Gábor Bálint: Navigare necesse est + Amit a gyökerek tartanak (csak erős gyomrúaknak vagy keresztény cionistáknak!)

Alább csupa keresztényi szeretetből fakadó elmélkedések jönnek egy igaz keresztényi utat járó premontrei szerzetestől, Gábor Bálint Józseftől, aki igaz keresztényi szeretetből igazgatta a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumot, ahonnan a tanári testület törzsét igaz keresztényi szeretetből vágta ki, mielőtt több éves lelkipásztori tevékenysége elismeréseként a szombathelyi templomokból igaz keresztényi szeretetből ki nem tiltotta őt az egyházmegye, miután iskolájának pénzét igaz keresztényi szeretetből elsikkasztotta (ld. http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/premontrei_gimnazium_szombathely_botr...). Most szomorú száműzetésben, igaz keresztényi szeretetből írja londoni naplóját, e-homíliáit. Íme, egy kis ízelítő (eredeti "helyes"írással, szemantikai és stilisztikai korrekció nélkül). Csak erős gyomrúaknak, Unicummal tréningezve!

C-év, Karácsonyi idő, Urunk megkeresztelkedése (Iz 42, 1-4.6-7; ApCsel 10, 34-38; Lk 3, 15-16.21-22)

Újévi ebéd barátaimnál. Előtte séta. A Kew Bridge-től nem messze laknak, közvetlen a Temze mellett. Friss a londoni tél, dagály előtt. Tündöklik, ragyog a víz. Nyerseségével, őserejével a folyó. Barna gomolygása az áradó Tiszát idézi most, s csónakjai, a tabánbeli csónakokat Zagyván. Egyetemes, távoli rokonság köti össze a vizeket.

Ebéd közben előkerül a kérdés, ellenezném-e, vagy támogatnám-e mohamedán mecset építését odahaza, ahol lakom. Itt kinn ezek égető dilemmák. Az ember tudja, nehéz erre higgadt választ adni, hisz nemjeink mögött ősi félelmek és tartózkodások követelnek, és kapnak hangot. „Nem, nem támogatnám.” Egy olyan Európában nem, mely tagadja judeo-keresztény eredetét. Vagy nem meri felvállalni? De miért e tagadás?

A holokauszt és gulágok rémtörténete után, természetes reakció lenne, ha Európa kiállna gyökerei mellett. Egy többségi kultúra, felvállalt identitással, talán képes európaivá tenni az iszlámot; ennek hiányában azonban nem. A személy tisztelete, a „demokratikus tér” létrehozása gyökerénél ugyanis a zsidó-kereszténység dialógusa áll Istennel. Az európai gondolkodás, az európai minőség mindig is az emberi belső lelki terén nyugodott. Végeredményben azon a párbeszéden, mely az első századi palesztinai férfi (a biblikus földrajz nyelvén) életében nyilvánult meg − s lett európai kánonunk részévé. A názáreti Jézus megkeresztelkedése ez az alapesemény. A jelenet ikonja kultúránk zsidó-keresztény magjának. A jelenet, meggyőződésem, zsidó szemmel is olvasható. Az első századi, hús-vér és persze „csupa Lélek” férfi életében mindössze kimondatik a Tóra – személy viszonyból megszülető kulturális többlet. Évszázadok óta ért, ízesült, gyűlt a humánum Isten szavától táplált „cseppkőképződése.” Az Ábrahámnak, majd Mózesnek adott kinyilatkoztatás a „lelki tér”, vagy pszichés tér megszületése és növekedése bennünk. „Történt, hogy az egész nép megkeresztelkedése után, amikor Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek testi formában galambként, és hang hallatszott a mennyből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.’” (Lk 3,21-22)

Nagyon hangsúlyozom, egy normális világban a keresztelkedés jelenet az európai identitás himnusza. S egy normális világban, melyet nem primitív vallási félelmek kormányoznak, a zsidó-keresztény jelző együtt szerepeltetése nem anakronizmus. S a jordánbeli jelenet, hiszem, eljön az idő, a két vallás számára vállalható, értékes szöveg lesz. Hisz annak a perszonalizmusnak a megerősítése, mely az Istenével való dialógusra választott nép benső virágzása. A zsidó Jézusban fordult valóban termőre és teremtőre civilizációnk: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Lk 3,22) Ez európai felvilágosodás hagyomány humanizmusa, legjobb pillanataiban, ennek a judeo-keresztény perszonalizmusnak a továbbművelése; és tovább érése volt. Egyetemes, távoli rokonság köti össze a vizeinket.

Ám tudom, ez nem normális világ. Nem normális reakciókkal. S mindezek mélyén, a vallási gyökerek nem normális feladásával. Persze, Európán belül, s most katolicizmusunkra és megreformált egyházainkra is gondolok, soha nem vált mindennapi szövetségesünkké a Könyv. Sem a Tóra, sem az evangélium. Az európai kereszténység tragédiája, hogy a Biblia családok és generációk életében nem vált „szentté”. Nem olvassuk; nem hermeneutikai kulcs életünkre és kultúránkra. S tulajdonképpen, a zsidó-keresztény Betű hiányában nincs is megtartó eredettörténetünk. (sic!!!) Mással nem tudom magyarázni, generációk kihullását − nemcsak a hitgyakorlásból, de az európai perszonalizmus kánonjából magából.

Ám ki tudja? Talán majd a zsidó-keresztény perszonalizmus, és az európai humanizmus gettókba szorulása majd felébreszt. S újra késztet, hogy alámerüljünk a Betű, a Tíz Szó Jordánjában. Kisebbségi, a fenyegetett és művelendő lét tudatával. A kultúra élővizeinek létezik szövetsége; szó szerint új szövetség. S remélem, egyszer majd, egyházi vezetőink is felismerik a szolidaritásnak ezt a szövetségét. S remélni tudom, hogy honi katolicizmusonkon belül is, egyszer majd nem lesznek felülről vezényelt Dreyfus perek. Nem lesznek feljelentések besúgásra idomult hívek körében csak azért, mert valaki össze merte kapcsolni egy magyar iskola pedagógiai tervében, és a mindennapokban, a judeo és a keresztény jelzőt. Egy normális világban, nem lehet, nem szabad másként tenni. Akár elmozdítják az embert lelkipásztori állásából, akár nem. Navigare necesse est. Gondolkodni az új évben is muszáj.

Így etetjük most, a Kew Gardens-vel átellenben a vadkacsákat. Poszt-európai Jordánunk partján. Élvezzük a melengető napfényt.

2010-01-02

Amit a gyökerek tartanak

B-év, 26. hét, Cs. (Neh 8,1-4a.5-6.7b-12; Zs 18,8-11; Lk 10,1-12)

Ma reggelinél érdekes fordulat. Az ablak alatt a Cromwell Road zaja. Beindul a városi csúcsforgalom. Az utca nyüzsgése és a diákotthon reggeli útra kelése békés kontraszt. Egy idősebb vendégelőadó, valamelyik konferenciára érkezett, ül asztalunkhoz. Beszélgetés erről-arról, ki hol, mit tanul. Idegen nyelvek. Főleg a franciáról beszélünk. Fiatal egyetemisták az asztalnál. Szlovén, francia, német, és olasz fiatalok. Az idősebb nő váratlanul a politikára tereli a szót. Szava egyszerre mellbevágott. „Túl sok a zsidó a politikában. Nem tetszik, hogy egyre több zsidó tűnik fel a politikusaink körül tanácsadóként. Mindenütt ott vannak." S lovallja magát bele. A beszélgetés valahol megzökkent ezzel. Bennem egész biztosan. „Nem hiszem, hogy így van. S nem hiszem, hogy ez így problémát kéne, hogy jelentsen" ‒ jegyezem meg. „De én igen. Te zsidó vagy?" „Igen, az vagyok", felelem. Persze, így a történteknek tétje lesz, hirtelen. A nő olasz, és katolikus. Épp úgy, mint én. Ezt a szakadékot, ezen a reggelen, már nem lehet meg nem történtté tenni. Hosszú, kettétört csend. „Nem vagyok rasszista. De támogatom a faji tisztaságot. Az etnikumok maradjanak meg tisztán. A maguk különbözőségében. Tudják, a kulturális sokszínűség érték. Nem jó, ha keverednek." Nyilván, ez egy másik történet. A gyökereknél azonban ugyanazok az archaikus ösztönök. Fóbiák, negatív indulatok.
Ez a jelenség hazulról már ismerős. Különös fóbiák ezek. A zsidók elleni ellenérzés, paradox, de egy olyan országban erősebb, mint a háború előtt, ahol gyakorlatilag nem is találkoznak zsidó emberrel. És nem lehet az emberek fejéből kiverni a bűnbakképzés vírusát. Időnként az a benyomásom, hogy a látens antiszemitizmus mintha árnyékként kísérné a „hétköznapi" katolicizmusunkat. Megmagyarázhatatlan. És elfogadhatatlan. Emberek naponta isszák, eszik Jézus vérét; tisztelik anyját ‒ s mindkettő a zsidó vallás s nép gyermeke. Nos, ebben a gyökerek vállalni nem tudásában látom a mi kis „rezidens" vallási közömbösségünket. Jelen van a hétköznapi vallásosságban, mindennapi rutin-keresztény tudatban egyfajta vákuum. Hiátus, szakadás. S ez a „törés" beszédes. Mintha valami nem lenne folyamatos az embereken hitük alapjaival. Nem is tudom ezt most pontosan megfogalmazni. Valami élő áramlás kell, hogy hiányozzon ott, ahol látens vagy nyílt antiszemitizmus jelen van. Az antiszemitizmus mindig az élő hit hiányát leplezi le. Minden más magyarázkodás. Annak ellenére, hogy a kérdés marad: honnan szivárog ez be vallásos tudatokba? Hogyan hagyományozódik át?
Pedig az egyház liturgikus emlékezete bölcs. A zsinat utáni egyház mélyről mer meríteni; számára hitünk ószövetségi kútja élő víz. Gyógyító közelséggé teszi hitünk gyökereit. Talán a legünnepélyesebb, legmegrendítőbb esemény ez a Szentírásban, ahogy Ezdrás felolvassa a fogságból visszatért népnek a Tórát. „Fölolvasta azt a Vizi-kapu előtt levő téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet. …Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat. Akkor Nehemiás királyi helytartó és az írástudó Ezdrás pap meg a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait." (Neh 8,3.8-9) A zsoltáros is a gyökereink iránti bizalomra tanít; hisz Jézus küldetése is a Tóra iránti lángoló szeretetből született. Szó szerint gyógyít ez az Istenben osztozott bizalom. „Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél."(Zs 18) Azért idéztem hosszabban, mert ezekre az alapokra épül Jézus küldetése, és a tanítványok kiküldése. „Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek!" (Lk 10,1-3) S ez lenne a katolicizmus lényege: bizalmat ébreszteni önnön gyökerei iránt; s azon szó szerint élet-igazságai iránt, melyet e Gyökerek tartanak.

2009-09-30