Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Herczeg Zoltán: Mali, avagy mi köze van az afrikai országnak a cigánybűnözéshez?

Tegnap (kedden), késő délután, útközben az egyik varrónőmtől a másikig - nem meglepő módon - dugóba keveredtem, és úgy határoztam, hogy kerékpárra cserélek, pont az üzlet környékén voltam ugyanis, ahol azt tárolom. Le is kanyarodtam, parkoltam (szabályosan, juhhéjj!), felültem, tekertem, megérkeztem, bicaj a kézbe, felvittem szokás szerint az első emeletre a lépcsőn, majd letettem a varrónőm lakása elé, pont szembe a belső folyosón, egy méterre az ajtótól. Oda bementem, odaadtam a kolleginának a két darab hímzett farzseb szabványt, amiért jöttem, majd búcsút vettem és kilépve az ajtón nem akartam hinni a szememnek, a biciklinek hűlt helye. Öt percig se voltam bent, és a több éve ugyanúgy odatámasztott kerékpár ezúttal mégis elpárolgott. Hideg zuhany! MALI VIPER, csiszolt alumínium vázas, egyedileg épített mountain bike, nem volt annyira olcsó. Mindez történt a VIII. kerületi Dankó utcában. Innen az afrikai utalás. Azon a környéken ugyanis több évtizede nagyobb a nem a „múlt nyáron lebarnultak” száma, mint az őshonos magyar sápadt arcúaké. Nem akarnám én itt a cigánykártyát előhúzkodni, az öt perc alatt a hívásomra kiérkező rendőr kolléga fogalmazott így, akivel közöltem, hogy csupán néhány perce tűnt el a drótszamár, és az utcán általam meginterjúvolt összes szemtanú (egy kurva, két munkanélküli és egy fogatlan boltos) állítása szerint innen biciklit nem tolt ki senki. Másik kijárata nincs a háznak. Tehát tuti bent van az épületben, valamelyik kedves szomszéd birtokában, nem lesz nehéz megtalálni, hajrá! Bármilyen szívélyes is volt ez a két rendőr kartárs, mégse kecsegtettek sok reménnyel, ugyanis a lakásokba ők nem mehetnek be, így minden hiába. Hiába kopogtat be minden ajtón, „nem, nem láttuk, itt nincs semmilyen bicikli”, vagy éppen ki se nyitják az ajtót, a rend őrzője nem mehet be megnézni, hogy tényleg hazudnak-e. Ez a törvény. Tehát hiába biztosan tudni, hogy ott van valahol tíz-húsz méteres körzetben a lopott cucc, a törvény szerint nem szabad megkeresni. Ilyen törvényeink vannak. Megint a szemét, rohadt tolvajt védi, mint ebben az országban már annyiszor bebizonyosodott, nem hoznék példákat, az elmúlt három évben írtam már erről eleget az eddigiekben. Na, ez a baj, hogy így kell élnünk, hogy amiért megdolgozunk, azt bármikor, bárki elveheti úgy, hogy nem lesz baja. Lefesti, eladja tízezerért, oszt’ kész. Nem mehetünk be megnézni, ott van-e a canga. Pedig ott van. A rendőr is megmondta, tudja, ez ilyen környék, sok a nem az idén barnult, ez már csak ilyen. Közben bambán bámultak a mit sem sejtő lakók, ill. a kis gyerekeik, minden lakásból vagy öt darab, „mi történt”? Szállingóztak oda-vissza a nem éppen diplomások, kigyúrt felsőtesttel, komótosan, lassan, közönyösen jártak, mint a rapper klipekben, pólóban, mackóban, buta fejjel a rendőr felé, nyílván munkából jöttek hazafelé. Mintha az ember lelkéből loptak volna ki egy darabot ilyenkor, a tehetetlenség és a düh keveredik a fájó bánattal.

Igen, tudom, le kellett volna zárnom. Nem zártam le. Egyrészt, mert egy percre hagytam ott, másrészt mert ezerszer ott hagytam már, harmadrészt meg nincs lezáróm, mert hülyén néz ki, és nem tudom hova rakni, vagy ha mégis, lötyög, kopog, lobog menet közben, idegesít. De nem ez a lényege a dolognak. Én egy nagyon hülye idealista vagyok, aki nem hajlandó tudomásul venni a valóságot. Még mindig ott tartok, hogy nekem van valamim, amiért megdolgoztam, örömmel megvásároltam, még nagyobb örömmel használtam, tehát az az enyém, és senki más ne nyúljon hozzá, mert semmi köze hozzá. Mert, hogy én se nyúlok soha a máséhoz, nem loptam életemben egy fogkefét se, tehát más se tegye. Mert így van rendjén. Mert ez a kultúra. Az intelligencia. Ez az enyém, ez a tiéd, ez az övék, és kész. Kuss van tőle. Ez a rend, ez a normális, ez a kötelező, ez a morál. És ez van civilizált helyeken, ahol nem kell bezárni az autót, nem kell rács az ablakokra, kint hagyhatod a biciklit, és nem esik bántódásuk. Mert tisztelem a másikat és annak tulajdonát. Mert ez a jó, mert Isten így találta ki, és mert én is így csinálom, és a rendes emberek is így csinálják. Tehát az a normális, ha kint hagyom a bicajt és az ott marad. A közért előtt, vagy a házam előtt, akár több órára vagy napra, és ott találom, mert az enyém, és másnak nincs joga és köze hozzá. Szóval én itt tartok, és nem tudom, vagy nem akarom elfogadni, hogy mások nem így gondolják. Azt meg pláne nem, hogy a törvény sincs velem, mert mindig a szemét tolvaj személyiségi és egyéb (kisebbségi) jogait védi. Barátom azt mondja: nem, a másik rassznak az a teljesen normális, hogy ami nincs lezárva, azt ő találta, és simán elviheti, mert az az övé, hisz most lelte, tehát jogos tulajdona lett, hülye lenne ott hagyni, hiszen náluk minden közös, így ez is közös. Tőlük ez teljesen normális. Mint ahogy valószínűleg az is normális, hogy az utcán beszólnak, leütnek és kirabolnak. Vagy letörik az autódról a jelet vagy az antennát. Meg hogy büdösek és koszosak és állandóan ordibálnak, látszólag ok nélkül. És hogy ez kortól független, gyerekként is tök normális az iskolákban, hogy leverjük a másikat és elvesszük a mobilját. Az meg pláne tök normális, hiszen náluk ez hagyomány sok ezer éve, elfogadott, hozzátartozik a kultúrájukhoz, hogy öt-tíz gyerek van, és az erre járó, havi két-három százezer forintból élnek úgy, hogy eszükbe se jut dolgozni. Hiszen a gyerek után jár a segély, a támogatás, ez tök normális, mert az jár. Teljesen alap, hogy így le lehet élni egy teljes életet, hogy egész álló nap otthon heréznek az önkormányzati lakásban, nézik a tévét, szívják a cigit, isszák a sört, évente tojnak egy kölyköt, és a jogosan és rendszeresen járó havi apanázsból így simán el lehet vegetálni életeken keresztül. Tök normális, hogy nem kell dolgozni, hiszen a parasztok dolgoznak. Ez utóbbiak volnánk mi, ahogy is minket teljesen normálisan hívnak. És az is tök normális, hogy ezt nekünk tolerálnunk kell, mert ez az ő kultúrájuk, szociográfiai hátterük, hagyományuk, mindig is így éltek. Tolerálni kell, tehát ki kell fizetni. Abból, amit a parasztok összedolgoznak. Nagyjából kilenc millió paraszt dolgozik egy millió nem parasztra, ami hamar több millió lesz, mert ez a létforma nem jár sok stresszel, és gyorsan reprodukálódik, szaporodik. Közben a paraszt, aki dolgozik már nem akar szaporodni, mert a nem parasztra költött, egyre több adóbefizetéséből maradt pénzből nem tud gyereket vállalni…

Pont. Hoppá! Itt és most (szerda, 11.15) jött egy telefonhívás, miután ma korán reggel azzal kezdtem, hogy kiírtam: 50.000 Ft-ért visszavásárolom a tegnap itt ellopott kerékpárt. Egy furcsa kiejtésű, feltehetően fiatal „hölgy” hívott most azzal, hogy ő tegnap este fél 7-kor vett egy narancssárga (!) biciklit egy hajléktalan, hátrafésült hajú cigányformától 35.000 Ft-ért a téren, amit a húsvéti pénzéből spórolt össze(!!!). Ám ma reggel kutyasétáltatás közben meglátta a kiírást, gyanús lett neki, lekaparta a festéket, és látta alatta a MALI-t, meg hogy igazából ezüst színű, és/de ő nem akar lopott biciklivel járni, vissza akarja adni. -Mikor jó önnek? – Mondjuk ma háromkor. - Akkor legyen kettőkor a Baross McDonald’s-nél. De akkor hozza a pénzt? Ami ki van írva? – Viszem. – Jó, akkor kettőkor a Baross McDonald’s-nél. - Ott leszek kettőkor. – Az ötvenezer forintot? – Igen. – Akkor kettőkor. – Kettőkor. Telefon lerak. Ide visszaül, írni. Telefon megint csörög: – de csak az egyik oldalon van rajta az írás, hogy MALI, a másik oldalon hiányzik. Így is jó lesz? Mert miközben lemosta a festéket, lekopott a másik oldalról. Mondom: ha csak az a baja, nem számít, így is jó lesz. De akkor ő most lemossa a festéket vagy így is jó lesz? Hogy lehet egy festéket lemosni? Hát ő dörzsöli, tiszta festék lett a ruhája. Hát csak dörzsölje, szeretném úgy visszakapni, ahogy ellopták. Jó, lemosssa. ???

Érdekes történet, már nagyon izgulok, nem tudom, hogy lehet lemosni egy festéket, amit mindenképp csak tegnap délután 18 óra után festhettek (akkor történt a bűneset), és a „hölgy” már fél hétkor meg is vette a biciklit a húsvéti spórolt pénzéből. Nem tűnt fel neki, hogy az olaj- vagy zománcfesték csurog róla, aminek minimum fél nap-egy nap a száradása? Már nagyon remegek, megyek, szólok a rendőröknek, hogy oldjuk meg, nagyon izgalmas eset. Még sose írtam real time-ban. Megyek. Folyt. köv.

Megjöttem. Durva volt!

Még vagy kétszer felhívott a hang útközben, hogy Teleki tér inkább vagy Auróra rendelő és inkább fél kettőkor. Tudom, hol van? Nem, nem tudom, de nem is akarom, jó lesz a Baross Meki kettőkor, mondtam már, ne variáljunk, ha kell a pénz! Jó-jó, én még csak egy gyerek vagyok, ne tessék kiabálni – így a telefonban. Na, és ha gyerek vagy? Attól még megbeszéltük, hogy kettő óra, Baross McDonald’s nem? – Jó, jó, akkor jó lesz az is! Már kivoltam az egésztől. Nem akartam volna variálni, mert a megadott helyszíntől három sarokra van a VIII. ker.-i rendőrkapitányság, ahova én a tranzakció előtt nyílván bementem segítségért. Mit tudom én, hogy kell az ilyet intézni? És ha ott van még két nagy barom vele? Természetesen eszem ágában sem volt kifizetni a saját bicajomért a csaliként felajánlott 50 rongyot. Meg üvöltözésbe, vitatkozásba keveredni nyílt színen, oldjuk meg kulturáltan ezt az ügyet. Fél óra elég is volt hozzá, hogy gyorsan vázoljam a szitut, készségesek voltak a zsaruk, igazán nem lepődtek meg, mondanom sem kell. Két kolléga egy civil autóban, egy meg jött velem szintén civilben, mögöttem lemaradva, együtt haladtunk a megadott időpontban. Utcai kamerát ráirányították előbb, igen, ott van már valaki, hajrá. Egy gyerek? Ja, egy gyerek, mondta a telefonban. Elindultunk. Mit kell majd csinálnom? Ha meglátom, hogy tényleg az én biciklim, vakarjam meg a fejem tetejét, és akcióba lendülnek - pont, mint a filmekben. Szaporázom a lépteimet a Baross utcában, buszmegálló, még semmit nem látok a tömegtől, már közel a Meki, hopp, ott a srác, nem paraszt, meg egy „hölgy”, az se, velük egy kerékpár, igen, már látom, ez az, mintha ez lenne, de olyan furcsa. De, mégis ez lesz, emelem a kezem, vakarok veszettül, odaérek, hello, ez az. De hogy néz ki, mi történt? „–Lemostam!” Mi lett ezzel? Össze-vissza lett baszva, foltokban még rajta a festék, de milyen? Diszperziós falfasték baz’meg! Olyan igazi, ’90-es évekbeli halvány barackszín, mint a kiutalt bérlakás falain! A kormányon, a fékeken, a gumin, a váltón, csavarokon, a bowdenen, ilyet én még soha, de soha nem láttam. A Mali és a Viper matricák az egyik oldalon csavarhúzóval totálisan legányolva, összebaszva a polírozott alumínium vázat, igazi tróger munka, undorító gányolás, döbbenet. Mindezt fél nap alatt, se! Jézusom!!! Eltelt vagy öt-tíz másodperc ezalatt, míg felmértem ezt a hihetetlen gyalázatot, hallom a hangot hátulról: - jó napot kívánok, a VIII. ker-i kapitányságról. És ekkor kezdődött a színjáték. Az anya előadta, amit a telefonban már hallottam, üvölti: - ugye mondtam, hogy ne vegyél semmit számla nélkül! Durr, egy tockos! Most mi lesz? Jajj-jajj – óbégatás veszettül. Ne bántsa már azt a gyereket! De hát nem szokott ez ilyet csinálni! Play station-t akart venni a húsvéti spórolt pénzből, most meg lopott biciklit vett. Jajj fiam, mit tettél?! Még egy pofon! A gyerek egy mukkot nem szólt, egy hang nem hagyta el a torkát, zokszó nélkül viselte a drámát. Mi történt tulajdonképpen? Kérdezi a rendőr. Előadják a sztorit, amit nekem a telefonban, tegnap este vette, nem tudhatta, de mert becsületes, felhívtak. -Ja, és a pénz? - Milyen pénz? Csak nem gondolja? Iszonyú kárálás a tér közepén, „így jár, aki becsületes”, micsoda egy szemét vagyok. Mármint én. Durr egy fejes a kissrácnak megint. Menjünk be a kapitányságra! Menjünk!

Ami bent volt, mert hogy volt időm nézelődni innentől, az filmbe illő. Szociodrámába. Ezek a rendőrök havi 92.000 Ft nettóért ezt csinálják egész nap, tizenkét órában. Sittesek, rablók, szökött intézetisek, drogosok, zsebtolvajok, de annyian, és olyan forgatagban, hogy nem hittem el. Jajgatnak, sírnak, üvöltöznek, balhéznak, mint a filmekben. Egyik sem paraszt! Mondja a fiatal rendőrkolléga, ez van, így élnek, mindennapos az én sztorim. De ennél csak cifrábbak. Nincs mit tenni. Nem is lesz jobb. A rendőrnek már nincs szava. Múltkor kimentek egy nagy verekedéshez, csak romák, gyepálták egymást tök részegen, rendet kellett tenni. Vagy nyolc rendőr nekikezdett, földre kellett vinni a renitenseket, meg is oldódott. Másnap a sértettek feljelentették az összes rendőrt súlyos testi sértésért az egymástól kapott sérüléseikkel igazolva. Azóta folyik a per. Egy éve. A cigánynak mindig igaza van. Ez van. Költhetnek ügyvédre, védhetik magukat a pórul járt rendcsinálók. Mert tették a dolgukat: rendet. Az ügyészség, bíróság, a politika, mind cinkos. Kisebbségi jogok vannak. Közelebb hajol a rendőr, halkan bele a fülembe: itt nincs cigánybűnözés.

Közben az anya és a gyerek mondja a magáét, ha van kinek, neki, ha nincs, nekem, vagy csak úgy maguknak. „Így jár a becsületes megtaláló, csak mert roma, be kell hozni a rendőrségre, jajj-jajj, miért nem adtuk inkább el tízezerért, ez a szemét még a pénzt se adta ide, ez a geci. Göndör geci! Mit nézel? Visszakapod még, ne félj! Visszakapod göndör geci!” A rendőr mondja nekem, nehogy válaszoljak, ne mondjak semmit, mert csak a rövidebbet húzhatom, ha engedek a provokációnak. Azonnal feljelentenek. Szóval én lettem a göndör geci, mert ellopták a biciklimet, és voltam olyan szarházi, hogy visszaszereztem. Mert túljártam a buta eszén. Komolyan azt hitte, hogy kifizetek ötven rongyot. Most fáj neki, és én vagyok az aljas szar, szemét, mert még oda se adtam a pénzt. Nehezen hittem el. Nagyon nehezen. Mondja a rendőr, hogy ez mindennapos, még ők állnak feljebb. Mindig ez van. Ne válaszoljak! Ne mondjak semmit! Ne nézzek oda! Durva! Nagyon durva!

Közben jönnek-mennek az egyéb ügyek, ill. azok résztvevői a kapitányságon. Bilincsben. Tiszta San Francisco utcáin! Telik az idő, vagy tíz méterről nézzük egymást, ugyan mit nézzek? - Ne nézzél már! – visít az anya. - Azt néz, amit akar, nehogy már megmondja – így a rendőr. Nem nézek. Jönnek közben egyéb zsaruk, mindegyik intézi a dolgát, kérdeznek, engem, őket, mondom, amaz üvölt, pofozza a gyereket folyton, leállítják. Kihallgatás aztán. Megint elmondom, amit már sokszor. Tényálladék. Bent, a bunkerszerű odúban fehér csempék a falakon, pont, mint egy budi, benne ezer éves számítógép és hatalmas, ódon nyomtató az „úttörő” íróasztalon a nyolcvanas évekből. Ez volt a kihallgató helyiség, 2x1 méter. Kopott, szakadt, retro, támlás szék buklé huzattal. Mustársárga. Koszos. Búra nélküli neoncső fent vibrál a repedt plafonon. Málik a vakolat. Csak nézek. 2009??? Közli a kolléga miközben diktálok, hogy nem ismeretlen a család: múltkor hozzájuk ment ki egy csapat rendőr, akiket családi perpatvarhoz hívtak, veri a részeg férj a feleségét. Kiér a nyolc rendőr, benyit az ajtón, mire a férj azonnal elengedi az asszonyt, és elkezdi verni veszettül a fejét a gipszkarton falba, hogy az rögtön törik. Gyerek már hívja is a Teve utcát a gyors apai instrukcióra: -jajj-jajj, azonnal jöjjenek, verik az apámat a rendőrök, már vérzik a feje!!! – Döbbenet, az ész megáll. Nincs itt cigánybűnözés.

Szerencsen sincs, mikor a helyi Spar-ba bemegy egyszerre tíz nem paraszt, de kigyúrt, kopasz, hasas pasas, és mindegyikőjük két telibe gyömöszölt reklámszatyorral jön ki onnan, de nem a pénztáron keresztül. Mindenki csak néz, pénztáros, biztonsági őr, vásárlók, szólni nem mer senki, megáll az ütő. Fényes nappal. Nem egyszer. Alap!

Jövök ki a kihallgatásról, aláírtam vagy negyven papírt. A gyerek továbbra is tagad, az anyja üti a fejét, ill. folyamatosan ő beszél helyette. Közben kiderült, hogy ugyanabban a házban laknak, ahol a varrónőm is, ahonnan a bicaj eltűnt, ahol ő állítólag fél órával később vásárolta narancssárgán (barackvirág) a húsvéti pénzéből 35.000-ért. Úgy néznek rám, mint a véres késre. Én szégyellem magam. Este visszamentem még tíz papírt aláírni. A gyereket felmentették. Eljárás megszüntetve. Nem vallottak. Pedig egyértelmű. Nincs itt cigánybűnözés.

Most csörög a mobilom ismeretlen hívóval, mint tegnap (nem vicc, tényleg!): - Csókolom, én vagyok az, aki tegnap, most akkor úszott az én pénzem, amiért megvettem…???

???

(Herczeg Zoltán blogja)

Ma történt

Február 8.
1578. február 8. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti Stuart Mária skót királynőt, a katolikus párt reménységét. Erzsébet uralkodása alatt titkosszolgálta mintegy 650 katolikus papot vett nyilvántartásba, közülük 133-at felakasztottak, kibeleztek és felnégyeltek, 377-et börtönbe vetettek (vö. 21. február 1595; 29. november 1577.). A reformáció Angliájából időközben eltűnt tízezer szerzetes és kétezer apáca, sok ezer magánkápolna és sok száz vallásos társaság, az ezernél is több kolostori templom összedőlt vagy protestáns templomként működött tovább. (Vö. 1555. október 16.)

1683. február 8. Eszterházy Pál nádor „szerényen” azt javasolja I. Lipótnak, hogy Thököly Imre helyett inkább őt ruházza fel hercegi címmel. (Vö. 1703. május 26.; 1707. július 29.; 1708. február 29.)

1711. február 8. A foglyok kölcsönös kiváltására vonatkozó egyezményt megsértve Pálffy János császári tábornagy Budán lefejezteti az előző év október 29-i szekszárdi csatában foglyul ejtett Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost.

1919. február 8. "A világ forradalmasításának, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünknek kell lennie és a mi kezünkben kell maradnia. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzet felett biztosítania", írja a párizsi Le Peuple Juif c. lap.

1920. február 8. „Nem kell eltúlozni azt a részt, amit a bolsevizmus megteremtésében és az orosz forradalom jelenlegi folyamatában… a nemzetközi - többnyire ateista - zsidók betöltenek. Bizonyára nagyon nagy, valószínűleg túlsúlyos a többiekéhez képest. (…) A szovjet intézményekben elképesztő a zsidók túlsúlya, és a Cseka által alkalmazott terror rendszerében is zsidók, és némely esetben zsidó nők játsszák a főszerepet”, írja Winston Churchill a The Sunday Heraldban. (Vö. 1905. december 30.; 1919. március 29.)

1942. február 8. "A legsúlyosabb rákos sejtet a mindkét (katolikus és evangélikus - a szerk. megj.) felekezethez tartozó papjaink jelentik! Most nem áll módomban válaszolni nekik, de mindent feljegyzek egy vastag füzetbe. Eljön a pillanat, amikor minden teketória nélkül leszámolok majd velük. (...) Az alapvető megoldást nem fogjuk megkerülni. Ha azt hinnénk, hogy egy társadalmat olyan ügyre kell felépítenünk, amelyet hazugnak tartunk, akkor a társadalom nem is méltó rá, hogy fenntartsák. Ha ellenben azt hisszük, hogy az igazság elégséges alapul szolgálhat akkor az embert arra készteti a lelkiismerete, hogy síkraszálljon az igazságért és kiirtsa a hazugságot. A jövendő nem fogja megérteni azokat az évszázadokat, amelyek ezután még hajlandók lesznek elviselni ennek a kultúrszennynek a terhét. Ahogyan a boszorkányüldözést fel kellett számolni, úgy fel kell számolni ezt a maradványt is", mondja Hitler Wolfsschanzéban Himmler és Speer jelenlétében.

1988. február 8. „Ne áltassuk magunkat: műperről van szó… Az ország és a lakosság kriminalizálása jelentős léptekkel haladt előre”, írja az osztrák Die Presse című jobboldali liberális újság a Kurt Waldheim államelnök ellen folyó nemzetközi kampány kapcsán, akit állítólagos „háborús bűnei” miatt zsidó nyomásgyakorló szervezetek nyomására le akartak mondatni posztjáról, annak ellenére, hogy a bécsi kormány által megbízott Nemzetközi Történészbizottság nem találta bűnösnek a terhére rótt cselekményekben.