Bognár József: Szilveszteri közhelyek

Az év utolsó napja Szilveszter és éjszakája. A pezsgőbontás előtt és után ilyenkor sokan készítenek számvetést, értékelik az elmúlt évet és találgatják a jövőt. Többek között hazánk jövőjét is. Ezért ezt most nekünk is illik megtennünk. Ami már csak azért is fontos, mert politikusi élcsapatunk láthatóan teljesen tanácstalan a mai helyzetben.

Noha egy állandóan változó, izgalmas kor a miénk. És várhatóan továbbra is eseménydús időknek nézünk elébe- állítják a hozzáértők és remélik a jövőt kutatók. Valóban. Az, amire régebben évszázadokat kellett várni, az ma szemünk láttára egyre sűrűbben ismétlődik meg. Felgyorsult a történelem. Folyamatosan dőlnek össze, szűnnek meg államok és születnek újak. A politikai rendszerek is keverednek. Láthatóan már végképp nincsenek politikai elvek, irányzatok, csak szükségmegoldások, és túlélési kényszerek s kényszerképzetek. Nem várt idei új országok az egyre inkább tarkáló, etnikailag töredező térképeinken: Abházia, Dél-Oszétia és Koszovó. Az országokhoz hasonlóan ugyanígy egyik napról a másikra közgazdasági, jogi, etikai doktrínák teremnek vagy válnak semmivé. A mindenható média segítségével pedig napok alatt vagyunk képesek alkalmazkodni úgyszólván bármihez. És szinte mindent elfogadunk, alkalmazkodunk hozzá, és rövid idő után életünk természetes részévé válik. Sorsunkat pedig úgy visszük tovább, mintha semmi se történt volna. Pedig minden változik és semmi se tart örökké. Bár néha talán jó lenne.
Minden kétséget kizáróan az elmúló év legnagyobb eseménye Amerika hatalmának minden kétségen kívüli megrendülése. A felemelkedő új hatalmak viszont a változó erőtérben, miközben a helyüket keresik, nekünk új lehetőségeket adhatnak. Ha élni tudunk vele. És innen nézve már örülhetünk is Amerika süllyedésének. Néhány nappal ezelőtt minden napilap kis hírben leközölte, hogy az új amerikai elnök, Obama a rendkívül körülményesen készülő amerikai rakétapajzs-rendszert majd ki fogja terjeszteni Izraelre. Mintegy védőernyőt képezve a stratégiailag, demográfiailag, gazdaságilag egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő ország fölött. Mindezt azután, hogy alig egy hónapja még Izrael készülődött állítólag az iráni atomlétesítmények lebombázására. Alig valamivel korábban, még a nyár elején pedig a globalista média azt sulykolta a fejünkbe, hogy az amerikai elnökválasztás előtt Bush - mintegy búcsúzóul - katonai csapást mér Iránra. De „hol van már a tavalyi hó?” - ahogy egykor Villon mondotta volt. A Bush-féle politikát elsodorta az elnökválasztási vereség és a pénzügyi válság, megtetéződve a rendkívül ostoba, saját maga számára is életveszélyes amerikai külpolitikával. A Bush ámokfutásának vége és Obama győzelme sokakban váltott ki eufórikus reakciókat. Szinte megváltóként ünnepelték, szinte népmesei hőssé vált. És bár Obama kormányzására még egy kicsit várni kell, de egyáltalán nem bíztató jelek a téves várakozást illetően már vannak. Mindenekelőtt a lassan összeálló kormánylistát illetően. Amiben az a legfigyelemreméltóbb, hogy semmi újdonság nincs benne. Szinte Bush kormánystábja is lehetne, mert kizárólag olyan emberekből áll, akik pártállástól függetlenül az eddigi amerikai kül- és belpolitikát képviselik. Sőt! Egyes miniszterek esetében még a személyek is ugyanazok. Ezért is egyre inkább azoknak látszik igazuk lenni, akik azt vallják, hogy azért lett e nagy (látszólagos) váltás, hogy semmi se változzon a lényeget illetően. És eddig valóban nem is változott semmi sem. Amire pedig Amerikának égetően szüksége lenne, hogy megbillent helyzetén valamennyit javítson. Hiszen az előbb említett Obama-bejelentés is igazolja Amerika megrendült katonai, külpolitikai helyzetét. Viszont messze nem egyedi amerikai jelenség az, hogy az országot zsákutcába vivő un. elit még saját érdekében sem ismeri fel a váltás szükségességét. Nem ismerik fel azt a pillanatot, amikor változtatni kell, nem akarják látnil az egyre szaporodó jelekből a lényeget. Amerikát is régi, egykor részben talán igaz beidegződések reflexei mozgatják. Miként ostoba külpolitikájának leglelkesebb híveit is. Itt van mindjárt a lengyelek esete. Mivel történelmük folyamán sokat szenvedtek német és orosz szomszédaiktól. Ezért politikai horizontjukat is az azoktól való félelem határozza meg mind a mai napig. Közben nem veszik észre a világ változásait. Nem látják, hogy Német- és Oroszország ma nem akar Lengyelország ellen szövetkezni, és főleg nem akarja az országot feldarabolni. A szegény lengyelek meg ismét csak egy védelmezőnek a szavában bíznak, miközben túlértékelik magukat. Egy olyan védelmezőben bíznak, akinek bármikor változhat politikai érdeke és akkor teljes lelki nyugalommal árulja el Lengyelországot, miként tette azt Anglia és Franciaország velük szemben 1939-ben. De a „Kaukázus oláhjainak”, a grúzoknak Amerikával szembeni várakozása is csalóka látszat, nélkülöz minden alapot. Amiből azért az is látszik, hogy buta nemzetstratégiánk nem csak nekünk van. Nem csak mi viselkedünk úgy, mint az öngyilkos sejtek. Amihez aztán kapcsolódik a szokásos depressziónk. Miközben még olyan egyszerű igazságokról is megfeledkezünk, hogy soha sincsen reménytelen helyzet, csak reménytelen nézőpont. A jövőtől, a bizonytalanságtól nem kell félni, mert minden történésnek legalább két oldala van. A legmélyebb ponton is ott van a megoldás lehetősége (lásd: jin-jang–elv) Ne szépen hangzó eszméknek áldozzuk fel magunkat, hanem a mindenkori nemzeti érdekeink alapján tervezzünk és cselekedjünk. Gondoljunk arra, hogy naivságunk miatt mennyire beetettek bennünket az EU-val és a NATO-val kapcsolatban. Mert azt a megoldást ígérték nekünk Trianonra, hogy majd „ott benn” nem lesz nemzetiségi probléma. Az EU-ban ugyanis megoldódik a nemzetiségi kérdés, miként annak idején a szocializmusban… Látjuk …tapasztaljuk. Velünk pedig problémás esetekben közlik Brüsszelben, hogy ez minden ország belügye. Oldjuk meg mi. Persze csak az „európai normák szellemében”. Ebből pedig az mindenképpen látható, hogy az EU is arra oktat minket, miszerint az új helyzetekben mindig fel kell tudni ismerni az adott új lehetőségeket, élni pedig muszáj vele. Hát éljünk ennek megfelelően egy Boldogabb Új Évet!

MD 2OO8. XII. 24.