Bognár József: Kereszténység, hagyomány és eretnekség (Molnár Tamás könyvéről)

A későkommunista és a liberális információs politika a más gondolatok, nézetek terjesztését, népszerűsítését ugyanazon elvek alapján végzi. Hajlandó a színes és pluralista tájékoztatásra, de csak szigorú ideológiai határokon belül. Nagyon ügyel arra, hogy nem oda való gondolatoknak, melyek tanaik gyökereit is cáfolják, helyet ne adjon.
Molnár Tamás írásainak megjelenése már csak ezért is igen jelentős fejlemény. Hiszen egy úgynevezett keresztény-konzervatív filozófusról van szó. Ráadásul Molnár Nyugaton, mindenekelőtt Amerikában igen megbecsült személy. Megjelenése nálunk (kommunista-liberális szempontból) olyan, mint egy törhetetlen, fénylő acélszög a recsegő-ropogó gépezetben. Molnár egyszerre bizonyíték több dologra. Egyrészt: a Nyugattal, a nyugati életformával kapcsolatos illúziókra. Hiszen eleven, hiteles és színvonalas cáfolója annak. Másrészt: "kellemetlen körülmény", hogy egy magát konzervatívnak és jobboldalinak valló filozófus, olyan kiváló és nagyhatású írásokat publikál, melyeket igen nehéz liberális oldalról mucsainak vagy provinciálisnak bélyegezni. Sőt! Molnár írásainak fényében látszik, mennyire primitívek, lábszagúak" kommunistából liberálissá vedlett filozófusaink" a maguk manipulált, modernkedő európaiaskodásukkal. Molnárban egy olyan Nyugatot ismerhetünk meg, melyet itthon igyekeznek eltitkolni vagy agyonrágalmazni. Molnár magyarországi megjelenése tehát fontos fejlemény, mert az egész új agymosásnak onnan jön a cáfolata, ahonnan a liberális guruk által terjesztett tanok szerint nem is lenne szabad jönnie. Molnár ugyanis azt is igazolja, hogy a "legliberálisabb" és a "leghaladóbb" Amerikában is igen jelentős kétségek vannak a különféle, állandóan megújuló és haladó népboldogítókkal szemben. Megjelenése egyfajta ijedelmet is keltett liberálisaink között. Pillanatokon belül még az is kiderült, hogy nekünk nem is kell annyira nyugatosodni, hiszen tényleg "nem vagyunk még olyan érettek, jó nekünk, ahol vagyunk." (értsd: A liberális kacatok mellett ragaszkodjunk a "megszokott" szocialista-kommunista ócskaságokhoz is.) Nem kell tehát annyira majmolni a Nyugatot sem, ha az nem liberális. Liberálisaink számára az is sajnálatos, hogy Molnár éppen azon a területen mozog (filozófiai/politológia), mely Magyarországon szinte teljesen az ő kezükben van. Ráadásul Molnár nem csak egyes lefordított könyveivel (A hatalom két arca: Politikum és szentség, 1992, Európa kiadó; Utópia-örök eretnekség, 1992, Szent István Társulat) és más elméleti írásaival van jelen nálunk. De előa¬dásokat is tart, továbbá: itthoni és napi dolgokban is véleményt nyilvánít, melyek rendre meg is jelennek (Hitel, Jel, Új Magyarország).
Molnár írásaiban a legfontosabb az a szemléleti mód, ahogy lát, ahogy egyes kérdéseket megközelít és tárgyal. Ez az, ami az utóbbi évtizedekben teljesen tiltott volt, és ma is erősen üldözik. Molnárban liberális oldalról ez igazán veszedelmes. .
A mindenképpen kijáró tiszteletből talán elég is ennyi. A továbbiakban inkább a szerintem nála meglévő hiányokra kívánok rámutatni. Persze nem liberális, hanem - mondjuk így - a Hagyomány, a Tradíció oldaláról.

* * *

Molnár nézőpontja konzervatív, keresztény-konzervatív. Azon belül is a katolikus egyház történelem- és világlátása határozza meg írásait. Természetesen egy teremtő, alkotó ember intellektusával párosulva. Talán éppen emiatt komoly, néha szinte érthetetlen korlátokat is találunk nála. Bár bírál bizonyos keresztény jelenségeket, de ezeket, mint eretnekségeket, modernségeket, egyben ki is zárja. Tehát elhatárolja magát tőlük. Viszont teljesen kritikátlan a hivatalos (keresztény-katolikus) tanítással szemben. Ami tudósi tárgyszerűségének igen árt. Molnár számára ugyanis a kereszténység és a katolikus egyház kétezer éve az alap. Ami legfeljebb egyes személyeiben, elhajlóiban, eretnekeiben bírálandó, de nem alapjaiban. Molnáron, a gondolkodón rend¬re felülemelkedik a tan embere, az egyház hű fia (katonája?). A gondolkodó, a tárgyilagosságra törő ember szempontjából például érthetetlen az antik és a mai nem keresztény vallásokhoz, kultúrákhoz való viszonya. Róluk szinte csak rosszalló, de mindenképpen elutasító véleménye van. Számára ezek csak a pogányság különféle megnyilvánulásai. Másságukat, melyet annyira idegennek érez magától, egyfajta csökkentértékűségnek tekinti, és annak is próbálja láttatni. Nemigen akaródzik neki e más kultúrák, filozófiák önértékeit, belső törvényeit és univerzális lényegüket megérteni. Pedig életrajzi adatai szerint hosszú időt töltött a Távol-Keleten és Dél-Afrikában.
Molnár utópia-felfogása igen sajátosan viszonyul a kereszténységhez. Az utópiát és az eretnekséget azonosítja, valamint a hivatalos egyházi tanítást kivonja utópiavizsgálata alól. Egyszerűen nem foglalkozik vele. Nem foglalkozik a kereszténységgel, mint a világgal szembeni, eretnekséggel vagy utópiával sem. Pedig A hatalom két arcá-ban ő maga írja le: "A nyugati világszemlélet fejlődése során először a kozmikus modellt tagadták meg a személyes Isten nevében, azután megtagadták a személyes Istent vak és mechanikus erők kedvéért..." - Vagyis Molnár maga is el¬ismeri, hogy a világgal szembeni első eretnekség a zsidókeresztény istenfogalom és az ehhez kapcsolódó világnézet. Ez az a pont, ahol a világ "tömbszerűségét" először megtörték (Jahve, majd Jézus). Tehát a Világmindenség szent mivolta Jahvéra, illetve Jézusra szűkült. Már csak ezért is több méltánylást érdemelnének Molnártól az antik és a keleti "tömbszerű" vallások.
De Molnár nem látja a kereszténység alapvetően utópikus jellegét sem. (Van utópistább írás a Jelenések könyvénél?) Azt mondja: "Az eretnekségek története nem más, mint a tisztaságkövetelések sorozata." Vajon Jézus tanítása nem ez? Miért csak a "rajongóknál", a kis szektáknál látja azt, ami Jézustól Assisi Szent Ferencen át Loyolai Szent Ignácig oly sok keresztényre jellemző?
Molnár azt se látja, hogy a katolikus egyház felépítésénél fogva milyen mélyen kötődik a megvetett antik (római) világhoz. Éppen a (keresztény)
"rajongástól" határolja el magát, ami pedig az evangéliumoknak is a lényegük. Éppen a fennállóval szembenállást nem látja a kereszténységben. Pedig Jézus ezért jött. Ezért hivatkozik talán jó katolikushoz híven arra, hogy a Biblia és az egyháztanítói hagyomány együtt adják a kereszténységet. Molnár arról is megfeledkezik, hogy minden új szekta visszanyúl az evangéliumokhoz, és éppen az egyháztanítói hagyományt utasítja el. A helyzet pedig úgy néz ki, hogy talán mindig a szektáknak van igazuk a kereszténységet illetően, és nem az önmaguk múltjában megcsontosodott történelmi egyházaknak. Molnár valójában nem is a kereszténységet, hanem az elmúlt kétezer évet védi. Ez részéről talán jogos is, de akkor az egész nem több mint ideológia.
Molnár az utópikus gondolkodás körébe sorolja a ciklikus idő- és történelemszemléletet is. Az utópistákról pedig azt mondja, hogy azok többnyire nem ismerik: el azt, hogy ők utópisták. Így nehéz helyzetben vagyok, mint a ciklikus idő¬ és történelemszemlélet híve (és utópista?) Legfeljebb csak azt mondhatom, hogy a ciklikus szemlélet nem ismeri a messianizmust, mint a zsidókeresztény gondolkodás. Az viszont, hogy "van vége a történelemnek, inkább csak azt jelenti, hogy ismétlődnek a dolgok, önmagukba záródnak, és talán felemelkednek, vagy lesüllyednek. De ez ténykérdés, nem ideológiai és főleg nem Üdvtan. A ciklikus szemlélet nem az újrakezdés igényéből fakad, mint Molnár állítja. Nincs benne az a néha hisztérikus igény sem, mely a zsidókeresztény megváltástanban van. Ott beszélhetünk újrakezdési igényről. A ciklikus szemlélet híve egyszerűen tudomásul veszi az általa felismert tényeket, és azokhoz igazodik. De nem sürgeti az időt, nem akarja megváltoztatni a menetet. Csak alkalmazkodik hozzá. Ha azt látja, hogy éppen a kör mélypontja jutott neki, azt is tudomásul veszi. Talán alámerül (Hamvas Béla). Nincs benne üdvözülési vágy, nem vár megváltót. Molnár tehát éppen azzal vádolja a ciklikus felfogás híveit, ami inkább az ő saját hibája.
Molnár napi politikai nézeteivel nincs sok vita. Talán minden megállapításával maradéktalanul egyet lehet érteni. Ez Maastrichtra éppen úgy vonatkozik, mint a magyarországi helyzetre vagy a liberalizmusra. Álláspontja tipikusan és nemesen konzervatív. De az igazi jobboldalira jellemző dinamizmus, kezdeményezőkészség hiányzik belőle. Konzervatív, aki valamit tovább akar vinni, át akar menteni, de az igazi gyökerek már nem táplálják. Nem a horizontot látja, hanem csak annak lenyomatát. Már csak a formát látja, de nem az azt létrehozó eszmét, az eredetet.