Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hiába, csak nem nyughatnak ezek a gójok. Már megint történt valami borzalmas esemény. Egy Antonio Caracciolo nevű, 59 esztendős, a Római La Sapienza egyetemen jogelméletet oktató tanár a blogjában - kapaszkodjanak meg - "legendának" nevezte a holokausztot, mi több, nem átallotta leírni a következő mondatot: "a gázkamrák léte egyike azon úgynevezett történelmi „tényeknek”, amelyek valódiságát be is kellene bizonyítani". Micsoda skandalum!
Szerencsére azonban a római zsidó közösség vezetője, Riccardo Pacifici résen volt, és azonnal hősiesen kijelentette: be fogja perelni az akadémikust. Megteheti, mivel 2007-ben a Romano Prodi vezette „balközép” kormány elfogadtatott a parlamenttel egy törvényt, amelynek értelmében a holokamu tételeinek cáfolata immár Olaszországban is bűncselekménynek minősül. A zsidó vezető ezen kívül az egyetem vezetőségét is felszólította arra, hogy „azonnal tegyen lépéseket a hallgatók védelme érdekében, és határozottan lépjen fel Caracciolo ellen".
Magyarán, Riccardo Pacifici azt szeretné, ha a galád eretneket azonnal kirúgnák a munkahelyéről. Ami persze nem megfelelő büntetés, mert, mint a szent ember mondta, reméli, „nem csupán az egyetemek, hanem más intézmények is tesznek lépéseket az ügyben, és a civil társadalom is hallatja a hangját”.
A La Sapienza Egyetem rektora, Luigi Frati is kénytelen volt megnyilvánulni, mivel alighanem még hosszú ideig szeretné jelentős fizetéssel járó állását betölteni. Ezért biztosította a felsőbbrendű faj képviselőit, hogy az egyetem vezetése „fegyelmi eljárás megindítását fontolgatja” az akadémikus ellen. Meglehetősen gyengécske reagálás, mert ennél sokkal, de sokkal határozottabb fellépés szükségeltetik a gyűlöletbeszéd és a nácizmus ellen!
Igaz, a rektor azt is mondta még, hogy Caracciolo „elmehetne Dachauba, ahol én 16 éves koromban jártam, vagy, ha oda nem tud eljutni, akkor menjen el az Ardeatine-barlangokba.” Ez utóbbi helyen a nácik állítólag 333 polgári személyt gyilkoltak le a második világháború idején. (Mely utóbbi incidens előzményeiről szokás szerint nemigen beszélnek, pedig korábban olasz partizánok bombát robbantottak egy német katonai egység közelében a Via Rasellán, melynek következtében 33 katona vesztette életét.)
A rektor mindenesetre szerzett egy jó pontot a cionisták előtt, mert már „16 éves korában” elzarándokolt Dachauba, ahol is megnézhette a gázkamrát, amelyről viszont azóta már hivatalosan is elismerték: soha sem volt használatban. Nem tudom tehát, érdemes-e Antonio Caracciolót éppen Dachauba küldeni.
Természetesen Gianni Alamanno római polgármester további politikai karrierje is attól függ, kellő határozottsággal lép-e fel az újkori eretnekség ellen. A fickó alighanem jól vizsgázott, ugyanis a következő kijelentést tette: „Azt hiszem, egy professzor, aki holokauszttagadó nézeteket hangoztat, nem taníthat a La Sapientián.” És másutt taníthat? Gianluigi Rossi, az egyetem politikai tudományok tanszékének vezetője is szükségét érezte, hogy határozottan elítélje a holodogma bármilyen kétségbe vonását. Valószínűleg az egyetem összes oktatójának színt kell vallania. Maga a bűnös viszont úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát „revizionista történésznek”, de határozottan kiáll a vélemény- és gondolatszabadság eszméje mellett, amelyet egyébként az olasz alkotmány is alapvető értéknek tekint. Csak éppen a cionisták tesznek nagy ívben a vélemény- és gondolatszabadságra, meg az „alapvető értékekre”.
Előbb-utóbb az olasz is bűnös nép lesz, ha így folytatja. Múlt év novemberében egy Roberto Valvo nevű gimnáziumi történelemtanárt függesztettek fel állásából, mivel nyilvánosan kimondta a tényt: nincs semmiféle bizonyíték arra nézve, hogy a nácik több millió zsidót gyilkoltak meg a gázkamrákban. Igaz, 2007 májusában az olasz hatóságok jól viselkedtek, amikor megakadályozták, hogy a francia revizionista történész, Robert Faurisson belépjen az ország területére egy bizonyos Claudio Moffa nevű, igencsak gyanús professzor meghívására. Ő egyébként a Terramói Egyetem oktatója, és egy nyilvános vitát szeretett volna rendezni a holokausztról. Elvégre nyilvános vitákat még a középkorban is rendeztek, amelyeken az eretnekek és a hivatalos egyházi álláspont hívei is kifejthették nézeteiket. Ma már más idők járnak - s ez a középkornál is rosszabb.
Kuruc.info - Adnkronos.com nyomán
Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)
1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)
1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.
1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.
1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)
1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.
1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.