehetetlenség az értelmes párbeszéd lehetősége, noha, amennyiben a holokauszt-történészek megkérdőjelezhetetlen hitelességű, autentikus bizonyítékokkal és tényekkel tudnák alátámasztani állításaikat, a magunk részéről ígérjük, hogy megkövetjük őket, sőt, bocsánatot kérünk azért, hogy a revizionisták évtizedeken át téves és történelmileg nem hiteles nézeteket hangoztattak, s ezt követően minden évben lerójuk kegyeletünket a holokauszt éppen aktuális számú áldozatainak emléke előtt.

(Kuruc.info)