Bognár József: Miért nem vagyok konzervatív?

Szellemi zűrzavarunk egyik nyilvánvaló ténye a fogalmak nem értése, illetve helytelen használata. Éppen ezért igen üdvözlendő, ha valaki megpróbál e lehetetlen helyzetből kivezető utat találni. Zűrzavarunk oka még az egymás iránti megértés szándékának hiánya, a lelkesen folytatott cédulázás, különböző lekicsinylőnek, becsmérlőnek minősülő jelzők aggatása. És akkor még nem is szóltam a különböző tanokban megigazultak lelkes igazhitűségének káros voltáról vagy a bagoly mondja verébnek... igazságáról.

Ugrin Emese és Varga Csaba írása (Ellenzékből ellenzékbe, megjelent ugyane rovatban, 1994. július 12-én) az előbb felsoroltak mindegyik tulajdonságával rendelkezik valamilyen fokon.
Írásuk azzal kezdődik, hogy tudtunkra adják, miszerint ők ellenzékben voltak az elmúlt négy évben, és most is ellenzék¬ben vannak. Ráadásul ellenzékben vannak "saját oldaluk" - általuk szélsőségesnek, hóbortosnak nevezett - egyéneivel szemben is. Vagyis, ha 'jól számolom, szinte mindenkivel. Nem irigylem ezért őket, nehéz lehet így politizálni.
A "haladó konzervativizmust" kérik számon az Antall-kormányon, illetve a volt koalíciós pártokon. Továbbá nem értik, hogy Antallék miért távolították el (!)
Salamon Konrádot és Kiss Gy. Csabát, akik szerintük megfelelő ideológusai lehettek volna egy haladó konzervatív MDF-nek.
Ebből viszont én főleg azt nem értem, hogy két haladó konzervatív miért egy népi ideológustól és egy nemzeti liberális történésztől várja az MDF konzervatív megújulását? Majd következik Csoóri és a mindig "hálás téma" az elhatárolódni vágyók számára: Csurka.
Nem tudok róla, hogy közülük bármelyik valaha is főideológus lett volna az MDF-ben, legfeljebb csak a kommunista-liberális sajtó vágyálmaiban. Csurka "szélsőjobboldali attitűdjéről" pedig szívesen olvastam volna többet is a szerzőpárostól! Azt hiszem, megizzadnának, ha e megállapításukat tényszerűen és tárgyilagosan bizonyítaniuk kellene.
Az sem teljesen világos, milyen "komoly szakmai teljesítményt" remé1tek konzervatív célból Elek Istvántól és Furmann Imrétől, két virtigli liberálistól. Én inkább, mondjuk, Bolberitz Páltól olvasnék szívesen társadalmi elemzéseket. Igaz, ő nem nevezi magát haladó konzervatívnak.
Az pedig alig hihető, hogy a kisgazdapárt
"modernizálóival" szemben Antall manőverezett volna. Talán csak nem a győztes Torgyán József javára?
Nekem Antall konzervativizmusával éppen az a bajom, hogy gyakran volt túl liberális és rövid távlatú. Egy "botrányos" példa: annak idején nagy "felháborodást" keltett az a kijelentése, hogy ő lélekben tizenötmilliói magyar miniszterelnöke kíván lenni. Nos, ez nekem sem tetszett, de nem "azért”.
Egy igazi konzervatív ugyanis azt mondta volna, hogy ő minden valaha élt és ma élő magyar miniszterelnöke kíván lenni. Mit jelent ez? Azt, hogy nyíltan védi, óvja, fenntartja mindazt, amit a magyarság valaha is létrehozott, ami magyar tulajdon, érték. Mert egy konzervatív számára a múlt legalább annyira "élő" és fontos, mint a jelen. A teljes magyarság érdekei szerint politizál, nem csak a jelent nézi, hanem teljes történelmünket, hagyományunkat.
Ellentétben a szerzőkkel, én örülök annak, ha egyre többen nevezik magukat, konzervatívnak. Akkor is, ha pontosan, nem tudják meghatározni a fogalom jelentését. De riasztónak tartani, hogy ti. szerzők csak a saját konzervativizmusukat tartják helyesnek. Honnan és milyen alapon ez a kiválasztottságtudat? A doktrinérség, a türelmetlenség nem konzervatív, hanem "haladó" tulajdonság. Ha viszont olyan jól tudják a teendőket, olyan jól látják a helyzetet, akkor miért, másoktól várják a munka nagyját? Mutassanak inkább példát... Ha pedig tisztázó vitát akarnak akkor deklarációk és minősítések helyett gondolatokat érveket kellene felvonultatniuk.
Megjelenésekor megvettem a szerzők által kiadott Konzervatív Szemlét, amelyben igen jó indítások mellett sok következetlenséget, bizonytalanságot láttam. Nagyon fellelkesedtem például, hogy végre valakik nyíltan felvállalták a múlt század első felének konzervatívjait. Viszont a lap szellemisége, azt mutatta hogy ez a felvállalás még nem hatolt a szerkesztők, zsigeréig, aminek folytán alig több jó szándéknál. Mindezek ellenére minden tiszteletem és rokonszenvem az övéké kontinuitás vállalásáért.
De nem tudom, elgondolkodtak-e azon, hogy, ezeknek a kiváló embereknek mi volt a véleményük a reformkor nem egy ma is igencsak lelkesen ünnepelt vívmányáról, vagy (1848-49-ről? Megértették-e elutasító álláspontjuk szempontjait, és hasonló szempontú és mélységű kritikával óhajtják-e, nézni napjaink, eseményeit? Amihez manapság különben a következetes gondolkodás mellett még nagyfokú bátorságra/állhatatosságra is szükség van. Ne felejtsük el, a huszadik század szinte, minden államférfia, politikusa, rendszere, irányzata vállalta és vállalja a maga teljességébeni reformkort és 1848-49-et. Károlyi, Kun Béla, Horthy Szálasi, Rákosi, Kádár és a mai rendszer legalább ebben az egyben biztosan közös álláspontot vall, ha esetleg más más indítékból is. De vonatkozik ez a szellemi élet elsöprő többségére is. Azt hiszem, ilyen szellemű gondolatoknak, írásoknak manapság még fóruma se nagyon akadna. Mert március 15-e igazi vízválasztó, tabu, dogma: a huszadik századi Magyarország megkérdőjelezhetetlen, bírálhatatlan eszmei, politikai alapköve.
Pedig amit az akkori konzervatívok felvetettek, annak nagy része ma is létező probléma, sőt még sokkal súlyosabb, mint akkor. Viszont mára még a magukat konzervatívnak vallók sem értik elődeik kételyeit -noha az idő igen sok dologban őket igazolta.
Ami engem illet, nem rokonszenvezem a mai haladó vagyis liberális konzervativizmussal. Az, szerintem - mintmár a szerzők rokon- és ellenszenveiből is kiderült - alapvetően liberalizmus. Manapság pedig már eddig is túl sok volt a jóból, mármint a liberalizmusból. Arról nem is beszélve, hogy nálunk a liberalizmus gyakorta valójában a bolsevizmus fedőneve.
Elgondolkodtató ebből a szempontból Tamás Gáspár Miklós esete, aki "különböző" marxista utak végigkalandozása után, 1986-ban kezdte magát liberális-konzervatívnak nevezni. Néhány év ez irányú kacérkodás után viszont újra kibújt belőle a bolsevik pártideológus. A tisztátalan dolgokkal nagyjából eddig lehet jutni.
Éppen az Új Magyország 1994. április 29-i számában írt a kiváló és általam is eddig konzervatívnak tudott Molnár Tamás arról, hogy ő miért nem konzervatív, és mi a baja a mai konzervatívokkal.
Amit írt, az körülbelül az, amit erről én is gondolok, vagyis: vissza a gyökerekhez, a jobboldalisághoz.

Új Magyarország, 1994. VI. 15.