Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Hiába minden: az iskolában reménytelenül gyöngébben teljesítenek a néger diákok, mint fehér társaik

Az elmúlt évtizedben kifejtett példátlan kormányzati erőfeszítések ellenére a fehér és néger diákok iskolai teljesítménye közötti hasadék elkeserítően széles marad, sajnálkozik az AP amerikai hírügynökség egy frissen közzétett (2009. július 14.) tudományos felmérésre hivatkozva.

Tizenöt év alatt, 1992 és 2007 között átlagosan alig hét ponttal csökkent a különbség, így az 500-as skálán a néger diákok továbbra is mintegy 28 pontos elmaradást mutatnak fehér társaikkal szemben. Főleg a számtan és az olvasás terén vannak lemaradva a néger iskolások, a jelenség magyarázatában azonban csupán a politikailag korrekten "szociologizáló", vagyis az életkörülményeket és a társadalmi közeget kárhoztató klisék köszönnek vissza (akárcsak nálunk cigány-ügyben), úgymint: többen élnek közülük szegénységben, alacsonyabb a születési súlyuk, ólommmérgezésnek, éhezésnek vannak kitéve, túl sokat nézik a tévét és túl keveset beszélgetnek vagy olvasnak otthon, gyakrabban váltanak iskolát - ami persze mind igaz, csak éppen ezek együttesen sem adnak elégséges magyarázatot a fenti diszparitásra. Mintegy mellékesen azért arra (a faji tényre) is történik diszkrét utalás, hogy az ominózus hasadék már azelőtt is létezett, hogy a gyerekek elkezdték volna az iskolát.
A négerek sokkal gyakrabban buknak ki a középiskolából is, mint a fehérek: az előbbiek több mint ötven százalékára vár ez a sors, míg az utóbbiak alig 30 százalékára.
A fajok közötti genetikai különbségek létezésére és állandóságára nézve azonban talán a legárulkodóbb információ mégiscsak az, hogy a néger és spanyol ajkú negyedik osztályosok közül minden második csupán alapszinten vagy az alatt sajátította el az olvasás tudományát, holott nyilván ugyanolyan színvonalú oktatásban részesítették őket is, mint fehér társaikat.

Netán eltérés lenne a felfogóképességükben, vagyis az intelligencia-szintjükben? Idáig azért nem megy el - nyilván nem mer elmenni - a jelentést készítő állami, tehát költségvetési pénzből gazdálkodó intézmény (Institute of Education Sciences).
Különösen, hogy momentán egy személyesen is érintett illető áll az amerikai adminisztráció élén...

Vö. http://www.chron.com/disp/story.mpl/ap/top/all/6529504.html

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.