Prof. Robert Faurisson: Revizionista fuvallat

Vajon a zsidó szervezetek vezetői őszinték az antiszemitizmus állandó emlegetésében? Okkal, ok nélkül farkast kiáltanak, vagy inkább „undorító állatot, amelynek még termékeny a hasa”. Szükség esetén kitalálják ezt az antiszemita ürügyet, akár kamutámadások alkalmából, akár az antiszemitizmus számlájára írva azt, ami valójában csak anticionizmus.

Ha Franciaország, hogy csak ezt a példát vegyük, a krónikus antiszemitizmus zsákmánya lenne, akkor köztársasági elnökké nem egy rabbi unokaöccsét választotta volna, aki ráadásul zsidókkal veszi magát körül, elmegy Jeruzsálembe, hogy ott deklarálja az Izrael állam iránti szenvedélyét, és ha csak jelképesen, de katonailag is elkötelezi Franciaországot az izraeliek ügye mellett. Ugyanakkor viszont a zsidó szervezetek vezetői őszintének tűnnek, amikor leleplezik annak a veszélyét, amit ők „holokauszttagadásnak” (negacionizmusnak) neveznek. A revizionizmus kísértete gyötri őket, és nem tudják, hogyan űzzék el azt, mert a „soá” érdekében kifejtett frenetikus tamtamozás ellenére növekedni látják a kísértetet.

Miközben palesztinai viselkedésük már elidegenítette tőlük a világ jó részét, a harci zsidóknak feltűnik, hogy soatikus propagandájuk csömört kelt az ifjú nemzedékekben, amelyet Amerikában „soá-fáradtságnak” hívnak. A „soá” vallását persze a politikai népség és a show-biznisz kis világa erőltette ránk, de az interneten „az elviselhetetlen zsidó gondolatrendőrségnek” többé már nem sikerül meggátolnia a második világháború mítoszait kétségbe vonó írások folyamát. Ezenkívül újabban kétségtelenül éppen az internet hatására azt tapasztaljuk, hogy paradox módon a könyvkiadás is kezd megnyílni a revizionizmusnak. Azt kell mondani, hogy ma a nyomtatott termékek és az újságok régi világának, amelyet viszonylag könnyű volt ellenőrizni, egyre nehezebb megküzdenie a numerikus kiadványok konkurenciájával, amelyek tovább fognak szaporodni a szűrés, az ellenőrzés és a cenzúra különösebb lehetősége nélkül.

Egy bizonyos számú revizionista tendenciájú, francia nyelvű könyv legutóbbi kiadásából ítélve úgy tűnik, hogy a szerzők, a kiadók és a terjesztők kezdenek felbátorodni, akár a bírósági eljárást is kockáztatva. Tudjuk, hogy még az olyan országokban is, amelyekben nincs revizionizmusellenes törvény, a hatalom megtalálja a módját, hogy zaklassa, elítélje, (más országnak büntetőeljárás lefolytatása végett) kiadja vagy bebörtönözze a disszidenseket, de ma Németországban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Belgiumban, Nagy-Britanniában és Franciaországban az emberek kezdenek dacolni azokkal az instanciákkal, amelyek megtiltják a történelmi kutatás szabadságát. A nyugati nemzetek összes államfője egymás után hirdetett anatémát a revizionisták ellen, de mindhiába, mert a lázadók csak annál merészebbek lettek. Nicolas Sarkozy azt mondta, hogy hirtelen a csodálat mély érzése kerítette hatalmába Izrael Állam iránt, amikor Jeruzsálemben „meglátogatta a soá áldozatainak szentelt Jad Vasem emlékhelyet”. Hihetünk neki, de minden értelmes ember, aki meglátogatta a Jad Vasemet vagy bármelyik másik ugyanilyen emlékhelyet, tudja, hogy szemei előtt és kéznyújtásnyira arra volt bizonyíték, hogy a „soá” csak egy vallás, amely lényegében a háborús megpróbáltatásokból született kitalációkra, lódításokra és aljas hiedelmekre épült.

2009 októberében és novemberében egyszerre négy francia nyelvű mű jelezte a valósághoz és a történelemhez való visszatérést.

Az első, a Guy Moquet (kommunista aktivista és állítólagos ellenálló, egyike annak a 48 túsznak, akiket a németek megtorlásként kivégeztek, miután ellenállók orvul meggyilkolták Karl Hotz alezredest – a ford. megj.) személye köré font mítosz revízióját sürgetvén azt a törekvést illusztrálja, hogy térjünk vissza a legklasszikusabb és legszigorúbb történelmi módszerhez. A normához való visszatérés következményei halálosak lesznek egy egész sor nagy hazugságra, amelyeket az 1945-ös győztesek – és nem csak a szovjetek – erőltettek ránk a legyőzöttek rovására, különösen a nürnbergi perben.

A második mű is revízióra hív fel, a történelem ítélőszéke előtt, azon ítéletek vonatkozásában, amelyekkel a svájci igazságszolgáltatás sújtotta Jürgen Graf és Gaston-Armand Amaudruz revizionistákat, és az alcíme meglepő lehet: „Rosszabb, mint a gázkamrák!”, de a könyv 78. és 110. oldalán bebizonyosodik az érvényessége.

A harmadik mű védőbeszéd a benne „neg” (mint néger vagy mint negacionista) néven emlegetett kirekesztettek érdekében. Szerzője a néger világ specialistája, amelynek a történetét Kubában folytatott egyetemi kutatásai alapján kezdte tanulmányozni. Szerinte a modern elnyomó erők ellen folytatandó közös harcban a fekete népek történelmük miatt több ítélőerővel és több leleménnyel vannak felvértezve, mint azok a népek, amelyek rendszerint a többiek fölött uralkodtak. Mellesleg a szerző – az egyetemi oktatóknál igencsak ritka bátorságról téve tanúbizonyságot – felfedi, hogy ő volt az „Ismeretlen”, aki az En confidence/Entretien avec l’Inconnue (Bizalmas beszélgetés egy ismeretlennel) c. könyvben Robert Faurissont faggatta.

A negyedik művet egy ismert francia újságíró írta álnéven, aki a történész szerepét és kötelességét boncolgatja, ha ez utóbbi azzal szembesül, amit előír és amit megtilt a zsarnokság. Történelmi erudíciója és bizonyításának lendülete csak lázadásával és reménységével vetekszik.

Elvileg 2010. június 18-án fog megjelenni egy revizionista manifesztum („Kísértet járja be Európát: a revizionizmus kísértete”), jövőre pedig egy francia történész publikálja revizionista művét A nagy hazugság címmel. Addig is üdvözöljük azt a tavaly májusban megjelent könyvet, amely a jégtörő szerepét fogja játszani abban, amelyet Serge Thion a megfagyott történelem „jéghegyének” nevezett: a Franciaországban először indexre tett Sarkozy, Israel et les juifs (Szarközi (sic!), Izrael és a zsidók) éppen bestsellerré válik.

A legutóbbi hírek szerint a franciaországi zsidók csúcsszerve (CRIF) újra cenzúrára hívott fel az ellen, amit „rasszizmusnak és antiszemitizmusnak” nevez, vagyis elsősorban az ellen, amit „holokauszttagadásnak” hív. Azt kérik Michel Alliot-Marie-tól, az igazságügy és a szabadságjogok (sic!) francia miniszterétől, hogy ellenőrizzék az interneten „a vitafórumokat, a chat-elést, az e-maileket, a website-okat és a blogokat”. Igen, jól olvastuk: a CRIF azt követeli, hogy a Francia Köztársaság rendőrsége nyissa fel az e-maileket, vagyis a franciák magánlevelezését. Micsoda pánikba kell esni, hogy ilyen aberrációhoz jussunk! De tulajdonképpen miért ijedtek meg ennyire a világ hatalmasai és a gazdagjai a revizionistáktól, akiknek nincs hatalmuk és nincs pénzük? Talán azért, mert e kiváltságosak kezdik felfedezni, hogy a hatalom és a gazdagság itt semmit sem tehet a történelmi pontosság egyszerű kutatása ellen?

Kedvünk lenne megmagyarázni a hatalmasok magatartását, arra emlékeztetve, hogy „a teljes hatalom teljesen bolonddá tesz”. Ez a magyarázat azonban elégtelen, mert lehetővé teszi ugyan, hogy megértsük az erős gyöngeségét, de nem magyarázza meg a gyönge erejét. Saját erejét a gyönge abból az érzésből meríti, hogy a gazdagok bizonyosan túlzásba vitték, hogysem becsületesek lennének. A gyöngének igaza van. A vizsgálatok és az elemzések ezt bőven bizonyítják: a „soá” egy történelmi hazugság, amely Palesztinában és máshol lehetővé teszi a hatalmasnak, hogy az ő törvényét diktálja, az úrnak, hogy kihasználja a rabszolgát, a gazdagnak, hogy megsokszorozza rablásait és lopásait.

Érthető, hogy a ma hatalmasai egyszerre nyugtalankodnak Izrael Állam és a „soá” vallás jövőjéért. Az is érthető, hogy ma végre egy reményfuvallat születik a megalázottak és a megsértettek táborában.

1) Jean-Marc Berliere és Franck Liaigre: L’affaire Guy Moquet / Enquete sur une mystification officielle, Larousse, Párizs 2009.
2) Kollektív munka (16 szerző: svájciak, franciák, olaszok és egy iráni): „Pire que les chambres a gaz!” / Deux proces politiques au scanner, Editions de Cassandra, 2009.
3) Maria Poumier: Proche des Neg’, BookSurge, 2009.
4) Hannibal: A quoi sert l’histoire? DIE, Párizs 2009.
5) Paul-Eric Blanrue: Sarkozy, Israel et les juifs, Oser dire, Embourg 2009.

Ford.: Hep Titusz

http://robertfaurisson.blogspot.com/2009/11/un-souffle-de-vent-revisionn...