Ki a felelős a második világháborúért?

„A múltat már Isten se másíthatja meg. .. csak a történészek” – tartja a mondás. És ha másításról, vagy hamisításról túlzás is lenne beszélni, szép példáját látjuk annak, mennyire különféleképpen lehet prezentálni, egy hetven évvel ezelőtti, a szakirodalom által tökéletesen feldolgozott történetet.

Szeptember elsején éppen hetven éve támadta meg a náci Németország Lengyelországot, mely agresszió a II. világháború közvetlen kiváltó okának bizonyult. Az erre való emlékezés bizonyára feltépte a régi sebeket, ugyanakkor – erkölcsileg vitathatóan – alkalmat adott a jelenlegi konfliktusok kifejezésére is.
A mérsékelten oroszbarát (értsd: russzofób) Lech Kaczynski lengyel államfő beszédében külön kitért az országát a Szovjetunió részéről ért támadásra, kifejtve, hogy „a bolsevik Oroszország hátba döfte Lengyelországot”. Sőt Kaczynski párhuzamot vont a náci holokauszt és a katyn-i tömeggyilkosság között.
Pedig Putyin egész békésen nyitott. A Gazeta Wyborcza című lapban augusztus harmincegyedikén megjelent cikkében erkölcstelennek nyilvánította a Ribbentrop-Molotov paktumot, és bűnnek nevezte a Katyn-ban történteket. Ugyanakkor kitért arra, hogy az augusztus 27-i megegyezés titkos záradékát megnevezni a II. világháború fő kiváltó okának nem korrekt, ugyanis az adott történelmi helyzetben a sztálini Szovjetuniónak nem volt más választása. Szót ejtett arról, hogy a Versailles-i békeszerződés súlyos hibákat tartalmazott, és nem árt megemlíteni a müncheni megegyezést sem.
Mindazonáltal a kitételek ellenére világos, hogy Putyin ezzel a cikkel alapvetően egy békülékeny hangnemet ütött meg. Az „Oroszország a globális politikában” című lap szerkesztője Fjodor Lukjanov egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Putyin cikkének célja a történelmi ellentétek enyhítése, nem csak Lengyelországgal, de egész Európával, rámutatva, hogy Oroszországnak nem célja tovább fokozni a feszültséget.” A cikk jelentőségét a lengyelek is megértették – elvégre nem túl gyakran ír Putyin külföldi újságokba, legutóbb három éve a Financial Times-t tisztelte meg – a gesztus nagy jelentőségűnek ítélték.
Putyin a westerplattei ünnepi beszédében megemlékezett az áldozatokról, újfent kifejezve, hogy a Ribbentrop-Molotov paktum erkölcstelen volt, melyet az orosz Duma egy határozatában el is ítélt. Ugyanakkor felhívta a nemzeteket arra, hogy kövessék Oroszország példáját, hiszen minden ’34 és ’39 közötti megnemtámadási szerződésről elmondható ugyanez.
Putyin a kérdésre még a Donald Tusk lengyel kormányfővel együtt tartott sajtókonferencián is visszatért, lényegében megismételve eddigi állításait, és hozzátéve azokat az alapvető (elcsépelt) igazságokat, hogy a „történelem nem egyszínű” és hogy „mindkét oldalon vétettek szörnyű hibákat. Véleménye szerint a legtöbb, amit tehetünk az, hogy megértjük a tragédia mivoltát, és haladunk tovább.A kormányfők találkozásának nem a fenti bölcsesség a legnagyobb érdeme, sokkal inkább az, hogy két közös intézetet is létrehozását is előirányozták, melyeknek a lengyel-orosz történelem kényes pontjainak vizsgálata lesz a feladata, széles körben elismert akadémikusok vezényletével.
Míg Putyin a lengyel-orosz kapcsolatok javításán munkálkodott, egykori kollégái az orosz Hírszerzési Szolgálat emberei – nem túl tapintatosan időzítve – nyilvánosságra hoztak egy több mint háromszáz oldalas dokumentumot, mely a „Lengyel politika titkai” címet viseli és a téma 1935 és 1945 közötti eddig titkosított SVR-anyagait hozza nyilvánosságra. Az irat, mely preambuluma szerint az archívumban tartott hírszerzési anyagok szó szerinti másolata, részben Lengyelország vállára helyezi a világháború kitörésének okát.
Teszi arra a francia-angol-orosz antifasiszta szövetségre hivatkozva, mely a dokumentum szerint azért nem valósulhatott meg, mivel létrejöttéhez Lengyelországnak garantálnia kellett volna a Vörös Hadsereg átengedését az országon. Hogy ezt miért nem tette meg - persze kérdés. Nyilvánvalóan tartott attól, hogy a bolsevikok ott találnak maradni, ahogy ez pár évvel később meg is történt. Ugyanakkor a dokumentum tanulsága szerint, a lengyelek jó ideig felettébb baráti kapcsolatot tartottak fenn a náci Németországgal, a Szovjetuniót, mint megsemmisítendő közös ellenségként tartva számon. Állítólag Göring (a kettes számú főnáci, ahogy a dokumentum nevezi) egyszer azt mondta Rydz-Smigly lengyel marsallnak, hogy „nem csak a bolsevikok vannak veszélyben, hanem Oroszország mint olyan”. Tervük nem annyira légből kapott volt, mint első hallása tűnik. Megvalósításához komoly terveket készítettek, melyekben olyan akciók szerepeltek többek között, mint a szeparatista felkelések szítása Ukrajnában, Belső-Ázsiában és a Kaukázuson.
Mielőtt levonnánk a tanulságot a Kaczynski-Putyin vitában (mely - nem akarván tovább fokozni a feszültséget, előre elárulom – az „egyik kutya, másik eb” kezdetű bölcsesség lesz) vessünk újra egy pillantást e kiváló államférfiak beszédeire, a fentiek ismeretében. Kaczynski nyilvánvalóan tisztában van országának történelmével, és jól tudja Lengyelország vitathatatlanul hatalmas veszteségeit nehéz egyedül az oroszok nyakába varrni. A másik felet szemügyre véve pedig aligha hihetjük, hogy egy ilyen jelentőségű esemény, mint a dokumentumok nyilvánosságra hozása (mely egyébként egy sajtótájékoztatóval volt egybekötve) megtörténhetett Vlagyimir Vlagyimirovics tudta nélkül. Ezzel nem azt mondom, hogy a dokumentumokat örökre el kellett volna temetni, pusztán azt, hogy ha egyszer majd valóban szeretné elérni, hogy a történelmi feszültségek ne mérgezzék tovább a két ország kapcsolatát akkor majd az ilyen akciók időpontját és tálalási módját is gondosabban választja meg. Reméljük.

Forrás: oroszország.blog.hu

Viktor Szuvorov: Az M-nap. Ki kezdte a második világháborút?

Az orosz szerző nagyon messze vezető kérdésre ad döbbenetes választ. Ha igaza van, minden 65 évesnél fiatalabb történelemkönyvet újra kellene írni, és a francia gazdáknak minden év június 22-én meg kellene köszönniük a németeknek, hogy nem kellett téeszbe vinni a földjeiket...
A kérdés: ki kezdte a második világháborút? A Kairosz Kiadónál 2006-ban megjelent A Jégtörő című kötetben Szuvorov megkísérelte bebizonyítani, hogy a Szovjetunió részéről hosszú távú, ideológiailag megalapozott támadási szándék létezett. Az M-napban a szerző feltárja, hogy a hitleri Németország ellen pontosan kitűzött időpontra, jól megtervezett támadási előkészületek történtek. Egy katonai titkosszolgálati tiszt rendszerességével gyűjti össze a szerző az önmagukban jelentéktelennek tűnő részletek sokaságát annak érdekében, hogy bebizonyítsa: a Sztálin vezette Szovjetunió 1939 augusztusa óta fegyverkezési és hadi stratégiai tevékenységét következetesen egy 1941 júliusában Németország elleni támadó háború megnyitására irányította. A Vörös Hadsereg 1941-ben elszenvedett vereségének döntő okát a szerző abban látja, hogy a Wehrmacht támadása akkor lepte meg a Szovjetuniót, amikor az minden erőfeszítését a hamarosan bekövetkező M-napra összpontosította, azaz támadni akart - ezért védekezésre nem volt felkészülve.