Perge Ottó: Elie Wiesel egy cégéres hazudozó

Elie Wiesel egy cégéres hazudozó. Amit valójában már majdnem mindenki tud, ennek ellenére valóságos istenként kell tisztelni ezt a szélhámost. Szégyen és gyalázat, de tény, hogy az erdélyi Máramarosszigeten született, 1928. szeptember 30-án.

1944 májusában pár százezer zsidóval együtt őt is elszállították valamelyik német munkatáborba. Lehetséges, hogy tényleg Auschwitzba, majd később Buchenwaldba vitték, de mivel annyit hazudik, nem lehet biztosra venni egyetlen állítását sem. Az 1950-es években aztán megjelentette „visszaemlékezéseit”. Először az És a világ csöndben maradt című fércművét dobta piacra, majd következett a képtelennél képtelenebb állításokat tartalmazó Éjszaka. Wiesel egy interjúban kijelentette: az „Éjszaka egy visszaemlékezés, amelynek minden sora igaz. Minden, amit leírok benne, megtörtént… nincs benne egyetlen esemény vagy epizód sem, amely kitaláció lenne”. Na persze.
A könyv legmegrázóbb epizódja kétségtelenül az a rész, amikor Wiesel leírja, miként dobálták a kisgyerekeket a nácik a tűzbe:
„Nem messze tőlünk lángok csaptak fel egy gödörből, óriási lángok. Valamit égettek ott. Egy teherautó gördült oda a gödörhöz, és beleürítette a terhét. Kisgyerekek voltak. Csecsemők! Igen, én láttam ezt a saját szememmel…Gyerekek a lángokban. (Olyan furcsa-e, hogy az álom azóta elkerüli a szememet?) Odamentünk tehát. Kissé távolabb volt egy másik, nagyobb gödör felnőttek számára…”
Később aztán az történik, hogy a menetoszlopot, amelyben ő és az apja is ott vonult, a „felnőttek számára” előkészített égetőgödörhöz hajtották. Ott álltak a gödör szélén, Wiesel már az elektromos szögesdrótra akarta vetni magát, amikor csoda történt (a holovallás ugyanis, mint minden rendes vallás, tele van csodákkal): „Két lépésre a gödörtől megparancsolták nekünk, hogy kanyarodjunk el, és menjünk be egy barakkba.”
Ilyen szerencsés ember ez az Elie Wiesel. Van itt azonban egy furcsaság (arra talán ki sem kell térnünk, mennyire lehet gödrökben hullákat égetni nagy mennyiségben), amelyre nézve magyarázatot kellene kérni tőle. Az Éjszaka című könyvének eredeti, 1958-as francia kiadásában ugyanis egyetlen szóval sem említi meg a gázkamrákat! Értik ezt, kedves olvasók? Ez az ember, akit a legnevesebb „túlélőnek” tartanak, és aki előtt állami vezetők csak kétrét görnyedve mernek megjelenni, nem szól egyetlen szót sem „csakis az igazságot” tartalmazó művében a gázkamrákról! Ami annál is inkább különös, mivel saját állítása szerint 1944 tavaszán és nyarán tartózkodott Birkenauban, ahol a holovallás dogmái szerint éppen abban az időszakban több százezer, sőt, közel egymillió zsidót „gázosítottak el”. Ami azonban különös módon elkerülte Elie Wiesel figyelmét.
Könyve 1960-as német kiadásának fordítója – alighanem a kiadó utasítására – azonban 15 helyen a krematórium szót gázkamrának fordította. Ami igencsak furcsa, hiszen a francia crématorie szó nem Gaskamerra-t jelent németül, de hát a holomítosz világában végtére is minden megtörténhet. Az 1986-os angol kiadásban viszont az eredeti krematórium szó szerepel mindenütt!
Elie Wiesel azt is elmeséli könyvében, hogy az egyik fogolytársa, az ukrajnai Babi Jarban tanúja volt annak az állítólagos tömeggyilkosságnak, amelynek során a nácik sok ezer zsidót mészároltak le. A tetemeket a földbe hányták, de „még hosszú hónapokkal később is, időnként, mint valami gejzír tört fel a vér a földből”. Roppant valószínű az ilyesmi, valóban.
Ezt követően Wiesel arról tájékoztat, hogy miután 1945 januárjában a szovjetek megközelítették az auschwitzi tábort, a nácik választási lehetőséget biztosítottak a rabok számára: vagy maradnak, és bevárják a „felszabadító” szovjet hadsereget, vagy pedig a német őrszemélyzettel együtt nyugatra menekülnek. Mit gondolnak, kedves olvasók, mit tett a fiatal Elie és az édesapja? Nos, csatlakoztak a nyugatra menekülő nácikhoz, akik csecsemőket és felnőtteket szoktak égetni gödrökben. Fölöttébb érdekes.
Az Isten szerelmére, kérdezze már meg valaki ezt a szélhámost, amikor majd Magyarországra jön, ugyan miért nem várta be a „felszabadítókat”?
Auschwitzból pedig Buchenwaldba vitték a németek Wieselt és édesapját. 1985. március 18-án Wiesel a Time magazinnak adott interjújában kijelentette: „Buchenwaldban mindennap tízezer embert küldtek a halálba.”
Figyelemreméltó megállapítás, tekintve hogy ma már a „hivatalos” holotörténszek is elismerik, hogy Buchenwaldban nem működtek soha gázkamrák, a lágerben elhunyt áldozatok száma pedig alig haladta meg a húszezret.
És mégis, égbekiáltó hazudozásai ellenére Jimmy Carter elnök 1978-ban kinevezi a szélhámos Wieselt az elnök mellett működő Holokauszt Bizottság vezetőjévé, 1980-ban pedig ő lesz az USA Holokauszt Emlékbizottságának az elnöke. És természetesen az 1993-ban alapított Amerikai Holokauszt Emlékmúzeumának alapító igazgatójává is megválasztják az imposztort. Elképesztően sok kitüntetést kapott az USA-ban és másutt is, 1986-ban pedig ennek a gátlástalan gazfickónak ítélték oda a Nobel-békedíjat.
Wiesel New Yorkban él, Bostonban pedig „tanít”, vagyis hazugságaival eteti a jobb sorsra érdemes ifjúságot. A Nobel-békedíj odaítélése kiváltképpen érdekes az alábbi nevezetes Wiesel-kijelentés fényében:
„Minden zsidónak a lelke mélyén el kell különítenie egy helyet a gyűlölet számára, mert gyűlölünk mindent, ami német, illetve amit a németség megtestesít."
(Elie Wiesel: Legends of our Time, 1968. pp. 177-178. old.)
Ami pedig a hazugságait illeti, talán a következő félelmetesen ostoba mondattal védekezne, ha bárki is fejére merné olvasni aljasságait:
„A dolgok nem olyan egyszerűek… Bizonyos események megtörténtek, de nem igazak; más események igazak, noha soha nem történtek meg.”
(Elie Wiesel: Legends of Our Time 1968.p.)

Kuruc.info