Gazdag István: Bankszterek akcióban

Május 8-án megrendítő csapásban lehetett részük mindazoknak, akik bármiféle disztingválás nélkül, ab ovo elutasítják valamennyi összeesküvés-elméletet. Ezen a napon ugyanis a közélet tisztaságáért létrehozott amerikai központ (CPI) igazgatója, Bill Buzenberg bejelenti, hogy a bankok, amelyeket állításuk szerint meglepetésszerűen ért a pénzügyi rendszert alapjaiban megingató jelzáloghitel-válság, valójában mindent megtettek annak érdekében, hogy a nagyon magas kockázatú kölcsönökkel kiprovokálják azt, tehát ésszerűen nem számíthattak rá, hogy kihelyezett tőkéjüket valaha is viszontlátják.

A Center for Public Integrity konkrétan is megnevezett 25 pénzintézetet, amelyek a mintegy ezermilliárd (!) dollárra tehető kétes jelzáloghitel 72 százalékát nyújtották, közülük 21 olyan bankokhoz tartozott, amelyeket az amerikai államkincstár jelenleg igyekszik feltőkésíteni az adófizetők pénzén. A kipellengérezettek között a kapitalizmus nagyágyúi (Citigroup, Hongkong and Shanghai Banking Corporation, Barclays stb,) is szerepelnek, és különösen a világ egykori vezető biztosítótársasága, az AIG, amelyet az amerikai kormány a Paulson-terv keretében 180 milliárd dollárral próbált kihúzni a slamasztikából, a pénz egy része azonban a céget taccsra tevő menedzsment jutalmazására szolgált. Ehhez képest a történelem összes korábbi pénzügyi svindlije bagatellnek tűnik.
Elképesztő az a cinizmus, amellyel az egész műveletet végrehajtották, annál is inkább, mert a globális pénzrendszer ilyetén való szabotálása egész egyszerűen nem történhetett volna meg az amerikai kormányzat cinkossága és a rendszergazdák egy részének aktív közreműködése nélkül. A világot irányító fináncoligarchia átvert bennünket, és lenyúlta a kasszát – fekete-fehéren ez derült ki a CPI elemzéséből, amely mintegy 7,2 millió kétes hitelkihelyezést vett górcső alá a 2005 és 2007 közötti időszakból.
És hogy mit ér a CPI szava? Elég átfutni azon szervezetek listáját, amelyek a húsz évvel ezelőtti létrehozása óta támogatják, hogy észrevegyük: itt most egyáltalán nem anarchista világmegváltókról van szó, hanem az establishment krémjéről. Itt most kapitalisták lepleznek le kapitalistákat, és immáron valóságos polgárháború dúl a rendszergazdák között. De azért kár lenne ujjongani, mert ha világos is, hogy többé (talán) már nem a pénz lesz a világ kormányzásának privilegizált eszköze, azt semmi nem garantálja, hogy az új módszerek, amelyeket a hatalmon lévők fognak alkalmazni uralmuk fenntartásához, igazságosabbak és demokratikusabbak lesznek.
Nehezünkre esik ugyanis fel- és beismerni, hogy maga a rendszer totalitárius, ami azt jelenti, hogy úgy tervezték meg, hogy totális ellenőrzést gyakoroljon az egyének élete fölött. Hozzá vagyunk szokva, mert hozzászoktattak bennünket ahhoz, hogy ezt a címkét csak az olyasféle történelmi anakronizmusokra alkalmazzuk, mint a kommunizmus vagy a fasizmus. Nem értjük, hogy a globális finánckapitalizmus és az a kormányzat, amely védelmezi, lehetővé teszi vagy akár ellenőrzi, ugyancsak és még inkább „totalitáriusok”.
Ami az elmúlt egy évben történt, amikor a pénzrendszer csődbe jutott, és csak a kolosszális méretű állami „pénzátömlesztés” révén képes még ideig-óráig életjeleket produkálni, az egy olyan mozgás része, amely már évtizedek, sőt évszázadok óta tart. A rendszergazdák által alkalmazott módszerről 1967-ben a Dial Press rántotta le a leplet azzal, hogy közzétette az ún. Iron Mountain-i jelentést, amelyet valószínűleg a New York-i Hudson Intézet agytrösztje ötlött ki. Ez a dokumentum a háborút jelöli meg a társadalom központi szervező elveként, azt is megállapítva, hogy „a modern állam népessége fölötti hatalmának alapja a katonai erő”. Minden akarathiány az uralkodó osztály részéről „a katonai intézmények valódi felbomlásával járhat”, amelynek „katasztrofális” hatása lenne a rendszerre nézve.
A jelentés megjelenése a vietnami háború kezdetén szenzációt okozott ugyan, de mert a kormány óvakodott a kommentálásától, rövidesen feledésbe is merült. Egyes részleteiben azonban tökéletesen egybevág azzal, ami napjainkban történik, amikor például felvázolja, hogy miként kell ellenőrzés alatt tartani egy fejlett ország lakosságát a mindennapi életét felkavaró nagy háborúk hiányában is. Az egyik ilyen módszer szerint „a társadalom potenciális ellenségeinek az ellenőrzéséhez lehetőség nyílik arra, hogy a modern technológiával és a politikai fejlődéssel kompatibilis formában újra bevezessük a rabszolgaságot. (…) A társadalom fölötti ellenőrzés abszolút előfeltétele lehetne a rabszolgaság szofisztikált formában történő megteremtése”.
Manapság éppen eme „kifinomult formájú rabszolgaság” kibontakozásának lehetünk a tanúi és szenvedő alanyai egyaránt. Mert hogyan is hívhatnánk másként azt a rendszert, amelyben egyre drámaibb az egyének és a háztartások eladósodása, gyorsan tágul a vagyonosok és a nincstelenek közötti szakadék, permanens háborúkat vívnak a terrorizmus ürügyén, folyamatos az egyéni szabadságjogok eróziója, szüntelenül növekszik a katonáknak és a rendőröknek biztosított hatalom, általánossá vált az elektronikus megfigyelés, a politikusok szinte teljes büntetlenséget élveznek és csak a legritkább esetben kell számot adniuk becstelenségeik és bűneik miatt, a médiumok pedig hovatovább hivatalos propagandaeszközként működnek…
Semmi jele annak, hogy ez az USA-ból irányított globális folyamat az Obama-adminisztráció alatt leállna. Maga a beígért gazdasági fellendülés is, amelyet Obama úgy igyekszik beindítani, hogy közben tovább növeli a már így is hatalmas költségvetési hiányt, előreláthatóan a munkanélküliség példátlan növekedésével fog járni, márpedig a munkanélkülieket vagy azokat, akik félnek tőle, könnyű kontrollálni. És a Bush által a stratégiai erőforrásokért és a geopolitikai erőpozícióért Ázsiában indított háborúk is tovább folytatódnak. Mindez egyáltalán nem véletlen. Mint azt az Iron Mountain-i jelentés négy évtizede felfedte: mindezt az amerikai oligarchia már jó előre kitervelte.

MD 2009. VIII. 17.