Gazdag István: Madoff & Co.: egy „közösségi” ügy

A finánckapitalizmus szimptomatikus válságának sajátságos, mondhatni zsigeri korolláriumaként egyes „régimódi” antiszemita klisék újjáéledése tapasztalható világszerte, még az USA-ban is, ahol pedig a biblikusan impregnált közhangulat miatt az effélék hangoztatása mindeddig valósággal istenkáromlásnak számított és automatikusan a társadalomból való kirekesztést vonta maga után.

Magát a jelenséget persze nyilvánvalóan nem lehet elvonatkoztatni az olyan közismert tényektől, mint a közel-keleti haramiaállam csatlósaként költséges katonai kalandokba bocsátkozó USA drasztikus eladósodása, az állam krónikus fizetésképtelenségére a pénzkibocsátás felelőtlen növelésével válaszoló és ezzel a globális pénzrendszer stabilitásának legfőbb rizikófaktorává váló Szövetségi Tartalék Rendszer (Fed) igencsak „belterjes” tulajdonosi köre vagy az amerikai ingatlan- és jelzálogpiaci krízis katasztrofális menedzseléséért leginkább felelős bankok tótumfaktumainak etnikai/vallási hovatartozása.
Olajként hatott a parázsra és az antiszemita kicsengésű kommentárok felerősödését eredményezte a nemrég kirobbant Madoff-ügy, minden idők legnagyobb volumenű csalása is. Pedig a befektetői körökben – a megbízhatóság szinonimájaként – jobbára csak a „Jewish Bond”-ként (szójáték a „bond” szóval, amely kötvényt és köteléket is jelent) emlegetett 70 éves Bernard Madoff igazán nem vádolható felekezeti elfogultsággal. A tisztességben (?) megőszült tekintélyes befektetési tanácsadó, a Nasdaq (a két amerikai tőzsde egyike) igazgatótanácsának volt elnöke, a New York-i „közösség” (a nyugati média PC-kifejezése Jahve kedvenceire) oszlopos tagja, a bőkezű filantróp és Obama kampányának támogatója ugyanis legalább 50 milliárd dollárral károsította meg ügyfeleit (vagy cinkostársait? – csupán nézőpont kérdése), de legalább válogatás nélkül: gojokat és hitsorsosait egyaránt.
Ez utóbbiak közt a Wall Street Journal szerint olyan prominens személyiségek is futhatnak a pénzük után, mint Steven Spielberg filmrendező, Elie Wiesel hivatásos soá-túlélő, Frank Lautenberg szenátor, Sam Englebardt filmproducer és Mortimer Zuckerman ingatlanmágnás, laptulajdonos. Rajtuk kívül a közösségi károsultak listájára számos jótékonysági intézmény is felkerült, köztük a United Jewish Appeal New York-i szövetsége, az amerikai fiatalok izraeli utazásait finanszírozó bostoni Lappin Alapítvány és a Long Island-i Zsidó Egészségbiztosító. A Chais Family Foundation, amely minden évben 12,5 millió dollárt osztott szét különböző zsidó közösségi intézmények között, kénytelen volt beszüntetni tevékenységét és elbocsátani alkalmazottait. „A teljes pénzalapunkat Bernard Madoff révén fektettük be, következésképpen mindent elveszítettünk”, panaszolta a Reutersnek Avraham Infeld, az alapítvány elnöke. Elie Wiesel különösen kiakadt, ami valahol érthető is, hiszen hitsorsosa legalább 15 millió dollárral rövidítette meg. A háborús élményei ecsetelésében Andersen (a nagy mesemondó) babérjaira törő Wiesel most is megcsillogtatta fantáziáját, egy általa már korábban szabadalmaztatott kínzási módszert ajánlva: "Ezt a pszichopatát legalább öt évre el kellene izolálni egy képernyővel, amelyen áldozatai fényképeit vetítenék. Így az emlékezésre kényszerítenénk Madoffot: 'Nézd, hogy mit tettél ezzel az idős hölggyel, nézd, hogy mit tettél ezzel a gyerekkel!' Ki kellene találni bármit, hogy szenvedést okozzunk neki", fakadt ki az "emlékezeti pornográfiát" (ti. a holokausztra való kényszeres és kényszerítő emlékeztetést) iparszerűen űző Nobel-békedíjas lelki terrorista - a kitüntető cím birtokosaként nem éppen humánusan (New York Post, 2009. február 27.).
A már legalább két évtizede tartó gigantikus panama a klasszikus pilótajáték-sémára épült. Madoff általában havi egy százalékos kamatot (esetenként évi 15-20 százalékot) ígért és fizetett azoknak, akik „fialtatásra” rábízták pénzüket, a kifizetéseket pedig az új belépők befizetéseiből teljesítette, egészen a kifulladásig, vagyis a rendszer összeomlásáig. Magát a fizetésképtelenséget az váltotta ki, hogy a jelzálogpiaci válság nyomán beállt pénzszűkében sokan és egyszerre akartak készpénzt kivonni a rendszerből, amire az már nem nyújtott további fedezetet. A Financial Times szerint csupán október hónapban 63 milliárd dollárt vontak ki a „karibi kalózoknak” is nevezett befektetési alapokból (hedge fund), amelyek eddig mintegy 115 milliárd dollárt, az általuk kezelt vagyon 10 százalékát veszítették el. E jórészt a tengerentúli brit területeken bejegyzett alapok jelenleg tömegesen dobják piacra az aktíváikat, hogy készpénzre tegyenek szert, és teljesíteni tudják fizetési kötelezettségeiket. Egy bennfentes forrás szerint a jelenleg létező 7000 hedge fund közül alig 300 fogja elkerülni az összeomlást. Jól jellemzi a Wall Streeten uralkodó állapotokat és klánszerű személyi összefonódásokat, hogy bár már jó ideje suttogtak arról, hogy valami nem stimmel Madoff ügyletei körül, és az utóbbi nyolc évben háromszor indítottak vizsgálatot a nevével fémjelzett befektetési alapkezelőnél (BMIS LLC) gyanított pénzügyi anomáliák feltárására, mégis zavartalanul folytathatta a szélhámoskodást. Most is csak azért bukott le, mert a saját fiainak bevallotta, hogy „végem van, nincs semmim, mindez csak egy nagy hazugság volt”, akik aztán haladéktalanul feladták apjukat a hatóságoknál.
„Ez a tőzsdefelügyelet (SEC) számára is egy bukás”, kommentálta a történteket Joel Seligman pénzügytörténész, amelyek megértéséhez azt is tudni kell, hogy szerteágazó politikai-társadalmi kapcsolatrendszere és cionista-karitatív aktivizmusa miatt Madoff gyakorlatilag egy minden gyanú fölött álló notabilitásnak számított a „nagy (rohadt) alma”, vagyis New York társadalmi életében, a tevékenységéről már korábban kiszivárgott gyanús momentumok ellenére is. Helyzetét az sem ingatta meg, hogy az Amerikai Zsidó Kongresszus (AJC) és a New York-i Jesiva Egyetem (YU) kincstárnokaként köztudomásúlag szoros üzleti kapcsolatban állt a többmilliárdos pénzmosás gyanújába keveredett New York-i Israel Discount Bank (IDB) igazgatójával, Sy Symsszel.
Amint arról 2005. december 17-én a The New York Times beszámolt, Brazíliából mintegy 2,2 milliárd dollárnyi illegális pénzösszeg landolt a bank számláján, de mint utóbb kiderült, ez csak a jéghegy csúcsa volt. A The Jerusalem Post 2006. november 2- i száma szerint ugyanis a pénzmosás sokkal nagyobb szinten folyt a bankban, és a 2005 márciusában záródó banki évben végrehajtott mintegy 36 milliárd dollárnyi pénzügyi művelet legalább egyharmada pénzmosásra utaló vonásokat mutat. Ezek után jogosan támadt gyanú, hogy talán a Madoff által eltüntetett milliárdok egy része az IDB közreműködésével Izraelben kötött ki. Különösen egyes New York-i és floridai közösségbeliek részéről, akik éveken keresztül tömték zsebébe a pénzüket, míg végül hoppon maradtak. Arthur Levitt, a SEC egyik volt elnöke szerint ugyanis „egyetlen pennyt sem fognak megtalálni”.
A New York-i Jesiva Egyetem Syms Gazdasági Iskolájának fennen hangoztatott ars poeticája szerint „a zsidó hagyomány mint a tanulók oktatásának integráns része szolgáltat keretet az erkölcsi kérdések megfontolásához”. Az intézmény elnöki posztját 2000 óta Bernard Madoff töltötte be. Sapienti sat.

MD 2009. I. 6.