Prof. Robert Faurisson: Van egy álmom... (+ I have a dream... en francais)

Mindenkinek vannak álmai. Az én egyik álmom, hogy eljön majd az a nap, amikor egy hatalmas fotógalériában szabadon közszemlére teszik azon személyek baljóslatú ábrázatát, akik a '40-es évek óta védelmükbe vették a "holokauszt" és a "gázkamrák" hazugságát.

A nagyteremben sztárként fog trónolni Elie Wiesel, Simon Wiesenthal, Otto Heinrich Frank (Anna Frank apja), Simone Veil, valamint sok államfő (különösen az USA egymást követő összes elnöke), nem feledkezve meg az olyan felkapott entellektüelekről sem, mint Jean-Paul Sartre vagy a Fernand Braudel-féle neves történészekről. A törvényszolgák, mint Robert Badinter és a firkászok, mint Madeleine Jacob vagy Edwy Plenel fényképei a szemétlerakóként szolgáló mellékhelyiségbe lesznek száműzve.
A fényképeket számítógépekhez fogják csatlakoztatni, amelyeken azt lehet olvasni, látni és hallani, amit ezek a személyiségek, valamint más hazugok és hantások ezrei hazugságból, kitalációból, becstelenségből, csalásból, rágalomból, sértésből, a revizionisták elleni gyűlöletre és erőszakra, cenzúrára és elnyomásra való felhívásból felhalmoztak. De sok más muzeografikus javaslatom is lenne, amelyek élővé, aktívvá, sőt "interaktívvá" tennék ezt a galériát.
Már most figyelmeztetem a sakálokat és keselyűket, akik még ma is a Nagy Hazugság segítségére sietnek, hogy be fognak kerülni ebbe a galériába. Ha valaha egy napon, amikor fordul a szél, hirtelen kedvük támadna elfeledtetni magukat, eltűnni, tévedésre és "jóhiszeműségükre" hivatkozni, vagy sumákolni a múltjukról, a fotótárlat ott lesz, hogy felfrissítse a memóriájukat, és emlékeztessen a jellemtelenségükre. A Nagy Hazugság apostolai és hívei számára nem lesz Nagy Megbocsátás.

2009. X. 15.

Ford.: Hep Titusz
______________________________________________

A chacun ses rêves! Au nombre de mes rêves, celui-ci : un jour viendra où, dans une vaste galerie de photographies, un révisionniste exposera librement, une à une, les sinistres bobines des mille personnes, hommes ou femmes, qui, depuis les années 1940, se sont signalées par leur défense du mensonge de « l’Holocauste » et des « chambres à gaz ».
Dans la salle principale trôneront en vedettes Elie Wiesel, Simon Wiesenthal, Otto Heinrich Frank (le père d’Anne Frank), Simone Veil ainsi qu’une kyrielle de chefs d’Etat (en particulier tous les présidents successifs des Etats-Unis), sans oublier les intellectuels de haut vol comme Jean-Paul Sartre ou de prestigieux historiens comme Fernand Braudel. Les photographies des gens de basoche, tel Robert Badinter, et celles des échotiers, tels Madeleine Jacob et Edwy Plenel, seront reléguées dans une annexe à vocation de dépotoir.
Les photographies seront connectées à des ordinateurs où l’on pourra lire, voir ou entendre ce que ces personnages ainsi que des milliers d’autres menteurs ou bonimenteurs ont accumulé de mensonges, d’inventions, de malhonnêtetés, de tricheries, de calomnies, d’insultes, d’appels à la haine, à la violence, à la censure et à la répression contre les révisionnistes.
Mais j’aurais bien d’autres suggestions muséographiques à faire, qui rendraient cette galerie vivante, active et même, comme on dit, « interactive ».
D’ores et déjà, les chacals ou les vautours qui, encore aujourd’hui, courent ou volent au secours du Grand Mensonge sont prévenus qu’ils trouveront leur place dans cette galerie. Si jamais un jour, à vent tournant, l’envie devait soudain leur prendre de se faire oublier, de s’éclipser, de plaider l’erreur commise de « bonne foi » ou encore de donner le change sur leur passé, l’exposition photographique serait là pour leur rafraîchir la mémoire et leur rappeler leurs turpitudes. Il n’y aura pas de Grand Pardon pour les apôtres ou les fidèles du Grand Mensonge.

15-10-09