Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

"A soá egy zsidó kitaláció" - Újabb (bár kissé megkésett, és utóbb megcáfolt) megvilágosodás Cion goj szektásai körében

"A soá mint olyan egy zsidó kitaláció", jelentette ki egy nyugalmazott lengyel püspök január 25-én az egyik tradicionalista olasz internetes honlapon - és ezzel minden valószínűség szerint befellegzett a nyugalmának. A Williamson-ügy után itt a Pieronek-ügy. Úgy tűnik, újabban már a Cion szekerének tolására szakosodott goj szektások közül is egyre többen döbbennek rá arra, hogy az istenüknek tartott zsidó illuzionista (alias Jézus Krisztus) népének momentán legfőbb megélhetési forrása valójában nem több átlátszó szélhámosságnál. Talán végül még a bibliás gyerekmeséket készpénznek vevő saulistáknál is leesik a tantusz, hogy "Jahve kedvencei" éppen az ő hiszékenységükből csinálnak maguknak készpénzt? Üdv a fedélzeten! Mindenesetre jobb későn, mint soha.

"Ha tagadhatatlan is, hogy a koncentrációs táborokban halottainak többsége zsidó volt, a listában voltak cigányok, lengyelek, olaszok és katolikusok is", jelentette ki Tadeusz Pieronek a pontifex.roma.it honlapon.
"Nem engdhető meg tehát, hogy ezt a tragédiát (a cionista entitás igazolására folytatott) propagandára kisajátítsák", tette hozzá a 75 éves prelátus, II. János Pál egykori barátja, hozzátéve: "Történelmileg nem igaz, hogy a koncentrációs táborokban csak zsidók haltak meg. Sok lengyel is volt köztük, de ezt az igazságot ma gyakran nem veszik tekintetbe."
Tadeusz Pieronek, a lengyel püspöki kar volt titkára és szóvivője szerint "tehát ugyanilyen erővel lehetne beszélni és emléknapon megemlékezni a kommunizmus áldozatairól, az üldözött katolikusokról és keresztényekről és így tovább".
A soát "propaganda-fegyverként és gyakran igazolhatatlan előnyök megszerzése végett használták", tette hozzá a megvilágosodott püspök.
"Nekik, a zsidóknak, jó sajtójuk van, mert hatalmas anyagi eszközök, mérhetetlen hatalom és az Egyesült Államok feltétel nélküli támogatása áll rendelkezésükre, és ez kedvez egy bizonyos arroganciának, amelyet én elviselhetetlennek tartok."
Nyilatkozatában Pieronek püspök arról is beszélt, hogy az Izraelt és a megszállt Ciszjordániát elválasztó fallal "kolosszális igazságtalanságot követnek el a palesztinokkal szemben, akiket állatokként kezelnek, és akiknek megsértik az (alapvető) jogaikat".
"Ezekről a tényekről azonban keveset beszélnek a nemzetközi lobbik cinkossága miatt", tette hozzá, azt kérve, hogy "nekik (a palesztinoknak) is legyen emléknapjuk".

A katolikus egyház nem először keveredik diszkrepanciába a zsidókkal a "holokauszt" kapcsán. Éppen egy éve, 2009. január 22-én Richard Williamson érsek, a X. Szent Piusz Testvériség (FSPX) argentinai szemináriumának akkori vezetője vonta kétségbe a zsidók elgázosítására vonatkozó fantazmagóriákat egy, a svéd televízióban sugárzott interjújában. (A La Croix francia katolikus napilaphoz ez év január 14-én eljuttatott videofelvétel tanúsága szerint Williamson azt mondja a Németországban ellene "fajgyűlölet szítása" címén indított perről, hogy "faji izgatás, mert kérdésessé tettem a hatmillió elgázosított zsidót, és ez a német jog szerint bűncselekmény, tehát megtámadnak". Izrael kapcsán pedig kijelenti: "Sokan azt hiszik, hogy ez az állam legitim, de ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen az is.")

Majd tavaly decemberben XVI. Benedek pápa döntött úgy, hogy felgyorsítja XII. Piusz pápa boldoggáavatási folyamatát, amely ellen a zsidók azért ágálnak, mert az egykori egyházfő úgymond hallgatott a soáról. (Nyilván tökéletesen tisztában volt vele, hogy háborús propagandáról van szó, akárcsak kortársai közül Churchill, Roosevelt és De Gaulle, akik a háborús emlékirataikban egy szót sem fecsérelnek rá.)

P.S. Isten rendíthetetlen szolgája utóbb természetesen visszakozott és megtagadta felség- vagyis zsidósértő kijelentéseit, arra hivatkozva, hogy az interjú készítője félreértette illetve manipulálta a szavait, és nem kért külön engedélyt tőle az interjú leközléséhez. Bruno Volpe a beszélgetésről készült hangfelvétel alapján tagadja a manipuláció vádját, és rágalmazás címén jogi lépésekre készül Pieronek ellen. Valószínűleg nem ő lesz az egyetlen.
Mindenesetre szánalmas látni, hogy Krisztus mai szolgái már nem csak az effektív, de az in effigie mártíromságra sem hajlandók a hitükért. Sic transit gloria ecclesii...

Ld. http://www.pontifex.roma.it/

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.