Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szeptember 1.
1614. szeptember 1. Kiűzik a zsidókat Frankfurtból.
1662. szeptember 1. Párizsban máglyára lép az ateista és szabadgondolkodó Claude Le Petit, aki sikamlós verseiben olyan tabutémákat tűzött a tollhegyére, mint a királyi család erkölcsei, Mazarin bíboros intrikái, a párizsi Les Halles zsidó hatalmasságainak életvitele vagy „Szűz Mária” szüzessége. Már egész fiatalon összeütközésbe került az egyházzal, és egy vita hevében megkéselt egy szerzetest. Évekig tartó külföldi csavargása során Magyarországra is elvetődött, majd visszatért Párizsba, ahol elvégezte a jogi egyetemet és ügyvéd lett belőle. Huszonhárom éves volt, amikor feláldozták a vallásos intolerancia oltárán.
1739. szeptember 1. Lisszabonban életfogytig tartó börtönnel sújtanak 35 zsidót.
1832. szeptember 1. XVI. Gergely pápa spiclihálózatot hoz létre a pápai államban azzal a feladattal, hogy a lakosság közhangulatáról titkos információt gyűjtsön.
1939. szeptember 1. „Amint az legutóbb történt, 21 határincidens egyetlen éjszaka alatt, ezen az éjszakán 14 volt, köztük három nagyon súlyos. (…) Ma hajnal óta visszalövünk. Nincs más óhajom, mint hogy a Német Birodalom első katonája legyek. Újra felveszem az öreg kabátot, amely a legszentebb és legkedvesebb volt nekem az összes közül. Nem fogom levetni, amíg a győzelem nem a miénk, vagy pedig nem fogom megélni, hogy lássam a véget. Egyetlen szó van, amelyet sohasem tanultam meg: ez a kapituláció”, mondja Adolf Hitler a berlini Reichstagban.
1941. szeptember 1. Németországban rendelet születik arról, hogy a zsidóknak megkülönböztető jelként sárga Dávid-csillagot kell viselniük a ruházatukon. A nácik ezzel az 1215-ös IV. lateráni zsinat határozatát elevenítik fel, amely kör alakú sárga posztódarab viselésére kötelezte a zsidókat. (Vö. 1555. július 14.)
Szeptember 2.
460. szeptember 2. Meghal Oszlopos Szent Simon, aki életének utolsó 22 évét egy húsz méteres oszlop tetején töltötte, amelynek környékéről a nőket kitiltották.
1686. szeptember 2. Miután Lotharingiai Károly hadai és Petneházy Dávid hajdúi visszafoglalják Budát, az oszmán hódítókkal való fegyveres együttműködésben bűnös 270 zsidót Budáról Nikolsburgba telepítik.
1707. szeptember 2. XI. Kelemen pápa körlevélben szólítja fel a magyarországi katolikus papságot, hogy ne támogassa Rákóczit, noha korábban Rákóczi a pápához küldte Brenner Domokos szepesi prépostot, hogy tájékoztassa a szabadságharc ügyéről és a megnyerje őt a kurucok ügyének. (Vö. 1044. július 5.; 1074. október 28.; 1096. július 29.; 1199. június 21.; 1233. augusztus 20.; 1290. július 10.; 1291. január 31.; 1303. május 31.; 1345. október 29.; 1356. július 4.; 1375. október 27.; 1450. június 12.; 1529. december 31.; 1532. január 4.; 1708. február 17.; 1841. április 13.; 1886. augusztus 22.; 1893. április 18.; 1893. szeptember 2.)
1732. szeptember 2. XII. Kelemen pápa megújítja a pápai állam zsidóellenes törvényeit.
1893. szeptember 2. XIII. Leó pápa kiadja a „Constanti Hungarorum” kezdetű enciklikáját, amelyben a kötelező polgári házasság elleni tiltakozásra és fokozott katolikus szervezkedésre szólítja fel a magyarországi papságot és hívőket.
Szeptember 3.
1189. szeptember 3. Oroszlánszívű Richárd angol király megkoronázásának alkalmából zsidóellenes lázadás robban ki Londonban, amelynek során Orleansi Jákob rabbit is agyonverik.
1302. szeptember 3. A budai polgárok ellenszenve miatt Bécsbe távozott Boccassini Miklós bíboros, pápai legátus kiátkozza Budát, a VIII. Bonifác pápa által magyar királynak el nem ismert Vencel király székhelyét. Válaszul a Vencel kinevezett új budai rektor, Peturmann helyi papokkal kiátkoztatta a pápát, követét és magyarországi híveiket.
1852. szeptember 3. Zsidóellenes megmozdulásokra kerül sor Stockholmban.
1919. szeptember 3. Dr. Baloghy György volt igazságügy-miniszter a magyar tanácskormány bukása után lefolytatott nyomozás alapján az alábbiakban foglalja össze a Lenin-fiúk működését a Reggeli Hírekben: „A terroristák közül kiemelem Cserny József parancsnokot, Papp Sándort, helyettesét, Bonyhádi Tibort, Weisz Samut és Kocsándi Bélát, akik annak vezérkarát képezték, Bergfeld Izidort, aki 160 embert gyilkolt le, kik közül hatvanat a Marx laktanya sütőkemencéjében elégetett, (!) Gáspár Józsefet, aki 8 embert gyilkolt meg Kapuváron, Reinheimer Rezsőt, aki 25 embert gyilkolt meg Debrecenben, Kohn-Kerekes Ármint, aki 10 gyilkosságot ismert be és aki ellen az államügyész már vádindítványt is adott be, Vígh Sándort, aki Kalocsán 8, Kovács Lajost, aki 5 embert akasztott fel, Szarvas Sándort, aki a Kun Béla megvesztegetésére Denikin tábornok által küldött nagy mennyiségű aranypénzt hozó ukrán tisztet több, még szökésben lévő társával együtt meggyilkolt”.
1939. szeptember 3. A brombergi „véres vasárnapon” a Wehrmacht elől menekülő lengyel haderő egységei – a katolikus klérus által feltüzelt helyi lengyel lakosság aktív részvételével – tömegmészárlást rendeznek Bromberg (ma Bydgoszcz) város német lakosai körében. A vérengzés több mint ötezer áldozatot követelt. A Lengyelország elleni német támadás megkezdése után több más nyugat-lengyelországi településen is hasonló atrocitásokra került sor. (A Hadi Krónika című lap első száma „mítosznak” minősíti a történteket.)
1992. szeptember 3. Szaúd-Arábiában nyilvánosan lefejezik a hitehagyásban és istenkáromlásban bűnösnek talált Szadik Abdul Karim Malallahot.
1996. szeptember 3. Jean Baynac neves francia történész a Le Nouveau Quotidienben beismeri, hogy a holokauszt ismert ábrázolása csupán néhány tanú vallomásán alapszik, és „bizonyító erejű dokumentumok híján a történészek kerülik a gázkamrákról szóló vitát (faute de documents probants sur les chambres a gaz, les historiens esquivent le débat)”.
2000. szeptember 3. II. János Pál szentté avatja IX. Pius pápát, az olasz egységtörekvések ellenségét, a pápai csalhatatlanság dogmájának megfogalmazóját, aki 1857-ben vésővel felszerelkezve személyesen fosztotta meg férfiasságuktól a Vatikán férfiszobrait, Michelangelo, Bramante és Bernini műveit. (Vö. 1848. április 29.; 1949. január 1.; 1851. szeptember 10.; 1861. március 29.; 1870. szeptember 20.; 1871. május 15.)
Szeptember 4.
i.e. 1250 szeptember 4. A katolikus egyház ezen a napon ünnepli Mózes prófétát, aki a Kivonulás könyve szerint megszabadított 600 ezer zsidót több mint négy évszázados egyiptomi fogságból, elvitte őket 40 évre a Sinai sivatagába, ahol megkapta a „törvénytáblát”, és ahonnan végül továbbvándoroltak Palesztina felé. A tudományos bibliakritika szerint azonban mindez csak mese: nem volt egyiptomi rabság sem kevés, sem sok zsidó számára, mert nyoma sincs ennek a zsidó nyelvben, szokásokban és ismeretanyagban, miközben a hat vagy hét évtizedig tartó babiloni fogság, amely csak 4-7000 zsidót érintett, rendkívüli és bőségesen dokumentált hatást gyakorolt a zsidó nyelvre, vallásos rítusokra, társadalmi szokásokra és kultúrára. Az „egyiptomi szolgaság”, Mózes, az „egyiptomi csapások”, a Vörös-tengeren való átkelés, a Sinai-hegyen Jahvétól kapott törvénytáblák, az aranyborjúért lemészárolt 23 ezer zsidó stb. – mindez nem egyéb, mint politikai-vallási propaganda, fantáziaszülemény, drasztikusabban mondva: hazugság.
476. szeptember 4. Odoaker germán csapataival bevonul Rómába, lemondatja Romulus Augustulust és önmagát koronáztatja császárrá. Ezzel de facto megszűnik a Római Birodalom.
1553. szeptember 4. Rómában hitehagyás miatt máglyán elégetik a zsidó hitre áttért Nomatalcinói Kornélia apácát. (Vö. 1632. április 20.)
1886. szeptember 4. Az arizonai Skeleton Canyonban Geronimo emberei megadják magukat Nelson Miles tábornoknak, és ezzel véget ér az észak-amerikai indián törzsek több évszázados fegyveres ellenállása az angolszász gyarmatosítókkal szemben. A jenkik fogságába esett legendás apacsvezért előbb bebörtönözték, öreg korában azonban áttért a kereszténységre, és attól kezdve cirkuszi attrakcióként szerepeltették a Vadnyugaton.
1944. szeptember 4. Az angol kormány elhatározza, hogy visszatoloncolja a Szovjetunióba a szövetségesek által foglyul ejtett valamennyi orosz menekültet. A hónap végén Murmanszkba érkezett az első „hazatelepítetteket” szállító hajó, akiket azonnal a gulágra deportáltak.
Szeptember 5.
1738. szeptember 5. XII. Kelemen pápa kiátkozza II. Rákóczi Ferenc fiát, Rákóczi Józsefet, mert a törökökkel szövetkezve a „keresztény vallás ellenségévé” vált.
1750. szeptember 5. A poroszországi Paderbornban rendeletet hoznak, amely alapján évente átkutatják a zsidók otthonait lopott vagy „kétes eredetű” javak után kutatva.
1918. szeptember 5. Szovjet-Oroszországban a Népbiztosok Tanácsa által meghirdetett vörösterrorról szóló rendelkezés alapján koncentrációs táborokat fognak létrehozni a rendszer ellenségei számára (vö. 1918. augusztus 9.; 1918. szeptember 10.; 1920. február 12.), és megkezdődik az ellenforradalmi tevékenységgel vádolt papok üldözése. A Cseka hivatalos adatai szerint ennek alapján az év hátralevő részében 827 ortodox papot végeznek ki, más források ugyanezen időszak tekintetében 3000, a következő évre nézve pedig újabb ezer pap kivégzéséről tudnak.
1946. szeptember 5. Omelka Ferenc újságíró, a Nyilas Számonkérő Szék vezetője, 1944. október 30-án a hungarista rabok kiszabadítója Vácott a bibsi-bolsi bosszú (BBB) áldozatául esik.
2000. szeptember 5. A vatikáni Hittani Kongregáció (élén Joseph Ratzingerrel)Dominus lesus címen pápai nyilatkozatot ad ki, amely szerint helytelenül értelmezték a II. vatikáni zsinaton kidolgozott, a katolikus egyház megreformálását célzó dogmákat. Az 1962 és 1965 között lezajlott zsinat ui. "nem akarta megváltoztatni és nem is változtatta meg az egyház ezzel kapcsolatos téziseit. A katolikus egyház ökumenikus kötelezettségvállalása nem jelenti azt, hogy feladja azt a meggyőződését: Krisztus egyetlen és igaz egyháza".
Szeptember 6.
394. szeptember 6. A Frigidus (a jelenlegi szlovéniai Vipava) folyó melletti kétnapos csatában döntő vereséget szenvednek a pogányság erői a keresztény inváziós hadakkal szemben. Egyik oldalon állt Flavius Eugenius nyugat-római császár, a gall Flavius Arbogast magister militum in praesenti (főparancsnok) és az itáliai Nicomachus Flavianus prefectus pretorii, velük szemben Theodosius kelet-római császár, a galliai származású Ambrosius milánói püspök és a főleg germánokból álló hadak fővezérei, Timasius, a vandál Stilicho, a gót Gaina, az alán Saulus, a vizigót Alarik és a kaukázusi Bacurius. Az árulás következtében elvesztett csata után Arbogast és Nicomachus, hogy elkerüljék a rabságot, a római nemesek régi hagyományát követve öngyilkosságot követett el, Eugenius pedig a csatában életét vesztette. A vereség a fegyverek erejével véglegesen szentesítette a keresztény intolerancia prédájává vált ősi Európa elestét.
1619. szeptember 6. Kassán a Bethlen Gáborral szövetséges Rákóczi György, a magyarországi protestáns ellenzék egyik vezérének hajdúi válogatott kínzások után megölik Körösi Márk esztergomi kanonokot, valamint Grodecz Menyhért és Pongrác István jezsuitákat.
1928. szeptember 6. Gömbös Gyula, miután előző nap a kormányzó honvédelmi államtitkárrá nevezte ki, feloszlatja az Országos Fajvédő Pártot és belép az Egységes Pártba. A fajvédők október 12-től Magyar Nemzeti Függetlenségi Revíziós Párt néven Szemere Béla elnökletével folytatják tevékenységüket.
1938. szeptember 6. „Az antiszemitizmus elfogadhatatlan. Lelkileg mindannyian szemiták vagyunk”, jelenti ki XI. Pius pápa belga zarándokok csoportja előtt. (Vö. 1965. október 28.; 1982. október 20.; 1986. április 13.; 1990. szeptember 25.; 1997. november 2.; 1998. március 16.; 2000. március 26.; 2005. augusztus 19.; 2006. március 16.)
1948. szeptember 6. A 288.009/1948. BM. számú rendelet Péter Gábor alias Auspitz Benjámin rendőr altábornagy vezetésével felállítja az Államvédelmi Hatóságot, a „népi demokrácia” terrorszervezetét.
1966. szeptember 6. Merénylet áldozatává válik Dr. Hendrik Frensch Verwoerd dél-afrikai miniszterelnök, a Dél-Afrikai Köztársaság megalapítója, az "apartheid főépítésze". Gyilkosát, Demetrios Tsafendas félvér parlamenti teremőrt, aki a Parlament ülésén leszúrta, hivatalosan őrültnek nyilvánították és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A merénylet mögött valószínűleg az Izraellel való szövetséget forszírozó katonai titkosszolgálat állt.
Szeptember 7.
1656. szeptember 7. Gyulafehérvárott szövetséget köt II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (valamint hűbéresei: Stefan Georghe moldvai és Serban Konstantin havasalföldi vajda) és Bohdan Hmelnickij (Bogdan Hmelnyickij) kozák hetman Lengyelország ellen. Az ukránokat kiszipolyozó zsidók és az ezek bérenceinek tartott katolikus lengyelek ellen fellépő Hmelnickij már öt évvel korábban Rákóczinak ajánlotta fel a lengyel koronát felkelésük győzelme esetére. (Vö. 1657. január 6.)
1844. szeptember 7. A magyar országgyűlés kerületi ülése törvényjavaslatban elveti a zsidók általános emancipációját, de eltörli az őket sújtó türelmi adót, szabad lakásválasztást és foglalkozást enged számukra, és korlátozott birtokbírhatási jogot ad nekik. A felsőtábla azonban elveti a javaslatot.
1923. szeptember 7. „A belügyi népbiztosság nemrégiben különleges bizottságot hozott létre, amelynek célja a ’zsidók védelme a sötét erőkkel szemben’ ”, írja a Jevrejszkaja Tribuna c. zsidó közösségi lap – a bolsevik hatalomátvétel után után öt évvel! (Vö. 1929. február 19.)
2007. szeptember 7. A Ha'aretz izraeli napilap szerint Ramvydas Valentukevicius litván államügyész jelezte az izraeli igazságügyi szerveknek, hogy emberiségellenes bűnök gyanújával ki akarják hallgatni Jichák Árád (alias Iszák Rudnickij) holokausztkutatót, a Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának (1972-1993) volt elnökét, a Csáhál ny. vezérezredesét, aki a II. világháború alatt az NKVD ügynökeként részt vett szovjetellenes litván hazafiak kivégzésében. Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója két nappal később ugyancsak a Ha'aretzben antiszemita akciónak minősítette a litván kérést.
Szeptember 8.
70. szeptember 8. Titus csapatai lerombolják a jeruzsálemi templomot.
1100. szeptember 8. Meghal III. Kelemen ellenpápa, aki megnyitotta a hivatalosan elismert 25 ellenpápa sorát. Valójában sokkal többen voltak és már jóval előtte is. A pápai címért folyó harcok ugyanis 217-ben kezdődtek (Callistus pápa és Hippolitus ellenpápa között), vagyis száz évvel a kerteszténység törvényesítése előtt, és több mint 13 évszázadon keresztül tartottak. Az ellenpápák száma legalább 39 volt, de még a szakértők sem egyeznek meg a pontos adatot illetően. Egyes ellenpápák később elismert pápákká lettek, másokat szentté avattak (például Hippolitust) vagy gazdag életjáradékkal kompenzáltak (V. Félixet). Megint mások pszeudopápák, antichristusok vagy schismaticusok maradtak, maga az ellenpápa kifejezés csak a XIV. századtól terjedt el.
1448. szeptember 8. „Én kész vagyok mindent elkövetni, hogy hazámat a fenyegető veszélytől fölmentsem. Míg én és vitéz bajtársaim a kereszténység javaiért kockáztatjuk életünket, illő volna, hogy az igazhívők atyja új tartalékhadsereg összegyűjtése céljából a vallás oltárára pénzsegélyt áldozna”, írja a török ellen vonuló Hunyady János V. Miklós pápának, aki őt a hadjáratról anyagi nehézségeire hivatkozva lebeszélni igyekezett.
1703. szeptember 8. II. Ágost lengyel király megtiltja alattvalóinak II. Rákóczi Ferenc és a magyar felkelők támogatását.
1942. szeptember 8. Az Armia Krajowa lengyel ellenálló mozgalom információs bulletinje szerint a nácik késleltetett hatású mérges gázokat alkalmaznak, amelyeknek hatására az áldozatok a gázkamráktól még el tudtak a gödörig menni és ott holtan belezuhantak. A lengyel ellenállás tudósításaiban egyébként sehol nem esett szó Zyklon-B-ről, ehelyett rendszerint harci gázokról, elektromos áramot vezető futószalagokról és légkalapácsokról fantáziáltak.
1943. szeptember 8. A Viktor Emánuel olasz király és a szövetséges erők közötti fegyverszünet aláírásának napján az angolszász légierő beindítja az olasz városok elleni Avalanche (Lavina)-hadműveletet, amelynek keretében egy hét alatt több száz légitámadásra kerül sor, 43.402 ember halálát okozva.
1990. szeptember 8. "... a cél érdekében a nemzeti szocializmus olyan eszmét és ideológiát gyártott, amellyel az embert elszakította Istentől, az Örökkévaló iránti felelősséget megszüntette és ezzel az embert manipulálhatóvá és önzővé alakította. Az 'Übermensch' eszmével egyeseket privilegizáltan felemelt, míg másokat gátlástalanul kiirtott", mondja Mayer Mihály megyéspüspök köszöntő beszédében a "Holokauszt a művészetben" nemzetközi tudományos konferencia megnyitóján Pécsett, amelynek házigazdája Kabdebó Lóránt volt, résztvevői pedig - többek között - Mezei András, Ember Mária, Németh G. Béla, Schmidt Mária, Kányádi Sándor és Csengeri Imre (New York-i Holokauszt-kutató Intézet). A találkozót ez utóbbi és Soros György finanszírozta. Az eseményről V. Bálint Éva számolt be a Magyar Hírlapban. Egy másik alkalommal ugyancsak ő tudósított Randolph Braham amerikai történész budapesti előadásáról, amelyet a holokauszt első számú szaktekintélyének tartott kutató a holokauszttagadásnak szentelt. V. Bálint Éva a következőképpen tolmácsolja Braham gondolatait: "... azok az újfasiszta 'történelmi munkák', amelyek szép számmal árasztják el Nyugat-Európát, de a rendszerváltozás óta Kelet-Európát is, többnyire Amerikában készülnek ... Az amerikai olvasó ellenállóbb; egyáltalán: a kezébe se veszi ezeket a zömmel tökéletesen alacsony színvonalon megfogalmazott tudományos(sic!) munkákat."
Szeptember 9.
1849. szeptember 9. Örömének adva hangot amiatt, hogy „isten segítségével az ország újra engedelmességre tért és a rebellisek féktelensége elfojtatott”, Hám János szatmári püspök – akit a nemzeti kormány harcegprímássá nevezett ki, a császár viszont elmozdított hivatalából – hódoló feliratot intéz az uralkodóhoz. (Vö. 1848. január 20.; 1848. március 20.; 1849. január 12.; 1849. január 28; 1849. november 8.; 1850. augusztus 25.; 1919. március 29.; 1950. szeptember 26.; 1957. február 18.; 1957. március 31.; 1957. április 10.; 1961. március 15.; 1985. március 31.; 1985. április 28.; 1987. május 21.; 1987. december 17.; 1989. május 2.)
Szeptember 10.
1788. szeptember 10. Az Ardennek-hegység Rethel nevű községében megszületik Jacques Boucher de Crevecoeur de Perthes, a prehistórikus régészet és a humán-paleontológia atyja. Tézisei, melyek szerint a Földet emberi lények népesítették be már jóval a biblikus idők előtt is (Les antiquités celtiques et antédiluviennes, 1847), egész élete során csak ellenségességet és gúnyt váltottak ki. 1868-ban bekövetkezett halála után családja bezúzatta a műveit.
1851. szeptember 10. IX. Pius pápa lefejezteti Romolo Salvatorit, az olasz egység hívét, mert összeesküvést szőtt a garibaldistákkal Anagni főpapja ellen. Utóbb II. János Pál szentté avatta a Garibaldi által „egy köbméter szarnak” nevezett pápát. (Vö. 1. január 1849; 29. március 1861; 29. április 1848; 15. május 1871; 20. szeptember 1870.)
1918. szeptember 10. A moszkvai Izvesztyija közzéteszi annak a rendeletnek a szövegét, amely koncentrációs táborok létrehozásáról intézkedik abból a célból, hogy megvédje a szovjet köztársaságot osztályellenségei ellen. Ezzel megszületik a gulágrendszer, ahol a következő évtizedekben a foglyok millióit fogják likvidálni. (Vö. 1918. augusztus 9.; 1918. szeptember 5.; 1920. február 12.)
1952. szeptember 10. Konrad Adenauer nyugat-német kancellár, Móse Sarett izraeli külügyminiszter és Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke aláírja a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael közötti jóvátételi megállapodást. „A történelem folyamán először, egy nemzet jóvátételt adott egyszerű egyéneknek vagy Izraelnek, amely jogilag még nem létezett Hitler bűncselekményeinek pillanatában… A német jóvátétel nélkül, amely az állam létezésének első tíz évében kezdett érkezni, Izrael hiányolná jelen infrastruktúrája felét: Izraelben minden vonat német, a hajók németek, ahogy az elektromosság is, valamint az ipar nagy része…, nem beszélve a túlélőknek folyósított egyéni tartásdíjakról… Voltak olyan évek, amikor az Izrael által Németországtól kapott összeg kétszer-háromszor nagyobb volt, mint a nemzetközi judaizmus adományai”, írta Goldman önéletrajzában.
Szeptember 11.
1526. szeptember 11. A mohácsi csatában győztes I. Szulejmán bevonul Budára, ahonnan csak tíz nap múlva távozik a budai vár kincseivel és a budai zsidókkal, miután katonái felgyújtják Pestet és Budát.
1650. szeptember 11. Minthogy akkoriban a "jó katolikus" olasz kereskedők nagyban űzték a rabszolga-kereskedést Európa-szerte, a velencei követ Bécsben arról győzködte a magyar főurakat, hogy ők is vegyenek részt a gályára való rabok szállításában. Erdődy György az alábbi levéllel téríti jobb belátásra a vonakodó Batthyány Ádámot: "Kegyelmed írja, hogy halálra ítéltek lévén az rabjai, itthon hamar menekednének az világi állapottól, de az gályákon desperatióba esnek! Nem theologus kegyelmed, sem casuista! Igen gyarlónak tartom, azki így elmélkedik; mert nemcsak a keresztény fejedelmek szokták ezt cselekedni, hanem még maga őszentsége az pápa is! Tudós, bölcs theologusokkal is diskuráltam ez dologban, de senki sem helyteleníti."
1822. szeptember 11. Majdnem három évszázaddal Kopernikusz De Revolutionibus Orbium Caelestium című művének a megjelenése után a Vatikán elismeri a kopernikuszi világkép érvényességét. (Vö. 1616. március 5.)
1857. szeptember 11. John Doyle Lee mormon fanatikus vezérletével a Utah állambeli Mountain Meadows-nál lemészárolják egy Kaliforniába igyekvő szekérkaraván 120 utasát, csupán hét gyermeknek kegyelmeznek meg. A mormonok Buchanan elnök rendeletét akarták megbosszulni, amelyben leváltotta vezetőjüket, Brigham Youngot az állam kormányzói posztjáról. A mormon közösség cinkos hallgatása miatt a mészárlás irányítóját csak húsz év múlva érte utol az igazságszolgáltatás keze: 1877. március 23-án kivégezték. Akkor már a „világ leghálátlanabb és legalattomosabb gazemberének” nevezte a mormonok prófétáját, aki pedig sokáig fedezte őt, sőt további feleségekkel és hagyatéki bírói állással jutalmazta.
1882. szeptember 11. „A szabadság elve alkalmaztatott arra a népre is, amelynek mindenütt első és legfőbb törekvése a többi népeket a raffinéria minden nemével morális és vagyoni rabigába verni, mert vallási és nemzeti hagyományai szerint mind e népek csak arra vannak teremtve, hogy ő neki szolgáljanak. Az egyenlőség elve alkalmaztatott arra a népre is, amely nem akar egyenlő lenni velünk, magát mintegy istentől privilegizált népnek, a többi embereket pedig alsóbb lényeknek, tisztátalan állatoknak tartja. A testvériség elve alkalmaztatott arra a népfajra is, amely bennünket, nemzsidókat felebarátainak, embertársainak nem ismer el”, áll a nem zsidó társadalom érdekeinek megóvására Drezdába összehívott nemzetközi konferencia kiáltványában.
1973. szeptember 11. Salvador Allende chilei elnök öngyilkosságot követ el, miután a kormánya ellen lázadó fegyveres erők betörnek az elnöki palotába. „A zsidókra jellemzőek bizonyos típusú bűncselekmények, ilyen a csalás, üzérkedés, rágalomterjesztés és mindenekfelett az uzsora. Ezek a tények megengedik azt a feltételezést, hogy a faji hovatartozás szerepet játszik a bűnözésben”, írta 1933-as doktori disszertációjában Allende, aki 1939-ben egészségügyi miniszterként egy olyan törvénytervezetet támogatott, amely szerint a mentális betegségben szenvedőket és a krónikus alkoholistákat kötelező sterilizálásnak vetették volna alá. További „gyöngyszemek” az ominózus értekezésből: „A cigányok szokás szerint bűnöző csoportokat alkotnak, amelyekben a lustaság, az őrjöngés és a hiúság uralkodik”. Ami pedig az arabokat illeti, ha van is közöttük „néhány becsületes törzs (…) a nagy többségük kalandor, kiszámíthatatlan, dologtalan és lopásra hajlamos.” Az idézeteket Victor Farías chilei szerző tette közzé Allende, la face caché: antisémitisme et eugénisme (Allende rejtett arca: antiszemitizmus és eugenizmus, Jacques Grancher, Párizs 2006) című könyvében.
1974. szeptember 11. „Úgy tűnik, hogy egy olyan egyház, mint a miénk, arra van ítélve, hogy kihunyjon, és helyébe a világnak egy könnyebb, kézzelfoghatóbb, ésszerűbb és tudományosabb felfogása jöjjön, amely nem ismer dogmákat, hierarchiákat, nem ismeri az életélvezetek lehetőségeinek a megrendszabályozását, nem ismeri Krisztus keresztjét...”, mondja VI. Pál pápa a világegyház püspökeinek IV. vatikáni szinódusa előtt két héttel.
1997. szeptember 11. „A soá állandó kísértése egy megszállott zsidóközpontúsághoz vezet”, amely miközben „az Izrael iránti feltétlen elkötelezettség pszichózisát” fejleszti ki „a diaszpóra minden zsidójánál”, arra törekszik, hogy „csökkentse a sztálini gulág hekatombáinak roppant nagyságát, és elfedje a náci és a kommunista totalitarizmus közös vonásait..., hogy végül az antiszemita bűnt az emberiség történetének egyedülálló és abszolút szörnyűségévé tegye”, írja Edgar Morin neves zsidó származású franciaországi filozófus a Libération című napilapban.
2001. szeptember 11. "Ez a 21. század Pearl Harborja. A megfelelő válasz legyen egyszerű és gyors: meg kell ölni a fattyúkat. Egy golyó a homlokukba, cafatokra kell lőni őket, és ha szükséges, meg kell mérgezni őket. Ami a városokat és az államokat illeti, amelyek ezeket a férgeket befogadják, bombázni kell őket, míg kő kövön nem marad", írja Steve Dunleavy, a New York Post kolumnistája a New York elleni - iszlamistának álcázott, valójában provokációs célból egy cionista-neokon tengely által kifundált és végrehajtott - terrortámadásra reagálva.
Szeptember 12.
i.e. 3928. szeptember 12. John Lightfoot, a Cambridge-i Egyetem alkancellárjának 1642. évi számításai szerint szerint YHWH (Jahve) ezen a napon teremtette a földet és az eget.
1649. szeptember 12. Cromwell seregei beveszik Drogheda várát, lakosságát lemészárolják, és ezzel a katolikus Írország a puritán angolok kezére kerül.
1901. szeptember 12. Palesztinában az arabok megtámadják Gedara zsidó települést.
1941. szeptember 12. Baky László és 8 képviselő kilép a Nyilaskeresztes Pártból, két nap múlva Magyar Nemzeti Szocialista Párt néven új pártot alapítottak, majd pártszövetségre léptek Imrédy Bélával. Decemberben Hubay Kálmán is csatlakozott hozzájuk.
1943. szeptember 12. Otto Skorzeny SS-Hauptsturmführer bravúros kommandós akcióval kiszabadítja Mussolinit, akit az áruló Badoglio-kormány a bevehetetlennek tartott Gran Sasso-hegycsúcson tartott fogva. Hőstettéért Hitler Lovagkereszttel tüntette ki és előléptette a Waffen SS Sturmbannführerévé.
2006. szeptember 12. „Mohamed kegyetlenséget és embertelenséget hozott a világba, például amikor arra hívta fel híveit, hogy karddal terjesszék a hitüket”, mondja XVI. Benedek pápa a regensburgi egyetemen tartott beszédében, II. Manuel bizánci császár egyik írását idézve.
Szeptember 13.
1230. szeptember 13. A Német Lovagrend nagymesterének, Hermann Von Salzának a kérésére IX. Gergely pápa (vö. 1233. június 13.) felszólítja lengyelországi, pomerániai, holsteini, gotlandi és moráviai híveit, hogy a lovagrend vezetésével induljanak harcba az ősi hitükhöz ragaszkodó poroszországi pogányok ellen, egyúttal bűnbocsánatban részesítve a hadjárat résztvevőit. Ezzel kezdetét veszi Poroszország meghódítása, amely fél évszázaddal később az óporosz nép csaknem teljes kiirtásával végződött.
1541. szeptember 13. Kálvin visszatér Genfbe száműzetéséből és megkezdi több mint két évtizedes teokratikus rémuralmát, amelynek első öt évében 13 embert felakasztanak, tízet lefejeznek, harmincötöt elégetnek, hetvenhatot pedig elűznek.
1919. szeptember 13. Alig több mint egy hónappal a kommün bukása után, az országos pogromhangulat csúcspontján, a zsidó kézben lévő Pesti Élet „Szabó Dezső szeretetteljes pogromot hirdet” címmel az író Székesfehérváron elmondott beszédének antiszemita részleteit ismerteti. Másfél évvel később, 1921. február 5-én, az ún. keresztény kurzus csúcspontján, a magyarországi zsidóság Egyenlőség című hetilapja „A gyilkos” címmel visszatért az ominózus beszédre és fogházbüntetést követelt Szabó Dezső fejére.
1939. szeptember 13. „A zsidók milliói, akik Amerikában, Angliában, Franciaországban, Észak- és Dél-Afrikában élnek, valamint a palesztinai zsidók elhatározták, hogy megsemmisítő háborút folytatnak Németország ellen, annak végső megsemmisítéséig”, áll a Central Blad Voor Israeliten in Nederland című hollandiai zsidó újságban.
1987. szeptember 13. "A gázkamrák a második világháború történetének egy részletkérdése", jelenti ki Jean-Marie Le Pen az RTL-Le Monde "Grand jury" c. műsorában.
1990. szeptember 13. A Chicago Jewish Sentinel számítása szerint Kun Béla 1919-es magyar kormányának 49 tagja közül 31 volt zsidó származású. A lap szerint a marxista-leninista forradalom leverését követő ellenforradalom 1800 halálos áldozatot és ötezer sebesültet követelt a zsidók között.
Szeptember 14.
1279. szeptember 14. Miután a meglazult egyházi fegyelem helyreállítására Magyarországra küldött Fülöp fermói püspök, szentszéki követ által felügyelt budai zsinatot IV. László király ellehetetlenítette, a főpap a zsinatot feloszlatja és Pozsonyba távozva a királyt egyházi átokkal sújtja. Távozása előtt azonban kihirdeti a zsinati végzéseket, amelyek egyebek mellett elrendelik, hogy a zsidók és az izmaeliták megkülönböztető jelet viseljenek és korlátozza szerepüket az adó- és vámügyekben.
1523. szeptember 14. VI. Adorján pápát megmérgezi vatikáni környezete, mert megpróbálta eltörölni az egyházi bűnbocsánat áruba bocsátását és megreformálni a papság erkölcseit.
1936. szeptember 14. "A nemzetiszocializmus a mi legértékesebb német szabadalmunk. Mi nemzetiszocialisták ennek a tannak vagyunk a harcosai, de nem akarjuk politikai véleményünket kifelé terjeszteni", jelenti ki Adolf Hitler a nürnbergi Luitpold-csarnokban.
1988. szeptember 14. Az NSZK-beli Saarbrückenben 84 éves korában meghal Fiala Ferenc politikus, újságíró, kardvívó, a magyarországi nemzetiszocialista mozgalmak régi aktivistája, a Milotay-féle Magyarság politikai cikkírója (1932-34), az Új Magyarság belső munkatársa (1934-), a Nyilaskeresztes Párt sajtófőnöke (1944), az Összetartás főszerkesztője, a Pesti Újság és a Magyarság Útja politikai főmunkatársa és vezércikkírója, akit 1946-ban a népbíróság előbb halálra, majd életfogytig tartó fegyházra ítélt. Börtönéből az 1956-os népfelkelés idején szabadult ki, majd annak leverése után az NSZK-ba távozott, ahol különböző nyilas emigráns lapok (Magyar Egység, Összefogás, Hídfő, Új Hídfő) szerkesztője lett.
2001. szeptember 14. "Most nincs itt az ideje annak, hogy ennek a terrortámadásnak a személy szerinti elkövetőit felkutassuk. Meg kell szállni az országaikat, meg kell ölni a vezetőiket, és a keresztény vallásra kell téríteni őket. Annak idején nem voltunk felületesek, hogy csak Hitlert és főtisztjeit kutassuk fel és büntessük meg. A német városok ellen szőnyegbombázásokat alkalmaztunk és polgári személyeket öltünk meg. Ez a háború. És ez háború", írja Ann Coulter, az ismert amerikai neokon publicista a New York Daily News-ban. Egy másik alkalommal a magafajta keresztényeket "tökéletesedett zsidóknak" (perfected Jews) titulálta (The Big Idea, CNBC, 2007. X. 8.).
Szeptember 15.
1920. szeptember 15. XV. Benedek pápa közzéteszi a „Spiritus paraclitus” enciklikát, amely megerősíti a „Szentírásra” vonatkozó katolikus álláspontot. Eszerint „A Szentlélek által ihletett férfiak által szerkesztett Biblia fő szerzője maga Isten, az egyéni szerzők pedig az ő élő eszközei, akinek a tevékenységét nem lehet automatikus írásnak tekinteni (la Bibbia, composta da uomini ispirati dallo Spirito Santo ha dio stesso come suo autore principale, gli autori individuali costituiscono i suoi strumenti vivi. Tuttavia la loro attivitá non va descritta come scrittura automatica)”.
1945. szeptember 15. A Salzburg melletti Mursillban egy amerikai katona három pisztolylövéssel megöli Anton Webern zeneszerzőt, a dodekafónikus zene egyik megalkotóját. A gyilkost tizentöt napra lakat alá tették, majd visszaküldték az Egyesült Államokba.
1947. szeptember 15. Az Olaszország és Jugoszlávia közötti békeszerződés értelmében a délszláv állam annektálja Trieszt környékét, ahonnan az olasz lakosság tömegesen elmenekül. Néhány nap alatt majd’ 400 ezren hagyták el isztriai és dalmáciai otthonaikat.
1952. szeptember 15. A börtönben meghal Mohai-Mohaupt Gyula (58) ügyvéd, 1944 októberétől Budapest nyilas főpolgármestere, akit a háború után meghurcoltak és perbe fogtak.
Szeptember 16.
253. szeptember 16. Meghal Szent Cornélius pápa. A katolikus egyház szerint lefejezték, és ezért az egyház mártírrá avatta, valójában természetes halállal halt meg, akárcsak elődje, Szent Fabianus pápa, akit az egyház szintén mártírrá nyilvánított, szintén hamisan. A katolikus egyház a hamisítások legrégebbi szervezete: sohasem élt hamis álszentek, sohasem kivégzett mártírok, hamis relikviák, hamis bibliai szövegek, hamis végrendelkezések, hamis adománylevelek, hamis(ított) tízparancsolat és így tovább – mindez egyetlen cél, a népi hiszékenység kihasználása végett. (Vö. 315. március 30.)
1937. szeptember 16. Szociáldemokrata és kommunista fiatalok megtámadják a nyilaskeresztesek budapesti központját. Később a Királyi Kúria a támadás zsidó főkolomposait, Mózes Lászlót, Ságvári Endrét, Zimmermann Imrét és Friedmann Tibort nyolchavi börtönre ítélte.
1944. szeptember 16. A kanadai Québec városában az angolszász szövetségesek egyeztetik elképzeléseiket Németország jövőjével kapcsolatban, és a Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök által aláírt titkos jegyzékben megállapodnak arról, hogy "Németországot jellegében elsődlegesen mezőgazdasági és földművelő országgá (kell) változtatni". Az ún. Morgenthau-terv néven elhíresült ötlet Roosevelt bizalmasa, a zsidó Henry Morgenthau amerikai pénzügyminiszter beteg agyában született meg.
1982. szeptember 16. Két nappal azután, hogy az újonnan megválasztott libanoni elnök, Besir Dzsemajel, az Izrael-barát Libanoni Erők falangista milícia vezetője merénylet áldozatává esik, a keresztény milicisták betörnek Szabra és Satila palesztin menekülttáborokba és a megszálló izraeli haderő jóindulatú „semlegessége” közepette két nap alatt legalább ezer palesztint lemészárolnak. Rafael Ejtán izraeli vezérkari főnök gratulált a falangista parancsnokoknak a „kitűnő munka elvégzéséhez”, és egy bulldózert bocsátott rendelkezésükre az áldozatoknak szánt tömegsírok kiásásához (1992-től Ejtán Irving Semmel braziliai zsidó üzletember társaságában Grupo BM nevű cégükkkel gyümölcsöző üzleti kapcsolatot épített ki Kubával, létrehozva a kommunista szigetország legnagyobb citrusültetvényét, majd felépítve a havannai világkereskedelmi központot és az óvárosban lévő Holokauszt-emlékművet. A GBM tevékenységét a kubai kormány a Mezőgazdaságért Érdeméremmel honorálta.)
1989. szeptember 16. A franciaországi Vichyben három siheder félholtra veri a lakásából kilépő 60 éves Robert Faurisson egyetemi tanárt, a második világháborús történetírás mítoszait a „valós tényekkel ütköztető” (egyebek mellett az emberirtó gázkamrák létezését tagadó) ún. revizionista történeti iskola vezéralakját. A támadásért a Zsidó Emlékezet Fiai (FMJ) nevű illegális szervezet vállalta magára a felelősséget.
Szeptember 17.
642. szeptember 17. Az Omar kalifa vezetésével Alexandriába betört arabok felgyújtják a híres könyvtárat, a Szerapeiont, az ókori tudás legnagyobb tárházát. A muzulmánok valójában már csak azt tudták megsemmisíteni, amit a keresztények még meghagytak, miután az V. században felgyújtották Szerapide templomát, a könyvtárat is károsítva.
1394. szeptember 17. VI. Károly parancsára kiűzik a zsidókat Franciaországból.
1448. szeptember 17. „A török föllépte óta a keresztény tartományok felett a szolgaság és a csúfsággá tett vallás veszélye terjedt el. Én már a 60-ik évet túlhaladtam, de azért folyvást küzdök ellene. Nemzetem a sok háborúban már kifáradt ugyan, de megmenté fegyvereit és vonzalmát a szabadsághoz, és ezért s a vallásáért feláldozta vagyonát és életét. A török nagy hatalmának összerontására egy nemzet gyenge, és a zsold fizetésére elégtelen, de az ügy nem is egy nemzeté, hanem az egész kereszténységé”, írja Hunyadi János V. Miklós pápának, ismételten sergélyhadak felállítását kérve tőle a törökök elleni hadjáratához.
1485. szeptember 17. Belehal sebesülésébe Pedro de Arbués, Aragónia inkvizítora, akit két nappal korábban a zaragozai katedrálisban ima közben leszúrtak. A gyilkosságot Gábriel Sánchez királyi kincstárnokkal egyeztetve Juan de la Abadia és Juan Esperandeu szervezte meg, és ez utóbbi Vidal nevű szolgája hajtotta végre. Valamennyien marranusok (vagyis színleg katolikus hitre áttért zsidók) voltak. Erőszakos térítéseivel Arbués kiváltotta a leghatalmasabb marranus családok (a Sánchezek, Montesák, Paternoyok és Santángelek) haragját, és ezért vesznie kellett. Halálhírére a feldühödött tömeg a zsidókra támadt, akik közül végül kilencet (köztük Esperandeut)kivégeztek, tizenhármat máglyára küldtek, ketten pedig (köztük Abadia) öngyilkosok lettek. Pedro de Arbuést VII. Sándor pápa 1664-ben boldoggá, IX. Pius 1867-ben szentté avatta.
1862. szeptember 17. Az amerikai történelem legvéresebb (a déliek által sharpsburgi, az északiak által antietami néven számon tartott), 23 ezer halottat követelő csatája után az északiak nem engedik meg az elesett déli katonák eltemetését, s a déliek és az európaiak tiltakozására fittyet hányva csak azután változtatnak elhatározásukon, miután a temetetlen és oszlásnak induló holttestek már a környékbeli lakosság egészségét veszélyeztetik. Ezután a hullákat összegyűjtötték és tömegsírba temették.
1921. szeptember 17. A bolsevikok kivégzik az 1885-ben Észtországban született Nyikolaj Max Fjodorovics von Ungern-Sternberg bárót, az utolsó fehér hadsereg tábornokát, aki 1919-től 800 kozák és a helyi törzsekből toborzott 1200 lovas élén két évig harcolt a sztyeppén a hatalmas túlerőben lévő bolsevikok ellen egy szabad állam létrehozásáért Mongóliában.
1936. szeptember 17. „Hitler csodálatos változást hozott a nép gondolkodásmódjában. A háború óta először általános biztonságérzet uralkodik, a lakosság pedig boldogabb. Az egész országon az általános öröm légköre terjedt el. Ez egy boldogabb Németország. (...) Ezt a csodát egyetlen férfi hajtotta végre. Ő egy született népvezér, egy elbűvölő, dinamikus személyiség, nemes szándékokkal, vasakarattal és rettenthetetlen szívvel. (...) Ő Németország George Washingtona”, írja David Lloyd George vezető brit politikus (1916-1922 között miniszterelnök) a Daily Expressben.
1939. szeptember 17. A Vörös Hadsereg benyomul Lengyelországba, azzal az ürüggyel, hogy „segítséget nyújt ukrán és fehérorosz véreinek”, akiket „a lengyel állam szétesése fenyeget”. A szovjetek 230 ezer hadifoglyot ejtettek, köztük 15 ezer katonatisztet. Ez utóbbiakat a katyni erdőben kivégezték. A bekebelezett új szovjet területekről legalább 400 ezer, legfeljebb egymillió lengyel állampolgárt Szibériába és Kazahsztánba deportáltak, negyvenezernél is több lengyelt pedig (köztük sok kommunistát és zsidót) kiszolgáltattak a németeknek.
1947. szeptember 17. Jeruzsálemben a cionista Lehi (Stern csoport) terroristái hat golyót eresztenek a második világháborúban „zsidómentőként” ténykedő svéd Folke Bernadotte grófba, és tizenhatot francia katonai tanácsadójába, André Serot ezredesbe. Bernadotte, akit az ENSZ Biztonsági Tanácsa a palesztinai helyzet békés rendezésének elősegítésével bízott meg, előző napi jelentésében nyugtalanságát fejezte ki az arab falvak és házak „látszólag szükségtelen” lerombolása és kifosztása miatt, és síkraszállt a földjükről elűzött arab menekültek mihamarabbi visszatérése érdekében. A merényletet Jehosua Zetler utasítására egy négytagú különítmény követte el, amelyet Mesulam Makover vezetett. A gróf gyilkosa Jehosua Cohen volt, aki öt hónappal később az izraeli kormány által meghirdetett általános amnesztia keretében kiszabadult börtönéből.
2008. szeptember 17. Derecskén három cigány meggyilkolja Szőllősi Róbert 17 éves fiatalt, mert az nem titkolta szkinhed érzelmeit.
Szeptember 18.
324. szeptember 18. A hadrianopolisi csatában Constantinus nyugat-római császár keresztény seregei legyőzik a Sol Invictus nevében harcba szálló Licinius kelet-római uralkodó pogány erőit. A következő évben a hírhedt niceai zsinat szentesíti a keresztény államvallás megszületését.
1598. szeptember 18. Meghal Tojotomi Hidejosi sógun, Japán népi hőse, az ország egységének megteremtője. (Vö. 1597. január 18.)
1619. szeptember 18. Bethlen Gábor protestáns katonái Kasán megölnek három katolikus papot.
1858. szeptember 18. „Azt mondom tehát, hogy nem vagyok és soha nem is voltam a fekete és a fehér faj politikai és társadalmi egyenlőségének a híve, hogy nem akarom és soha nem is akartam, hogy a feketék esküdtek vagy választók legyenek, vagy hogy politikai megbízatást birtokolhassanak, vagy hogy fehérekkel házasodhassanak. Ehhez még szeretném hozzátenni, hogy a fehérek és a feketék közt akkora a fizikai különbség, amely lehetetlenné teszi, hogy a két faj politikailag és társadalmilag valaha is egyenlő legyen. Minthogy ily módon a két faj nem élhet együtt, amíg együtt maradnak, lennie kell egy felsőbbrendű és egy alsóbbrendű pozíciónak. Mint mindenki más, én is azt kívánom, hogy a fehér faj foglalja el a felsőbbrendű helyet”, mondja Abraham Lincoln az illinoisi szenátori cím elnyeréséért Stephen Douglas demokrata jelölttel folytatott negyedik vitájában Charlestonban (1858. július 17.; 1862. augusztus 14.).
1911. szeptember 18. Belehal sérüléseibe Pjotr Arkagyevics Sztolipin orosz miniszterelnök, aki ellen négy nappal korábban követett el merényletet a zsidó Dmitrij Bogrov alias Mordecháj Gerskovics, a cári titkosrendőrség, az Ohrana besugója. A gyilkosság valódi hátterére sohasem derült fény, de valószínű, hogy a reformista miniszterelnök a cárné és környezete, mindenekelőtt a hliszt (önkorbácsoló) szekta félanalfabéta hívéből a cárné mindenható kegyencévé váló Grigorij Raszputyin gyűlöletének esett áldozatául, akit az orosz birodalom leggazdagabb zsidó üzletemberei mapipuláltak (köztük az orosz-japán háborúban szerencsejátékokon és különböző kereskedelmi stikliken megtollasodott Aron Szimonovics, az Orosz-Francia Bank igazgatója, Dmitrij Rubinstein, valamint a kikeresztelkedet zsidóként a sztarec közbenjárására önmagának államtanácsosi címet vásárló Ignatyij Manusz). Szolzsenyicint hetven évvel később antiszemitizmussal vádolták meg amerikai zsidó körök, mert egyik könyvében említést tett Bogrov zsidó származásáról. Raszputyint 1916. december 29-én Feliksz Juszupov herceg, Dmitrij Pavlovics nagyherceg és Vlagyimir Puriskevics meggyilkolta.
1941. szeptember 18. A Nyilaskeresztes Pártból kilépő Pálffy Fidél és Baky László vezetésével ismét önállósul a Magyar Nemzeti Szocialista Párt, szeptember 29-én pedig a Nemzeti Egység Pártjával való egyesülés után megalakul a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetsége.
2001. szeptember 18. Az Egyesült Államok ellen végrehajtott iszlámista (valójában cionista-neokon) terrortámadás kapcsán Moszkvában az Eurasia pánorosz társadalmi-politikai mozgalom közleményben emlékeztet rá, hogy – mint azt Zbigniew Brzezinski három évvel korábban maga is elismerte – az USA szándékosan provokálta ki az afganisztáni szovjet beavatkozást az iszlám szélsőségesek felfegyverzésével és finanszírozásával, és segítette az afgán terrorista hálózatok és a tálibok megerősödését. Az amerikai politikai cinizmus ily módon visszafordult, akár egy bumeráng.
Szeptember 19.
1918. szeptember 19. „Csak úgy győzhetjük le ellenségeinket, ha megvan a magunk saját, szocialista terrorja. Meg kell nevelnünk a mi oldalunkon, mondjuk, kilencvenmilliót Szovjet-Oroszország százmillió lakosából. A többiekhez egy szavunk sincs. Pusztulniuk kell!”, jelenti ki a Zinovjev, a bolsevik párt egyik zsidó származású vezére a Szevernaja Kommuna című lapban.
1940. szeptember 19. Egy nemzetiszocialista rendelet megtiltja, hogy árja nők zsidók házában vállaljanak munkát. (Vö. 1233. március 5.)
2005. szeptember 19. Három civil ruhás rendőr házkutatást tart Vincent Reynouard revizionista történész brüsszeli otthonában, a terjesztésre szánt publikációit lefoglalják, őt magát beviszik a rendőrségre, ahol kihallgatják és ujjlenyomatot vesznek tőle. Miután három órán át egy bírósági cellában tartják fogva, próbaidőre szabadlábra helyezik, azzal a feltétellel, hogy felhagy revizionista tevékenységével, tartózkodik az előadások tartásától és pszichiátriai vizsgálatnak veti alá magát.
Szeptember 20.
1338. szeptermber 20. XII. Benedek pápának címzett panaszlevelükben a magyar püspökök felsorolják I. Károly állítólagos egyházellenes bűneit: lefoglaltatta az elhunyt főpapok vagyonát, saját igényeire fordította a megüresedett tisztségek egyházi javait, főpapnak kinevezett világiakkal töltött be egyházi tisztségeket, kötelezte a püspököket, hogy évente szálljanak hadba, jobbágyaikat igénybe vette a várépítéseknél, és egyháziakat több esetben is világi törvényszék elé idéztetett.
1870. szeptember 20. II. Viktor Emánuel olasz király csapatai behatolnak Rómába és véget vetnek a pápák több mint tizenegy évszázados világi uralmának. A Citta Leoninát (a vatikáni paloták környékét) IX. Pius kifejezett kérésére szállták meg a bevonuló királyi csapatok, hogy a pápai uralom alól felszabadult rómaiak bosszújától megvédhessék a katolikus egyházfőt. (Vö. 1848. április 29.; 1849. január 1.; 1851. szeptember 10.; 1861. március 29.; 1871. május 15.; 2000. szeptember 3.)
1901. szeptember 20. Egan Ede miniszteri biztost, az akkoriban főleg „zsidó üzletnek” számító magánuzsora és pálinkamérés esküdt ellenségét, a szövetkezeti mozgalom előfutárát, a szatmári és ruténiai földművesek jótevőjét ismeretlen tettesek meggyilkolják.
1955. szeptember 20. Az argentin klerikális erők által szervezett katonai puccs megdönti Juan Domingo Perón kormányát. A tábornok-elnök és az egyház közötti kapcsolat azt követően romlott meg, hogy a Vatikán nem volt hajlandó szentté avatni elhunyt feleségét, Evitát. A sértett elnök elválasztotta az államot az egyháztól, majd pedig legalizáltatta a válást. Retorzióképpen az egyház kiközösítette, ami jeladás volt az Aramburu tábornok által vezetett puccsistáknak a katonai akció megindítására. Aramburut 1970. május 29-én a Montoneros peronista gerillaszervezet elrabolta, a Perón elleni puccsban való szerepe, valamint peronista aktivisták elleni gyilkosságok vádjával titkos hadbíróság elé állították, elítélték és kivégezték.
2000. szeptember 20. Koen Raes, a Gand-i Egyetem professzora, az etika ismert szakértője és a Samenleving en Politiek c. szocialista újság főszerkesztője a Gazet von Antwerpenben állást foglal a holokauszttagadás belgiumi tiltása ellen, úgy vélvén, hogy "az eszmék ellen eszmékkel kell harcolni, nem pedig elnyomással. (...) Negacionista (vagyis a holokauszt tagadását büntető - a szerk. megj.) törvényre nincs szükség. Ráadásul ez a törvény nehézzé tesz minden történelmi kutatást. A törvény azt sugallja, hogy a történelmi igazság a nácik által alkövetett genocídium tárgyában egy bizonyított tény. Ez nem így van. Még számos feltáratlan forrás van, többek között a volt Szovjetunióban".
Szeptember 21.
454. szeptember 21. A hadi sikereire féltékeny III. Valentinianus császár meggyilkoltatja Aetius tábornokot, aki a catalaunumi csatában visszavetette Attila hun hadait. Az „utolsó római” megölése nagy megelégedéssel töltötte el a keresztény klérust, amelyet nyugtalanított a pogány hadvezér népszerűsége. Egy évvel később a császárt is meggyilkolták.
1558. szeptember 21. Meghal V. Károly, a Német-Római Császárság volt uralkodója, aki két évvel korábban fia, Fülöp illetve fivére, Ferdinánd javára lemondott a trónról és zárdába vonult. Halála után az inkvizíció "kripto-protestáns elhajlás" címén posztumusz ördögűzést indított ellene, többek között azzal a váddal, hogy folytonos összeköttetésben állt a németországi protestánsokkal és csupán azért vonult vissza, hogy penitenciát gyakorolhasson a protestáns fejedelmek ellen általa alkalmazott rossz bánásmód miatt. Azt is felhozták bűnéül, hogy az eretnekgyanús Matia de Cazalla salamancai kanonokot hitszónokává, Constantin Ponce drezdai püspököt pedig gyóntatójává tette. Ezen kívül a végrendeletében sem tanúsította az inkvizíció által elvárt katolikus hitbuzgalmat. Miután fia, II. Fülöp nem emelt akadályt apja emlékének meghurcolása ellen, perbe fogták Spanyolország prímását (vö. 1559. augusztus 22.), valamint Cazallát és Poncét, és az inkriminált végrendelettel együtt mindhármukat máglyára ítélték. 1559-ben Cazallát elevenen, a börtönében meghalt Poncét pedig in effigie megégették. Pápai közbenjárásra a prímás megúszta.
1939. szeptember 21. Romániában Gheorghe Argeseanu tábornok kormánya elrendeli a Légionárius Mozgalom valamennyi fogva tartott vezetőjének a statáriális kivégzését. A parancsot a 252 légionáriuson haladéktalanul végrehajtják. Alig egy évvel később, a legionárius hatalomátvétel után Argeseanut letartóztatták és a börtönben kivégezték. (Vö. 1938. november 30.)
Szeptember 22.
1609. szeptember 22. Kegyence, Lerma herceg unszolására III. Fülöp király kiűzeti a katolikus hitre áttért arabokat (az ún. moriszkókat) Spanyolországból. A nyolcmilliós népességből több mint félmillióan voltak kénytelenek javaik hátrahagyásával elhagyni a félszigetet
1692. szeptember 22. Az Egyesült Államokban ezen a napon akasztanak fel utoljára valakit boszorkányságért. Az áldozat Martha Corey, a salemi „boszorkányok” egyike, a közösség megbecsült tagja és jámbor templombajáró, akit a vallásos tömeghisztéria nyomán még a saját férje is bűnösnek tartott.
1942. szeptember 22. Az ezen a napon megjelent és az előző évre vonatkozó Amerikai Zsidó Évkönyv (The Jewish Publication Society of America, Philadelphia) 43. kötetének 666. oldalán található információ szerint „a legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában, 1941-ben 3.110.722 zsidó volt.”
1989. szeptember 22. A TASSZ szovjet hírügynökség nyilvánosságra hozza az auschwitzi és más német koncentrációs táborok archívumait, köztük a foglyok és a halottak listáját, egyenként. A dokumentumból kitűnik, hogy 1939 és 1944/45 között 300 ezer fogoly volt Auschwitzban, közülük 74 ezren veszítették életüket. A szovjetek nem jelzik, hogy az elhunytak között mennyien voltak a zsidók, azt azonban megemlítik, hogy a halálesetek több mint fele az alultápláltságnak, a tífusznak és más betegségeknek tulajdonítható.
Szeptember 23.
1295. szeptember 23. A Nyulak szigeti apácák panaszt tesznek a budai polgárok ellen, mert vámszedőiket elkergették.
1941. szeptember 23. "Míg az egyház a másvilággal kecsegteti az embert, megkönnyítendő számára az elmúlást, mi arra bíztatjuk, hogy az életét tegye élhetővé. (...) A nemzetiszociallizmusnak sose szabad azon lennie, hogy lemajmolja bármelyik vallás kultuszát, csakis olyan tudományos tant építhet föl, amely az értelem kultuszán alapszik. Feladatunk úgy nevelni az embert, hogy az élet szépségét és nagyszerűségét vegye észre, és ne váljon idő előtt zsémbes akadékoskodóvá. Nagyvonalúan akarjuk élvezni az élet szépségét, ehhez ragaszkodunk, és mindazt kerüljük, ami emberi megítélés szerint árthat embertársainknak. Ha most ártok az oroszoknak, azért teszem, mert különben ők ártanak nekem", mondja Hitler főhadiszállásán.
1980. szeptember 23. Az amerikai kongresszus 81.5 millió dolláros kártérítésben részesíti Maine szövetségi állam indián őslakóit, akiktől az angolszász gyarmatosítók a XVIII-XIX. század folyamán elrabolták földjeiket.
1987. szeptember 23. A Donald Trelford angol újságíróval beszélgető Edith Cresson későbbi francia miniszterelnök szerint az angol férfiak 25 százaléka homokos, a többiek pedig köztudottan gyönge szeretők, és ugyanez vonatkozik az amerikai és német férfiakra is. „A francia férfiak nagyon is érdeklődnek a nők iránt, az angolszászok viszont nem, és ez egy vizsgálatot igénylő probléma, de hogy kulturális vagy biológiai jellegű, azt nem tudom”, teszi hozzá a szocialista politikusasszony.
Szeptember 24.
899. szeptember 24. A Brenta melletti csatában az Itáliában portyázó magyar hadak legyőzik Berengár túlerőben lévő seregét, majd hazatérőben kifosztják Észak-Itália kincsekben bővelkedő templomait és kolostorait. Ezután foglalták a modenaiak egyházi imájukba a híres fohászt: „A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket.”
1046. szeptember 24. A keresztény legenda szerint a békési Vata vezette pogány magyarok legurítják a Kelen-hegyről Gellért csanádi püspököt és két püspöktársát.
1683. szeptember 24. A zsidókat kiűzik az amerikai francia gyarmatokról.
1881. szeptember 24. "Ma már úgy a hatóságok előtt, mint a törvényhozás előtt, ha zsidó érdek magyar érdekbe ütközik, rendszerint a magyar érdek húzza a rövidebbet, és a zsidó érdek érvényesül. És hát valamely nemzeti souverainitásnak nem az-e a kritériuma, hhogy a nemzet érdeke minden más érdekkel szemben érvényesüljön? Mi magyarok ma már csak névleg vagyunk souverain nép, a tényleges souverain nép, magyar firma alatt a zsidó nép", mondja képviselőházi felszólalásában Istóczi Győző.
Szeptember 25.
70. szeptember 25. Befejeződik Jeruzsálem ostroma, amelynek során Titus, a Római Birodalom hadvezére négy légiója (az V., X., XII. és XV.) élén letörte az esszénus, zelóta és sicarius vallási fanatikusok ellenállását, és lerombolta a zsidók (második) templomát. Az ellenállás fővezérei közül Gischalai Jánost örökös fogságba vetették, Simon bar Giorát pedig Titus római győzelmi bevonulásán nyilvánosan kivégezték. (Vö. 73. április 16.)
1945. szeptember 25. "Nürnberg lényegében egy zsidó-amerikai színjáték, az amerikai küldöttség 75 százalékban zsidókból áll", írja Thomas J. Dodd, a Nürnbergi Törvényszék amerikai fővádlója a feleségének írt és később a fia által nyilvánosságra hozott levelében.
1990. szeptember 25. A II. vatikáni zsinat 25. évfordulóján II. János Pál pápa jelenlétében Prágában aláírják azt a „zsidó-keresztény ökumenikus nyilatkozatot”, amely kiemeli az antiszemitizmus elleni harc fontosságát, különösen Kelet-Közép-Európa megújuló demokráciáiban, bűnbánatra hívja fel a katolikusokat a történelem folyamán a zsidók ellen elkövetett igazságtalanságokért és embertelenségekért, és a Vatikán hivatalos álláspontját tükrözve halálos bűnnek nyilvánítja az antiszemitizmust. (Vö. 1965. október 28.; 1982. október 20.; 1986. április 13.; 1997. november 2.; 1998. március 16.; 2000. március 26.; 2005. augusztus 19.; 2006. március 16.)
1990. szeptember 25. A Magyar Rádió bejelenti:
„Magyarország területén is építettek és használtak gázkamrát”. Kőszegen kegyeletes megemlékezést tartanak a volt téglagyár előtt felállított emlékműnél arra a 2500 munkaszolgálatosra emlékezve, akik állítólag az ország egyetlen gázkamrájáben vesztették életüket. A nemzetközi történettudomány hivatalos álláspontja szerint emberirtó gázkamrák csak hat lengyelországi koncentrációs táborban voltak.
1996. szeptember 25. Írországban bezár az utolsó Magdalen Asylums, ahol a „megtévedt” nőket a katolikus egyház rabszolgamunkára kényszerítette és fogva tartotta. (Ld. Peter Mullan The Magdalene Sisters című 2002-es filmjét.)
Szeptember 26.
1815. szeptember 26. Három keresztény uralkodó, az ortodox I. Sándor orosz cár, a katolikus I. Ferenc osztrák császár és a protestáns III. Frigyes Vilmos porosz király Párizsban megköti az ún. Szent Szövetséget, amelyben arra kötelezik magukat, hogy népeiket a keresztényi igazságosság, szeretet és béke szellemében kormányozzák egy és ugyanazon keresztény nemzet tagjaként. Szövetségük a gyakorlatban az itáliai és spanyol forradalmi-liberális nemzeti mozgalmak elfojtását szolgálta.
1879. szeptember 26. Berlinben Wilhelm Marr politikai gondolkodó és publicista, az antiszemitizmus szó megalkotója, a Der Weg zum Siege des Germanentums über das Judentum (Út a germánság zsidóság fölötti győzelméhez) című nagy hatású zsidóellenes pamflet szerzője megalapítja az Antiszemita Ligát (Antisemiten-Liga).
1920. szeptember 26. A magyar nemzetgyűlés elfogadja az 1920:XXV. törvénycikket a numerus claususról, amely előírja, hogy az egyetemekre és jogakadémiákra az országban élő „népfajok, nemzetiségek” csak országos arányszámuknak megfelelő arányban nyerhetnek felvételt.
1950. szepptember 26. A Katolikus Papok Országos Békebizottsága felhívásában minden katolikus pap és hívő kötelességévé teszi a tanácsválasztás és „a békéért folytatott harc” sikeréért való küzdelmet. (Vö. 1848. január 20.; 1848. március 20.; 1849. január 12.; 1849. január 28; 1849. szeptember 9.; 1849. november 8.; 1850. augusztus 25.; 1919. március 29.; 1957. február 18.; 1957. március 31.; 1957. április 10.; 1961. március 15.; 1985. március 31.; 1985. április 28.; 1987. május 21.; 1987. december 17.; 1989. május 2.)
Szeptember 27.
1640. szeptember 27. A Jézus Társaság (jezsuita rend) fennállásának századik évfordulója alkalmából kiadott Imago Primi Saeculi Societatis Jesu című kötet szerint „a lutheránusokat és eretnekeket halálbüntetéssel ki kell irtani, meg kell őket ölni, kiherélni, égetéssel, szabdalással kimetszeni őket az emberiség testéből”.
1854. szeptember 27. Miután összeütközött a francia Vega teherszállítóval, a Liverpool-New York között közlekedő amerikai Arctic gőzös elsüllyed. A legénység mentőcsónakokon elmenekült a süllyedő hajóról, sorsukra hagyva az utasokat, akik közül több mint négyszázan a tengerbe vesztek, köztük a hajón tartózkodó összes nő és gyermek.
1940. szeptember 27. Az amnesztia nyomán 11 nappal korábban börtönéből kiszabadult Szálasi Ferenc vezetésével a Nyilaskeresztes Párt keretében megvalósul a nyilas egység, Csia Sámdor, Hubay Kálmán, Ruszkay Jenő és Széchenyi Lajos mint tanácsadók részvételével.
Szeptember 28.
1882. szeptember 28. Pozsonyban három napig tartó zsidóellenes megmozdulásokra kerül sor.
1939. szeptember 28. Egy hónappal azután, hogy a Wehrmacht lerohanta Lengyelországot, Joachim von Ribbentropp német külügyminiszter Moszkvába utazik és eléri Sztálinnál 570 Szovjetunióba menekült német kommunista kiadatását, akiket az NKVD a breszt-litovszki határhídon szolgáltatott ki a Gestapónak.
1990. szeptember 28. Kikürtölve azt a később megcáfolt rémhírt, hogy a Parlament ülésszakán „valaki közbekiáltott, hordót a zsidóknak”, a Magyar Rádió Déli Krónikája kirobbantja az ún. hordó-ügyet, az ily módon gerjesztett hisztériahullámot megfejelő Magyar Nemzet pedig azzal riogat, hogy több ezer magyar zsidó fog éhségsztrájkolni, ha nem történik a kedvükre való hatósági intézkedés.
Szeptember 29.
2001. szeptember 29. „...Magyarországon minden becsületes embernek előbb-utóbb muszáj lesz zsidónak lennie”, írja Bacher Iván a Népszabadságban.
Szeptember 30.
1950. szeptember 30. Zárt ajtók mögött zajló perben halálra ítélik a Szovjet Kommunista Párt leningrádi szervezetének vezetőit (Kuznyecovot, Rogyionovot, Popkovot, Voznyeszenszkijt, Kapusztyint, Lazutyint), és alig egy órával később végrehajtják rajtuk az ítéletet.
Február 5.
1526. február 5. A párizsi parlament az egyház kérésére ismét megtiltja a Biblia franciára fordítását. Akkoriban a „Szent Biblia”, „az Úr szava” az egész katolikus világban a latin nyelvű tiltott könyvek jegyzékén szerepelt, a modern nyelveken történő kiadását pedig még inkább tilalmazták abból a meggondolásból, hogy az egyház magának tarthassa fenn az isten szavainak interpretálásában érvényesülő monopóliumát. (Vö. 1816. június 13.; 1897. január 25.)
1971. február 5. Szovjetunióbeli száműzetésében meghal Rákosi alias Rosenfeld Mátyás, Magyarország egykori kommunista diktátora, a nevéhez fűződő korszak törvénytelenségeinek legfőbb felelőse.
2003. február 5. „Izrael megerősítése nagyon nagymértékben eset latba az iraki háború megindoklásában. Ez az érv egy része, amely nem meri kimondani a nevét, a Bush-kormány neokonzervatív klikkje és az amerikai zsidó közösség számos vezetője által csöndesen dédelgetett agyrém”, írja Joe Klein, a Time magazin neves zsidó kolumnistája a time.com honlapon. (Vö. 1991. február 15.; 1996. május 12.; 1998. március 24.; 2003. február 20.; 2003. április 9.)