Pais István levele Kemény Csabának

„AZ IGAZSÁG NEM TŰR MEG SEMMI ÁLNOKSÁGOT...”
(Válasz Kemény Csaba filozófusnak)

Kedves Csaba!

A Magyar Nemzet nemrégiben interjút készített velem (2007. június 27.), amelyre te a lapban reagáltál (2007. július 24.). Az általam kifejtett nézetek közül némelyekkel egyetértettél, másokat pedig bírálattal illettél. Mivel aztán régi ismerősök vagyunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1957-ben megszűnt Lenin Intézetéből, és ezért hozzászólásodat személyes közvetlenséggel fogalmaztad meg, arra én is ily’ hangnemben válaszolok. Mégpedig úgy, hogy – néhány kivételtől eltekintve – csupán a kritikai megjegyzéseidre reflektálok.
Szerinted talán pikánsnak mondható, hogy két filozófus kolléga, aki a múlt század ötvenes éveiben „a Rákosi-Gerő-Révai-idők kádergyárában”, ti. a Lenin Intézetben szerzett diplomát, „ideológiai-politikai vitába keveredik egymással”. A magam részéről úgy vélem, ebben nincs semmi meglepő. A helyzet ugyanis az, hogy hajdani Karunkon igen eltérő társadalmi rétegekből rekrutálódtak a hallgatók, és ennek következtében nagyon eltérő, sőt gyakran ellentétes világnézeti és politikai álláspontokat képviseltek. Voltak közöttünk városiak is, ám a diákság zömét „vidékiek”, többnyire faluról jött szegény sorsú paraszt- és munkásfiatalok alkották. A hallgatók egy része sztálinista, a másik rész árnyalt szemléletet képviselt. Meglehetősen nagy számban nyüzsögtek a Karon a karrieristák, de a diákok többségét a szó eredeti értelmében kommunista, vagyis humanista, a közért, hazánkért önzetlen módon tenni akaró szándék jellemezte. Épp ezért az általad említett „kádergyár” kifejezés a Lenin Intézetet illetően csak részben jogosult. Egyébként a hallgatóságnak az előbb jelzett heterogén összetétele magyarázatot jelent arra nézve is, hogy a Karon végzettek közül a későbbiek során ki mily’ politikai irányzathoz kötődik, és milyen politikai elveket vall. Én magam nem vagyok egyetlen párt tagja sem. Egyetemista koromban a fentebb említett két szociális csoport közül a másodikba tartoztam, és azóta is törekedtem a szuverenitásomat mind politikailag, mind pedig világnézeti szempontból megőrizni. Emiatt, persze, aztán értek különféle kellemet1enségek. Az utóbbiak közül az egyikben még akkor „részesültem”, amikor 1950 tavaszán Zalaegerszegen rövid időre felfüggesztettek a gimnáziumunkból mint tanulót – és közben én voltam iskolánk diákszövetségi titkára. A következő „jó” dolog pedig már a Lenin Intézetben ért 1952 szeptember közepén, amikor is röpgyűlést tartottak ellenem. Ugyanitt 1955 tavaszán pedig, midőn Nagy Imrét eltávolították a miniszterelnöki funkcióból és filozófia szakos évfolyamunk hallgatóit egy bizonyos kérdéskör megbeszélésére összehívták, az összejövetelt vezető tanár nem engedte a véleményemet kifejteni, s az első mondatomnál belém fojtotta a szót. Ekkor nagyon csúnya dolgot mondtam neki, és most ezúton köszönöm meg az illetőnek, hogy e cselekedetemért nem rúgatott ki az ország minden egyeteméről.
Egyébként még két dolgot hadd említek meg a Lenin Intézettel kapcsolatosan. Közülük az egyik az, hogy amikor 1957-ben kitűnő diplomával befejeztem a filozófia szakot, akkor a minket oktató tanszék vezetője, aki később az MSZMP budai Oktatási Igazgatóságát irányította, engem (a kar 1956-os volt forradalmi bizottságának az elnökhelyettesét) – mint utólag megtudtam – nem javasolt egyetemre tanárnak. Ám a Művelődési Minisztérium filozófiai szakreferense, aki népi származású volt, és korábban minket tanított, ezt a negatív véleményt nem vette figyelembe, és neki köszönhetően az ELTE Bölcsészettudományi Karára kerülhettem, ahol évtizedeken át állásban, majd mikor a „jóakaróim” a Bokros-csomag keretében nyugdíjba űztek, hat esztendőn keresztül társadalmi munkában oktattam különféle filozófiai tárgyakat. – A másik dolog, amelyet megemlítek, az, hogy a Lenin Intézetben – nálunk a filozófia szakon is – sok zsidó származású hallgató volt, és igen érdekes eredményt kapnánk, ha fölmérnénk, hogy ők zömmel később mely politikai pártokhoz kötődtek.

Kedves Csaba! Az írásodban helyteleníted, hogy én azt, amit mások rendszerváltásként emlegetnek, a politikai vezetők irányította rablási folyamatnak tekintem. Szerinted ugyanis egy olyan társadalmi folyamat zajlott le, amely minőséginek tekinthető. Mégpedig azért, mivel az egypárti szociális rend helyett „többpárti kapitalista politikai berendezkedés jöhetett létre”, és egy legújabb kori eredeti tőkefelhalmozás révén az állami és szövetkezeti tulajdont a magántulajdon váltotta fel. Tudod, Csaba, annak, ami nálunk alapvetően már végbement, de részben még mindig zajlik, az égvilágon semmi köze az újkori idők eredeti tőkefelhalmozásához, mert az magántulajdonosi állapotok közepette történt. Nálunk viszont a politikai vezetők az állami kézben lévő hatalmas vagyont elzabrálták vagy bagóért kiárusították nemzetközi globalizációs – igen jelentős részben zsidó – rabló tőkének. Ebből a szempontból bűnös felelősség terheli Antall Józsefet, akit Bíró Zoltán jogos kritikájával szemben egész csomó, a hazánkat tönkretevő korábbi történésekben jelentős szerepet játszott egykori vezető igyekezett e lapban (Magyar Nemzet - a szerk. megj.) megvédeni. Az országunkat sújtó bajokért nagymértékben felelős az MSZP is, mely – neve ellenére – sem nem magyar, sem nem szocialista, de párt sem, mert inkább egy különös, a maffiánál veszélyesebb antiszocialista képződmény, melynek vezetői hazánk nyakára ültették az állami tulajdon mindennél jobb voltát hangoztató Apró Antal unokájának a férjét, a galád módszerekkel több milliárdnyi vagyont összeharácsolt Gyurcsány nevű szörnyeteget. Korábbi miniszterelnöke, Horn Gyula pedig külföldi cégeknek államilag 8 %-os tiszta jövedelmet garantált akkor, midőn a nyugati pénzpiacon kb. 1,5 %-os volt a kamat. Majd e „párt” káderei (együttműködve az SZDSZ-szel) miniszterelnökké avatták a D-209¬es ügynököt, Medgyessy Pétert, akiről jó volna tudni, miféle tettekkel érdemelte ki a francia állam részéről a becsületrendet.

Mondd, Csaba, milyen emberek az MSZP képviselői, ha közülük még az őszödi beszéd hallatán sem lépett egyikük sem a nyilvánosság elé? Főként nem AZ ELTE Bölcsészkarán filozófia szakos diplomát szerzett Lendvai Ildikó, e „párt” korábbi és mostani frakcióvezetője, aki talmudista szellemben gátlástalanul hazudozik. Ilyen magatartásra kapott vajon ösztönzést a múlt nemes jellemű bölcselőitől – és személy szerint tő1em? Egyébként Kádár János, aki ezekhez a mostani MSZP-s káderekhez képest nacionalista magyar és tényleg szocialista népbarát volt, ha most feltámadna, ennek az egész alakulatnak a vezetőit, parlamenti képviselőit – Gyurcsányostul, Lendvai Ildikóstul, Szili Katalinostul – azonnal minimum börtönbe záratná. És ez érthető is, hisz nem véletlenül határolódott el tőle Gyurcsány, akinek és pártjának Nagy Imréhez sincs semmi köze.
Mindabban pedig, ami hazánkban a többi volt „népi” demokratikus országtól eltérően történt és a mostani megnyomorított helyzetünket okozta, elsődlegesen az SZDSZ a bűnös, amely ugyan magát liberálisnak, demokratának hirdeti, ám valójában éppenséggel antiliberális, antidemokratikus, nép- és magyarellenes alakulat – alapvetően sajátos zsidó képződmény. E tény azonnal nyilvánvaló, ha megnézzük, hogy a vezetői közül – más pártok funkcionáriusaival egyező módon – hányan emelték fel szavukat az izraeli állam palesztingyilkos politikája ellen. Egyébként tudod, Csaba, keserű szájízzel, de nevettem azon a megjegyzéseden, hogy a privatizációs mocskosságok ellen „ma is minden lehetséges törvényes eszközzel fel kell lépnünk.” Mit gondolsz, azok fogják a becstelen folyamatokat megakadályozni, akik a jelenlegi, a Sólyom László által jónak tartott helyett nem teremtettek új alkotmányt? Akik meghozták a rablás lehetőségét megteremtő törvényeket, és a nép, a tulajdonos állampolgárok teljes kizárásával elkövetett rabló tetteikkel kapcsolatos anyagokat sok évtizedre titkosították? Mondd, te mindezt nem látod ily’ világosan? Kedves Csaba! Nem tudom, hogy te zsidó származású vagy-e. Mindenesetre az, amit a cikkedben írtál, kísértetiesen olyasmi, amivel a külföldi és a hazai zsidó politikusok, funkcionáriusok, bankemberek és irogató egyének többségének a megnyilatkozásaiban lépten-nyomon találkozunk. Arra gondolok, hogy zsidó személyiségek állandóan a népük ellen irányuló gyűlöletről, az őket ért atrocitásokról beszélnek, ám arról mélyen hallgatnak, hogy ezeknek az antihumánus jelenségeknek az előidézésében ők maguk milyen – gyakran éppenséggel alapvető – szerepet játszanak, amint e tényre a zsidó származású Spinoza már a 17. században fölhívta a figyelmet. A humanista – szintén zsidó – Fejér Lajos pedig korántsem véletlenül írta le 1935-ben a következőket: „A környező világ jelenségeiben való tájékozódni tudás előfeltételét, az antik világ szellemi hagyatékának bölcs elvét, az >Ismerd meg önmagadat< - soha nép kevésbé, mint a zsidó, nem alkalmazta.” Mindezt azért említettem meg röviden, mert a zsidóságot illetően a te írásod ugyanezen súlyos betegségben szenved. Hangoztatod, hogy „népünk története folyamán mindig tapasztalható volt az antiszemitizmus”. Az utóbbi következményeként került sor a (hibás módon) holokausztnak nevezett „szörnyű tragédiára”, és a zsidóellenesség nem csupán más országokban, hanem nálunk is igen virulens, és focimeccsen, strandon, villamoson, autóbuszon, szélsőjobboldali újságokban, különféle könyvekben egyaránt megtapasztalható. Hát miért Csaba? Ezt a kérdést miért nem teszed fel, és miért nem válaszolod meg? Azt írod, hogy már több évtizede foglalkozol „az úgynevezett zsidókérdés politikafilozófiai kérdéseivel, az antiszemitizmus és a cionizmus történetével”. Ám úgy vélem, hogy nem objektív, nem tudományos módon. Nem a Francis Bacon által javasolt úton jársz. Nem a tényeket vizsgálod elfogulatlanul, és belőlük vonod le a megalapozott következtetéseket, hanem a dolgokat eleve meglévő álláspontod szerint értelmezed. Rád is jellemző az, ami nagyon sok, okos zsidó emberre. Az ugyanis, amiről a fentebb említett Fejér Lajos beszélt: A zsidók nagyszerűen fel tudják tárni különféle jelenségek okait, ám ezt a kiváló képességüket elfelejtik (pontosabban fogalmazva: nem kívánják) működtetni, amikor a népüket érő ilyen vagy olyan tragikus történésekről van szó.
Írásodban a zsidóellenesség problémakörével kapcsolatosan utalsz arra a cikksorozatomra, amely a Kapu nevű folyóiratban „Heller Ágnes és az ordas eszmék” címmel látott napvilágot (2006. 4-5., és 6-7. szám). Ám úgy látom, hogy magát ezt az anyagot nem olvastad, és csupán azt ismered belőle, ami a Magyar Nemzet által velem készített interjúban röviden megjelent. Ha ugyanis vetted volna magadnak a fáradságot, és elolvasod ezt az anyagomat, továbbá legalább némileg működik benned az elfogulatlan-humanista szemléletmód, aligha szántad volna rá magad arra, hogy a szóban forgó hozzászólásodat e napilapban közöltesd. Az említett cikksorozatban ugyanis én árnyaltan – és nagyon nyíltan, a kényesnek tartott dolgokat nem megkerülve – fogalmaztam a zsidókérdésről. Mivel aztán te a hozzászólásodban részletesen szóltál az „antiszemitizmusról”, legyen szabad nekem most az utóbbit kiváltó, a cikksorozatomban szereplő okok közül legalább néhányat felidéznem. Ezek a következők:
Mindenekelőtt azt javaslom, hogy ne haszná1juk az antiszemitizmus és a filoszemitizmus kifejezéseket, mivel ezek értelme tágabb, mint amit (ti. a zsidóbarátságot és a zsidóellenességet) velük jelölni akarnak. Ezek ugyanis minden sémi népre, pl. az arabokra is vonatkoznak, és emiatt az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha az arabokról azt mondjuk, antiszemiták, akkor őket önmagukat is gyűlölőknek tekintjük. És a holokauszt szót se használjuk, mert ez a görög égőáldozat értelmű kifejezés nem alkalmas arra, amit (ti. a hitleri zsidópusztítást) vele jelölni akarnak. A zsidó kánonban ugyanis az égőáldozatnak két fajtája szerepel. Az egyik típusának a bemutatását az istenség „követelte meg”, a másik fajtáját, pedig a zsidók önként ajánlották fel. A hitleri zsidópusztítás viszont ezen típusok egyikébe sem tartozik.
Egyébként a holokausztként emlegetett jelenséggel kapcsolatosan hadd utalok néhány dologra, Csaba. Elsőként ide vonatkozóan idézek egy szövegrészt, amely a Magyar Demokrata idei 28-as számában látott napvilágot és a következőképpen szól:
„Hogyan lehet elérni, hogy egy rádióműsor hallgatottsága (és vele együtt a rádióadó reklámidejének értéke) az egekbe szökjön, és hogy egy internetes honlap látogatottsága rekordokat döntsön? Nem kell hozzá más, csak egy >scoop<, egy igazi szenzáció. Valami olyasmi, amit az ismert és népszerű amerikai rádiós, Hal Turner produkált július 4-én, amikor a tulajdonában lévő rádióhálózat (Turner Radio Network) egyik műsorában, majd pedig az internetes honlapján kétségbe vonta a holokauszt hivatalos verzióját: 'A Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai bizonyítják, hogy a "holokauszt" egy csalás volt! A nemrég közzétett évekig titkosított adatok azt mutatják hogy a koncentrációs táborokban összesen 271.301 ember halt meg. Nem halt meg hatmillió zsidó, az egész állítás teljességében koholmány volt', olvasható a műsor kivonatát tartalmazó írás http://www.halturnershow.com/RedCrossRecordsProveHolocaustWasFraud.html címében, amely fénymásolatban bemutatja az ominózus vöröskeresztes dokumentumot is. Ez a náci koncentrációs táborokban bekövetkezett halálesetek számát rögzíti, és mindeddig a németországi Arolsenben őrizték hét lakat alatt. Revizionista történészek évtizedek óta hiába kérték a nyilvánosságra hozatalát, végül amerikai nyomásra a német kormány engedni kényszerült.
Ez alapján Hal Turner azzal vádolja a zsidókat, hogy „érzelmi és anyagi eszközök szerzése” végett becsapták az egész világot, és megtévesztették a bíróságokat. Azt is a szemükre hányja, hogy „gonoszul gyűlölködő” antiszemitának bélyegeztek mindenkit, aki vitatta minden idők legnagyobb hazugságát, sőt közülük sokakat börtönbe zárattak. Éppen ezért büntetőeljárást követel azon egyének és csoportok ellen, akik hamis vádakra épülő perek nyomán, csalárd módon jutottak milliókhoz, és felszólítja a világ kormányait, hogy távolítsák el a holokausztra való utalásokat a történelemkönyvekből és tüntessék el a holokauszt emlékműveit.
Érdekes módon Turner leleplezését néma, de annál beszédesebb csönd fogadta az illetékes helyeken (Genfben, Berlinben, New Yorkban és Tel-Avivban). Elvégre a kutyaugatás nem hallatszik az égig...”

Egyébként a Kapuban megjelent cikksorozatom kapcsán nagy kíváncsisággal vártam, lesz-e rá reagálás zsidó körök részéről, melyek az őket kellemetlenül érintő, ám igazságokat tartalmazó anyagokra két módon szoktak reflektálni. Vagy sokoldalú és agresszív támadást intéznek szerzőik ellen – rasszizmussal, nácizmussal, zsidóellenességgel vádolva őket –, vagy agyonhallgatják ezeket az anyagokat, nehogy felhívják sokak figyelmét a bennük szereplő dolgokra. Az utóbbi magatartás volt rájuk jellemző az én szóban forgó írásom kapcsán is. És az előbbit láthattuk megnyilatkozni akkor, midőn fél évszázad után először magyarul ismét megjelent a Cion bölcseinek jegyzőkönyve és Hitler Mein Kampf-ja. Amikor ezt a két kötetet, aztán a szabadkőművességről szóló munkáját, majd pedig Roger Garaudynak Az izraeli politikát megalapozó mítoszok c. könyvét a Hódmezővásárhelyen élő Mónus Áron kiadta, ezt a zsidó származású embert űzőbe vették az igazságot nem kedvelők. De hát miért? Azért, mivel ezek az erők azt hirdették lépten-nyomon, hogy Hitler az említett kötetében fejtette ki a zsidók elpusztítására vonatkozó álláspontját, ám most a magyar olvasó megtudhatta: ebben a könyvben ilyesmiről nincs szó, viszont meglepetéssel tapasztalhatta, hogy benne olyan elemzések vannak a zsidóságnak a kulturális életben, a pártokban, a szakszervezetekben játszott szerepéről, amelyek megfeleltek a valóságnak.
Megközelítőleg 2800 éve létezik a zsidók kiválasztottságát hirdető tan. Maga ez a fajelmélet nem csupán antihumánus, a Jahve nevű istenséget igen rossz lénynek ábrázoló, hanem egyúttal roppant veszélyes is, mert különféle próféták vallásilag szentesítették és az ezt tartalmazó zsidó vallási kánont Ótestamentumként a kereszténység is felvette a maga Bibliájába. Csoda-e, ha azok a népek, amelyek körében a zsidók a történelem során élnek, önmaguk ellen irányulónak tartották ezt a tant? És ez az utóbbi nem a múlt jelensége, hanem napjainkban is veszélyes szerepet játszik. Gondold csak meg a következőt: a mai Izraelt ennek az ideológiának az alapján hozták létre. Bizonyára tudod, hogy 1881-ben Palesztina területén mindössze 24.000 zsidó élt. És mi történt? A zsidók („történeti-isteni” jogaikra hivatkozva) a Népszövetség, Nagy-Britannia stb. segítsége révén galád eszközökkel megszerezték ezt a területet. A hazájuk védelmében fellépő őslakos palesztinokat terroristáknak nyilvánították, elrabolták földjüket, vizüket, településeiket, sokakat elűztek hazájukból, az otthon maradtakat pedig gettóba zárják, megfosztják az elemi létfeltételektől. Miközben aztán a nemzetközi híradásokban szinte mindenütt a palesztin terroristákról esik szó, az a tényleges helyzet, hogy a palesztinok közül háromszor-négyszer annyian pusztulnak el, mint ahányan a tényleges terroristák, a zsidók közül.
Mit gondolsz, Csaba, ha a zsidóság e tetteket nem hajtja végre, vajon kialakult volna a közel-keleti veszélyes tűzfészek, sor került volna a zsidó-arab háborúkra, Afganisztán és Irak barbár lerohanására?
Nem találod különösnek, hogy a jelenlegi nemzetközi szervezetnek, az ENSZ-nek csupán egyetlen tagja, ti. Izrael nem köteles bizonyos rá vonatkozó határozatokat végrehajtani?
Nem tudom, ismered-e a Talmudot, amely a zsidó kánon, a Tanach (a protestáns Ószövetség) mellett a jahvei vallás másik fontos iratgyűjteménye. S vajon tudod-e, hogy abban mily’ barbár nézetek szerepelnek? Ezekből egy csomót ismertetett a magyar parlamentben a maga képviselőtársainak a bizonyos zsidók által megnyomorított Istóczy Győző a 19. század második felében, és a Kapuban megjelent cikksorozatomban közülük néhányat én is fölidéztem. Ízelítőül, íme belőlük most csak három:
„Ti izraeliták emberek vagytok, a többi népek nem emberek...” „Isten a zsidóknak hatalmat adott minden népek vagyona és vére felett.” „Az a parancs. hogy ’Ne ölj!’, annyit tesz, hogy Izraelből való embert nem szabad megölnöd; a gojim (nem zsidók) pedig nem izraeliták.”
Mi a véleményed, kedves Csaba, ezekről a nézetekről, amelyek sok zsidó egyéniség gondolatvilágát, életvitelét, politikai tevékenységét ma is meghatározzák? És mit szólnál ahhoz, ha azt a viszonyt, amely ezekben az idézetekben szerepel, megfordítanánk, és a zsidók helyére – mondjuk - a magyarokat tennénk?
A Kapuban napvilágot látott cikksorozatomban részletesen kitértem arra is, hogy vallási szempontból mit „köszönhetnek” a különféle keresztény népek – köztük mi magyarok is – a zsidóságnak. Az eredmény, melynek egyes aspektusaira itt nincs módom kitérni, több mint tragikus. És ezt a tényt, mint evilági szemléletű, humanista bölcselő említem meg neked. Egyébként az ide vonatkozó részletek iránt érdeklődők a Kapuban megjelent írásom olvasása során az érzelem- és a gondolatvilágot megremegtető dolgokkal találkozhatnak.
Még röviden néhány oly okot megemlítek, mely a zsidóság elleni gyűlöletet előidézte, most is életben tartja, és amely a Kapuban közölt cikksorozatomban is szerepel. Például azt, hogy mily’ alapvető szerepet játszottak a zsidók a nemzetközi kommunista mozgalomban, a bolsevik pártban, mit műveltek hazánkban Kun Béláék a Tanácsköztársaság idején, továbbá Rákosiék irányításával 1945 után. Egyébként igen különös dolog, hogy bizonyos hazai zsidó körök szinte minden szörnyűséget, amely a Szovjetunióban és a népinek mondott demokráciákban történt, a grúz Sztálin nyakába igyekeznek varrni, de közben nem engedik eltüntetni a budapesti díszpolgárok köréből ezt az embert, aki együtt szerepel itt a zsidó Soros Györggyel, és megakadályozzák a szovjet hősi emlékműnek a pesti Szabadság térről történő eltávolítását. S vajon miért cselekszenek így? Azért, mivel a sztálini szovjethatalom szabadította nyakunkra a zsidó Rákosi bandáját, mely egy idegen hatalomnak elárulta hazánkat és szörnyű tragédiába sodorta a magyarságot.
Nem tudom, figyelted-e, Csaba, hogy zsidó körök miként igyekeznek a különféle népek identitását őrző szervezeteket, kulturális és más egyéb képződményeket szétrombolni. Nem engedik meg pl., hogy Budapesten szobrot emeljenek Wass Albertnek, Teleki Pálnak, viszont nagyon amellett voltak, hogy szobor emlékeztessen az országrontó Károlyi Mihályra. Hadakoznak a magyarok ősi madara, a turul, az árpádsávos zászló és sok minden más ellen, ami magyar. Közben pedig a saját, 2800 esztendeje funkcionáló szélsőséges nacionalizmusukat minden eszközzel törekednek felerősíteni és más etnikumok rovására működtetni. Látod-e vajon, hogy e körök mindenféle idiotizmust, abnormális dolgot kieszelnek vagy támogatnak? Például a homoszexualitást, amelyet Jahve halállal „kívánt” büntetni. Ugye emlékszel rá, hogy Gyurcsány drágalátos felesége „tiszteletét tette” a nemrég lezajlott melegfelvonulás megnyitóján? E körök levelet írnak a gyilkos zámolyi cigányok védelmében Franciaországba; majd amikor kiderül az igazság, akkor lapítanak. Nem veszed észre, hogy e csoportok mennyire gátlástalanok? Például, mikor bizonyos rabbi, Landeszman György kijelentette, hogy ha a magyarországi kultúrából elvennénk azt, amit zsidók hoztak létre, akkor nem maradna meg belőle más, mint a fütyülős barack és a bő gatya. Mit szólsz, teszem föl, ahhoz, hogy a zsidó Kertész Imre – szerintem – egy fércmunkáért, az ostoba című Sorstalanságért, Nobel-díjat kapott, ám a nálánál összehasonlíthatatlanul értékesebb életművet alkotó magyar írók közül senki nem részesült ebben a kitüntetésben. Én, persze, e tényen nem csodálkozom, mert az utóbbi egyének a magyarságért fáradoztak, munkálkodnak, Kertész pedig arcátlan megjegyzéseket tesz a mi népünkről. Ugyanúgy, mint a szintén Nobel-díjas Jelinek nevű hölgy az osztrákokról.
Külön kívánok szólni arról, Csaba, hogy te miként értékeled Heller Ágnes tevékenységét. A következőt írod róla: „Ő minden kérdést, amelyben véleményt mond, gondosan, sokoldalúan, tiszta, világos erkölcsi alapállással közelit meg.” Nos, a valóság egészen más. Ha ennek a „hölgynek” csak a Hetekben, az SZDSZ egyik alapító tagja, Németh Sándor által létrehozott vallás, a Hit gyülekezete lapjában megjelent interjúját elolvasod, akkor róla így nem nyilatkozhatsz. (A most említett férfiú egyébként az ATV által közvetített Vidám Vasárnap c. istentiszteleten gátlástalanul hirdeti a zsidók isteni kiválasztottságának örök időkre szóló elvét. Ám amikor nemrégiben erről kétszer is nagy hangon beszélt, a máskor neki lelkesen tapsoló, félrevezetett hallgatósága síri csendben fogadta a szavait.) Hellerről akkor sem fogalmaztál volna meg ennyire pozitív vélekedést, ha a Kapuban megjelent cikksorozatomban szereplő dolgokat ismered. Ez a hölgy ugyanis több szempontból is oly nézeteket képviselt, amelyek által kilépett az ésszerű gondolkodás, a humanizmus köréből, és ezért méltatlan a bölcselő névre. Mondd, Csaba, az adott esetben részedről Heller kapcsán nem arról van szó, amit lépten-nyomon tapasztalok, hogy ti. egyik zsidó a másikat érdemtelenül agyondicséri, miközben a gojok munkásságát csepüli?
Befejezésül, kedves Csaba, arra kérlek, hogy feltétlenül olvasd el a Kapuban megjelent cikksorozatomat, mivel belőle elfogu1atlan képet alkothatsz a zsidóság történeti szerepéről, az „antiszemitizmus” természetéről, létrehozó és fenntartó okairól. (A „Heller Ágnes és az 'ordas eszmék'” c. írás az antidogma.hu Saulizmus rovatában olvasható.) Egyébként szeretném, ha ezt az anyagot a Magyar Nemzet teljes egészében közölné, ám ez az óhajom bizonyára nem teljesülhet. Javaslom azt is, hogy olvass bele a Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák című, 726 oldalas könyvembe, melynek tartalmát A Biblia igazi világa cím fejezte volna ki pontosan, és amelynek az 5. szerzői kiadását tavaly jelentettem meg. Magát ezt a nagy terjedelmű munkát egyébként azért írtam, mert fölháborított az a mód, ahogy az Ábel – Zsuzsanna c. képes bibliai lexikon létrehozói 1987-ben az Ó-és az Újtestamentummal „elbántak”. Nem csupán agyonhallgattak vele kapcsolatosan különféle dolgokat, hanem olykor még a nagyon durva hamisítástól sem riadtak vissza. E mű szerkesztői között különben ott találjuk Scheiber Sándort, aki az Országos Rabbiképző Intézet vezetője volt (ebben a papképzőben én az 1960-as évek első felében két esztendőn át társadalomelméletet oktattam); aztán a fentebb már említett Landeszman Györgyöt, és az egyik volt rabbi növendékemet, Raj Tamást is, aki – micsoda véletlen! – a világi szemléletű SZDSZ-nek volt 1990 és 1994 között a parlamenti képviselője. És a Bibliáról hamis képet rajzoló Lexikon szerkesztői között ott szerepel a néhány éve elhunyt római katolikus teológus, Nyíri Tamás is. És nem bánnám, ha a 2005-ben szerzői kiadásban napvilágot látott 666 oldalas könyvemből, A filozófia történetéből átnéznéd a Spinozáról szóló részt. Mit gondolsz, miért javaslom ezt neked? Hát azért, mivel ez a zsidó származású férfiú tudott és mert is túllépni a korabeli nézeteken. Mivel az egyetemes és az újkori bölcseletnek ez a kiemelkedő alakja nem csupán nagyszerű gondolkodó volt, hanem egyúttal erkölcsi példaképül is szolgálhat számunkra. Ezért írta róla Vallás és filozófia c. művében a költő Heine a következőt: „Spinoza életmódja minden gáncstól ment volt, tiszta és feddhetetlen, mint isteni rokona, Jézus Krisztus élete. Mint ez, szenvedett ő is tanáért, mint ez, hordta ő is a töviskoszorút. Ahol egy nagy szellem kimondja, amit gondol, Golgota lesz, ott.” Ha aztán a hazánkbeli gojok és zsidók a pozitív tartalmú spinozai szabadgondolkodás és humanizmus szellemében tevékenykednek, akkor nem lesz „antiszemitizmus” e tönkretett, többszörösen megnyomorított országban, amelyben – Arany János találó fordítói szóleleményével élve – jelenleg a democsokrácia virágzik.

Kedves Csaba! A jövő érdekében azonban szükség van különféle dolgok tisztázására, a valós helyzet pontos feltárására. Bár ez különféle köröknek egyáltalán nincs ínyére, mert helytálló az, amit az ókor kiváló görög szatirikusa, Lukianosz így fogalmazott meg: „Az igazság nem tűr meg semmi álnokságot, nyíltan szól az emberekhez és épp ezért népszerűtlen.”

Barátsággal üdvözöllek: Pista. (Pais István)