Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Jahve nem segített: a jenki valláskárosult szülők hagyták meghalni cukorbeteg gyereküket

Nem diagnosztizált, de kezelhető cukorbetegségtől szenvedő lányát hagyta meghalni egy amerikai pár, mert azt gondolták, hogy ha imádkoznak érte, akkor majd isten meggyógyítja. A lány már a földön fetrengett, de a szülők még mindig imádkoztak, és csak azután hívták a mentőt, hogy megszűnt a gyerek légzése. A bíró szerint a szülők alapvetően jó emberek, így mindössze csak hat hónapnyi szabadságvesztéssel sújtotta őket, pedig 25 évet is kaphattak volna. Az ítélet ellen fellebbezett a pár.

A Wisconsin állambeli Dale és Leilani Neumannt akár 25 év szabadságvesztésre is ítélhették volna, amiért a 2008-ban elhunyt Madeline nevű lányok cukorbetegségét nem kezeltették, hanem helyette csak imádkoztak a gyógyulásáért. A lány cukorbetegsége gyógyítható lett volna, ha idejében diagnosztizálják, ez utóbbi azonban elmaradt, írja a bbc.co.uk.
Vincent Howard bíró összesen hat hónapnyi, hat évre elosztott letöltendő börtönbüntetést szabott ki a párnak. Az egyik szülő a márciusi, a másik a szeptemberi hónapokban fogja letölteni a a büntetést az elkövetkezendő hat évben. A bíró szerint így „lesz idejük elgondolkodni azon, hogy mit is tettek, és isten mire akarja őket megtanítani az esettel.” A bíró azt is hozzátette, hogy „Neumannék valójában családszerető, jó emberek, akik hoztak egy átgondolatlan döntést. Isten pedig gyakran más embereken keresztül nyilatkozik meg, például orvosokon keresztül.”
A két szülő tíz év próbaidőt is kapott, amely idő alatt a pár két, még életben maradt gyerekét egy nővérnek három havonta legalább egyszer meg kell vizsgálnia, és azonnal orvoshoz vitetni őket, ha bármilyen súlyos sérülésük van.
Az ügyészek azonban inkább úgy fogalmaztak, hogy a pár gondatlanságból ölte meg gyermekét, miközben azon világosan látszottak a súlyos betegség jelei, ugyanis se beszélni, se enni, se inni, se menni nem tudott már. Az ügyészek szerint a párnak törvény által előírt kötelessége lett volna orvoshoz vinni a gyereket, ők ehelyett azonban csak imádkoztak.
A lány a család vidéki otthonának padlóján halt meg, miközben a szülők és a barátaik körben állva imádkoztak. A mentőket már csak azután hívták ki, hogy a kislánynak nem volt légzése. A szülők a bíróságon azzal védekeztek, hogy a gyógyítás istentől jön, így meg sem fordult a fejükben, hogy a gyerek meghalhat, ha ők imádkoznak érte. A pár fellebbezett az ítélet ellen.

(Index.hu)

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.