Hep Titusz: Elie Wiesel (alias Weasel) őszinteségi rohama

Az alábbi revelatív gondolatok Elie Wiesel Testament d’un poete juif assassiné (Egy meggyilkolt zsidó költő végrendelete, Points Seuil, Párizs 1980, 1995, p. 100, 124, 126) c. művéből származnak, amelyeket a Nobel-békedíjas fantaszta és hivatásos holokauszt-túlélő nyilván egy gyönge pillanatában vetett papírra, a weimari köztársaság kordokumentumaként azonban mindenképpen figyelemreméltóak. Különösen, hogy egy magafajta „megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélytől” származnak.

„A legyőzött Németország azt a benyomást keltette, hogy területén az ember bármit megengedhet magának, kivéve azt, hogy komolyan vegye önmagát. Széttörték a bálványokat, ledöntötték a szobrokat, kivetkőztették a hit szolgáit, gúnyt űztek a szakrálisból, és szórakozásként szentesítették a nevetést… Az állandó forrongásban lévő főváros a Biblia bűnös városaira emlékeztetett. A bennem lévő talmudista elpirult és elfordította tekintetét. Prostitúció, pornográfia, az érzékek és a szellem kicsapongása, szexuális és egyéb perverzió; a város levetkőzött, kisminkelte önmagát, szégyentelenül megalázkodott, ideológiaként viselve degeneráltságát. Néhány lépésre a Chez Blum-tól egy magánklubban férfiak és nők táncoltak meztelenül, vagy nők egymással. Máshol az emberek drogoztak, önmagukat korbácsolták, a sárban fetrengtek, minden határt túllépve; mindez a szabbateusok erkölcseire emlékeztetett engem. Felforgatták az értékeket, eltörölték a tabukat. A vihar közeledtét érezték az emberek?”
„Látszott, hogy Berlint a zsidók uralják… Az újságokat és a kiadókat, a színházakat és a bankokat, a nagyáruházakat és az irodalmi szalonokat – a francia antiszemitáknak, akik zsidókat láttak mindenhol, Németország vonatkozásában igazuk volt. A tudományok, az orvoslás, a művészetek területén a zsidók voltak a hangadók és a mérvadók.”

Nem csoda, hogy Németország a Megváltójára várt. És jött Hitler, aki megvalósította a csodát.