Pogány Árpád: A korokon átívelő zsidó problematika és a soá egyedisége

Holokauszt, soá, vészkorszak, Judenmord. A hivatásos holokausztkutatók többsége egyetért abban, hogy az európai zsidóság teljes megsemmisítésére tett náci kísérlet egyedi jelenség a történelemben. Mondanának mást? Persze, hogy nem. Az erős identitású zsidót nem foglalkoztatja és nem is tudja - vagy ha tudná sem fogadná el -, hogy a világtörténelemben nem egy, hanem ezer holokauszt esett már meg. Hogy csak néhányat említsünk, gondoljunk a hixoszok egyiptomi vérfürdőire, a heftaliták kínai népirtásaira, Dzsingisz Kán koponyagúláira, a lemészárolt örményekre, a tengerbe zavart görögökre vagy a hutuk és a tuszik közti konfliktusok eredményeire.

Ahogy Határ Győző írja Haza a magasföldszinten című könyvében: „Mentalitásukból körünkben egy új pszeudo-arisztokrácia született - a holokauszt zárt arisztokráciája, külön ’világhálóval’, integrált áramkörrel, külön ösztön-összeköttetéssel. Az övéknek semmi köze a többi kilencszázkilencvenkilenc holokauszthoz, ahány csak volt, az övéké a szuperholokauszt, és ők, ősiségi jogon - szuperarisztokrácia. A meakulpázás, a kártérítés kijár nekik az idők végezetéig. (Mindenkor tisztelet a kivételnek.)”

Miből fakad mindez? Mármint a szuperarisztokrácia-tudat?
Az izraelita vallás egyik alaptétele - amit tragikomikus módon a nem zsidó keresztények is áhítattal vallanak -, hogy a zsidó nép isten kiválasztott népe. Egy dolog, amikor egy politikus kikiáltja magát egy vélt „felsőbbrendű faj” vezetőjének, ama földi és diktatórikus módján, és más, amikor egy nép kikiáltja magát isten népének.
Egy ember, egy vezető, egy „példakép”, egy diktátor szavát bárki (joggal/jogtalanul) kétségbe vonhatja, azonban ki merészelné kétségbe vonni az örökkévaló, a teremtő, a mindenható szuperlény, azaz isten szavát? Bárki, hangozhat a jogos felvetés, de mi egy ember a megkérdőjelezhetetlen és abszolút tökéletes istenhez képest? Vagyis az említett tétel ekképpen cáfolhatatlan. Józan ésszel viszont tudható, hogy mindez nem egyéb, mint (Szabó Dezső szavaival élve) hamis kiválasztottság-tudatból fakadó vad törzsi sovinizmus.

És miből fakad a zsidók iránti korszakokon átívelő ellenszenv, a korlátozások és ciklikus üldöztetési hullámok? Asszír birodalom, Perzsia, Egyiptom, Róma, a sötét középkor Európája és a III. Birodalom. Mindegyik vagy ki akarta irtani a zsidókat, vagy korlátozta őket, vagy rabszolgává akarta tenni őket. Miért?
Az ószövetség egyik könyvében, Eszter könyvében azt olvashatjuk, hogy Hámán (Ahasverus (Xerxés) perzsa király minisztere) I. Xerxés királynak azt mondta: „van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit sem tartják meg”. Tudvalevő, hogy a zsidók őseinek megjelenése a történeti Izrael területén - a tévedhetetlen Biblia elbeszélése alapján (!) - az i.e. 2. évezred első felére tehető, amely elbeszélés szerint Ábrahám családjával és félnomád törzsek egy csoportjával kijött a mezopotámiai Urból, majd Harránból, és hazát keresett azon a földön, amelyet istene mutatott neki. Ur viszont az i.e. 3. évezredben a kulcsa volt a Sumer, valamint a Meluhha (Indus-völgyi civilizáció), Magan (Omán) és Dilmun (Bahrein) közötti tengeri kereskedelemnek. Tehát a zsidók addig egy kósza népcsoport volt, akik sehová nem voltak hajlandóak beilleszkedni. És itt a történelmen átívelő probléma!

A zsidók lényükből fakadóan hordozzák magukban a destruktivitást, bárhol, bármely civilizációban vagy országban megjelennek vagy megjelentek, ott súlyosan az adott mikro- és makroközösség, annak társadalmi rendje ellenében (és kárára), az integritási készség legcsekélyebb hajlandóságát sem mutatva, csak a saját és fajtájuk érdekeit segítették, érvényesítették, igyekezvén rátelepedni az adott társadalomra. A mindenkori kivételt természetesen most is (mint mindig) megilleti a tisztelet. A történelem áttekintése után azonban nem vonható le az a következtetés, hogy a zsidóságot ok nélkül üldözték volna.
Napjaink közéletének ugyancsak egyik legégetőbb kérdése az „antiszemitizmus”. A judeocentrikus, liberális világrend értelemszerűen nem ismer el zsidókérdést, viszont mindennel átitatja azt, legyen szó a holo-vallás dogmatizmusáról, a zsidók „meghurcoltatásából” táplált össztársadalmi lelkiismeret-furdalás fönntartásáról vagy a médiából ömlő giccses közhelyekről. Az évenként világszerte és országosan is többször megtartott holokauszt-emléknapokból, az iskolákban komplexusos intenzitással tanított, a tanárokat holokausztoktatásban részesítő órákból és foglalkozásokból, a gejl hollywoodi szuperprodukciókból felmerülő megannyi kérdés hatására azonban az embereknek egyre inkább, újfent kezd elege lenni a zsidók felsőbbrendűség-tudatából. Miért? Mert korszakról korszakra ugyanazt követik el: semmibe véve az adott korszak, társadalom, kultúra és civilizáció írott és íratlan szabályait, önmagukat minden és mindenki fölé helyezve telepednek rá a világra, kategorikusan és tüntetőleg megtagadva mindennemű integritási készséget vagy együttműködési hajlandóságot. Ők megtehetnek olyasmit, amit mások nem (ld. a nemrégiben lezajlott gázai offenzívát), rájuk nem vonatkoznak „földi törvények”, csak az általuk írott vagy diktált, „isteni felhatalmazással” készült törvények.

Történelmünk ciklikus, vagyis a történelem egyes időszakai időszakosan visszatérnek. Ha pedig ezt a vallásából fakadóan lineáris történelemszemléletű zsidóság nem hajlandó tudomásul venni és nem fog tenni annak érdekében, hogy önmagát igazítsa a világhoz, ne pedig az ellenkezőjére törekedjen, akkor újfent be fog következni az, ami az emberiség legsúlyosabb és legterhesebb időszakaiban történt, az, amit épeszű mai ember nem akar átélni.

Ha marad a - feltehetőleg - több mint négy évezredes mentalitás, a történelem rövid úton meg fogja ismételni önmagát.