Gazdag István: Agitprop (Filmszemle III.)

Amerikai filmet nézni gyógypedagógiailag is indokolt. Őszinték, hitelesek, életszerűek, mindamellett az emberek közötti toleranciára és a népek békés egymás mellett élésére nevelnek. Bennük a négerek mindig IQ-bajnokok, a zsidók a tisztesség és humanizmus mintapéldányai, az angolszászok született Grál-lovagok, ami pedig a többi nációt illeti, azok olyanok, amilyenek. Ráadásul ez utóbbiak a saját filmjeikben is olyanoknak ábrázolják magukat, amilyeneknek az amerikaiak akarják őket látni és láttatni. Elvégre manapság az etnomazochizmus (vagyis a fehér öngyűlölet) a trend. Kivéve persze az amerikaiakat, mert rájuk ez nem vonatkozik. Az alábbi zanzásított filmsztorik nem a képzelet termékei, és bármiféle egybeesés azzal, amit valóságként ábrázolnak, nem a véletlen műve.
Gyilkosság a Fehér Házban. Az ügy felderítésével megbízott nyomozó természetesen néger, az alacsony homlokú Wesley Snipes alakításában, aki lazán mozog a high society köreiben, bejáratos a legelegánsabb partikra, szivarozik, mint Churchill, leszólítja a Kongresszus elnökét, inzultálja az elnök fiát, végül persze megmenti az elnököt, elvégre ezért fizetik. A Tűzhányó eklatánsan példázza, hogyan lehet egy katasztrófa-helyzetet zsidó propagandacélra fordítani. A sebesülteket a Cedars Sinai kórházba szállítják (hova máshova?), frontonján a Dávid-csillaggal. A mentést koordináló néger komputerzseni mondja: „Ezt a lávafolyamot még Mózes sem tudná eltéríteni” (nem úgy, mint a Vörös-tengert ugyebár). A Bérgyilkos ösztönben egy KGB-ügynök épp azt mondja, ami tőle elvárható: „Az arabok és a zsidók egyformán bolondok és maximálisan megérdemlik egymást!”. Természetesen előkerülnek a nácik is, akik az arabokkal drog-bizniszben utaznak, egyébként pedig gyáva nyulak, mint az köztudott. „Olyanok ezek, mint a kutyák”, mondják az izraeli katonák a kődobáló arab kölykökről, autentikus módon fejezve ki a Moszad előbbi, kedélyesnek szánt píár-filmjének a szellemiségét. Az Exzsaru, az utca lovagjában a latin-amerikai és néger bandákat fehér rasszisták ugrasztják össze (ki mások?), de a főhős néger igazságügyi-orvosszakértő megoldja az esetet, és leszámol azokkal, akikkel le kell számolnia. Anton, a kretén orosz gengszter és Rolf névre hallgató német gorillája plutóniummal üzletel a vietnamiak gengjével, de a rettenthetetlen jenki zsaruk beépülnek közéjük és semlegesítik az Amerikát fenyegető orosz-vietnami összeesküvést, amelyet tulajdonképpen az elvetemült szerbek szőttek, így akarván megbosszulni a nemes lelkű amerikai népen országuk bombázását. A sztori egy groteszk vérfürdőbe torkollik, amelyben a hazafias olasz-amerikai maffiózók végeznek a turbános (!) szerbekkel, a muszkákat pedig a zsaruk nyírják ki (Zsaruk a pácban). „Az emberiség... Még hogy Isten képére teremtették. Mind fenevad”, mondja Áron, a szimpatikus vámpír haverjának, a rasszista (merthogy a fehéreket en bloc gyalázó) néger zsarunak, és persze bevillan a horogkeresztes lobogó. Mint kiderül, lengyel zsidó vámpírról van szó, akinek családját a nácik irtották ki, ő azonban vámpírként áll bosszút rajtuk, a boldog kommunista falanszterállamban, a reménybeli jövőben (Új faj). A jenki vallási fundamentalizmus jövőképe: a néger orvosnő és a drogos fehér űrhajós mint a negyedik évezred álompárja Isten nevében legyőzi a darwinizmust az egész Univerzumra alkalmazni szándékozó übermenscht (Szupernova). A tendenciózusan aljas és e tekintetben még az amerikai etalont is túlszárnyaló Rendőrbosszú c. svéd gagyiban a háromszoros rendőrgyilkos, szadista szkinhed túszul ejt egy kislányt és egy rendőrtisztet, de végül megkapja, amit érdemel, vagyis lelövik, mint egy kutyát. „Nem mehetünk vissza a múltba, hogy megöljük Hitlert, bármennyire szeretnénk”, mondja az elnöki különmegbízott dísznéger az egykori rabszolgatartók ivadékaiból álló szenátusi vizsgálóbizottság előtt, mielőtt Szaddám Huszeinre (ki másra?) terelődne a szó (Időzsaru). A Mefisztó-képű és -lelkületű szadista bűnözőről kiderül, hogy apja a német hadseregben szolgált (ez evidens!), anyja pedig a lakását teleaggatta halott férje képével, szó szerint is istenítve az elhunytat. Végül a gaz nácifiókát a humanisták elgázosítják – rituálisan, ahogy kell (Drágán add a halálod!). Az utcán sétáló hősnőt világos nappal megtámadja és késsel fenyegetve kirabolja egy szkinhed (!), a szokásos „harci” díszben: bakancs, bomberdzseki, keltakeresztes póló, de nem jut messzire, mert az áldozat krapekja utoléri a tolvajt és szétveri a fejét egy telefonfülke ajtajával (Magassági mámor – Chen Kaige amerikai filmje). A japán Takesi Kitano Fivérében a jakuzák csak néger segítséggel intézhetik el a maffiával támadt nézeteltérésüket, végül a főjakuza egy japánosan szirupos nagyjelenetben feláldozza magát néger tesójáért, és ráadásul – ha már disznó, legyen kövér! – megteszi az örökösének is. Persze a kínaiak is haladni akarnak a korral, amint azt a triádok és a néger gengek szívmelengető összefogását szerelmi vegyes páros formájába oltó Öld meg Rómeót! c. giccsparádé is bizonyítja. A Steven Seagal haknizásával súlyosbított Sebhelyekben apagyilkos ábrázatú néger rab panaszolja látogatójának: „Ezek miatt a buzi fehér sorozatgyilkosok miatt már pisálni sem merek”. Az önmagát drogdílernek kiadó néger multimilliomos komputerzseni valójában a rendőri korrupció ellen harcoló robin hood, aki – természetesen ártatlanul – börtönbe zárt öccsét akarja megbosszulni, raffinált ízlését pedig mi sem tükrözi jobban, mint hogy Lamborghinit vezet, Hennessyt iszik, fehér bigékre bukik és bordó öltönyt visel, a szokásos kiló-fuksszal a nyakában. Ebből is látható, hogy totál pipec a brader. A Leszakad az ég a helyi drogbárókkal összetűző Veronica Guérin ír újságírónő élettörténete. A jóasszony azt találta mondani a munkásságát honoráló nemzetközi kitüntetés átvételekor, hogy a drog áldozatai ugyanúgy a házak lépcsőin kénytelenek koldulni, mint a „holokauszt túlélői”. (És nem szakadt le az ég…) A Még egy nap a Paradicsomban c. roadmovie-ban szimpatikus és nagylelkű zsidó gengszter „életre tanítja” a drogos tini párost. „Hogyan fér be száz zsidó egy Mercedesbe? A hamutartóban!”, poénkodik a rivális rasszista gengszter, de meg is lakol érte rendesen. A Silvia Finkelstein nevű néger hárpiát fajiságában sérti meg egy németül beszélő idős fehér dáma, midőn házicselédnek hiszi (és speciel nem atomtudósnak). Csak nőt ne ölj! – figyelmeztet a film címe, de ezek után mégis kedvünk támad. Amerikából Angliába, a filmbeli Hetedik mennyországba érkezik a zseniális drogvegyész, hogy mesterségbeli tudását a helyi alvilág is hasznosíthassa. Az illető golfozik, skót szoknyát hord és „jenkinek” titulálják, holott koromfekete. Feltűnnek az angol filmek kötelező kellékeinek számító szkinhedek, az átlagosnál is bunkóbb kiadásban. Egyik nagyjelenetben a szó szerint is „becsinált” és földön fetrengő kopaszoknak a néger szupermen toalettpapírt hajigál, miközben majmokat mutogatnak ketrecben (nyilván a „Fekete, fekete, fekete majmok/Mért nem vagytok ketrecben/Vagy pedig egy árnyas fán/Benn a dzsungelben” refrénű Egészséges Fejbőr-sláger kompenzálásaként). A Bűvölet c. tinihorror-paródiában egy szőke szépség arra vetemedik, hogy nyíltan kimondja: „Utálom a niggereket”. Sorsa ezzel megpecsételődik, és azt kapja, ami egy magafajta rasszistának dukál. Egy fekete megéra fekete mágiával veszejti el. A Vágyak csapdájában a zsidó Adonisz és a goj quasimodók tündérmeséje. Dávid, a sármos, jól nevelt és vallásos zsidófiú bekerül az elit St. Mattew gimibe, kékvérű és kellőképpen antiszemita társai közé. Dávid persze mindenben a legjobb, emellett jellemes, őszinte és tiszta, ami a zsidóknál – mint tudjuk – genetikai adottság. Elcsábítja ugyan az új barátja csaját, de oda se neki, mert ugyanakkor szerény, a pincérkedés sem derogál neki, és persze kitűnően verekszik. Egy goj rocker megtámadja, természetesen hátulról, ahogy a gojok szokták, mégis a rövidebbet húzza. Íme, a rocker és egy olyan srác párbeszéde, aki Dávid pártját fogja: „Miért véded? Ők ölték meg Jézust! -- Na és? Nem is ismertem…” A liberális és négerbarát kormányzónőt egykori politikai támogatói el akarják tetetni láb alól. Egy vidéki könyvelőt szemelnek ki a merényletre, akit kislánya túszul ejtésével kényszerítenek az együttműködésre. Egy szuperintelligens és oroszlánszívű néger cipőpucoló (ez nem vicc!) azonban megoldja a helyzetet (Holtidő). „Az indiánoknak szét kellett volna lőniük ezeknek az adócsaló, disznózabáló, országbitorló, kecskebaszó zarándokoknak a seggét”, mondja a Mayflower utasairól keresetlen őszinteséggel a Bűnözésben profi néger bérgyilkosa. A Négybalkezes géppisztolyra bebizonyítja, hogy nincs is jobb annál, mint amikor a „digók” és a „bibsik” kölcsönös haszonra kamatoztatják bűnözői hajlamaikat. A történetet a hírhedt Luciano-Siegel gengszterpáros életének valós epizódjai ihlették. A Halálos szenvedélyben egy szőke, tejfehér bőrű brit „hölgy” egy bantuval 69-ezik premier plánban kvázi-világpremierként, miáltal a királynő őfelsége alattvalóinak az avantgárd-szex terén is sikerült lekörözniük tengerentúli zabigyerekeiket éppúgy, mint a békazabáló franciákat. A revizionista történelemszemlélet gyöngyszemének számító Eszter, Perzsia királynője c. európai koprodukció a zsidóság egyik legszentebb nemzeti ünnepét, a Purim nevű preventív tömegmészárlást igyekszik lila ködbe burkolni a legendákra éhező tömegember számára. Hámán a hisztérikus és neuraszténiás perzsa uralkodó, Ahasvérus főkamarása. A gerinces zsidó Mardokeus nem hajlandó fejet hajtani előtte, sőt a király kegyelméből és a szépséges Eszter segítségével megalázza és kivégezteti a nagyurat, majd lenyúlja posztját. Jahve kiválasztottjain kívül pozitív színben csupán az eunuchok és a néger szolgálók tűnnek fel, vagyis a „másság” és az „elnyomott kisebbségek” képviselői. „A zsidók megvédték magukat, százak estek el mindkét oldalon”, vonta meg az eset mérlegét némi nagyvonalúsággal Ahasvérus (tehát nyilván hetvenkedésből ünneplik azóta is minden évben 75.300 perzsiai „ellenségük” vesztét a zsidók). A Blöff c. angol krimiszatírában a brit, a zsidó, a néger és a cigány gengszterek egyformán „jó fejek”, kivéve az oroszokat, filmbeli kódnevükön az „antiszemita kozákokat”. A Sírhant Művek c. jenki neorealista sorozat egyik férfi-imitátora felcsal a kéglijére egy kopasz néger zsarut, majd látható csalódottsággal veszi tudomásul, hogy álmai tárgya nem hajlandó megkefélni. (Szép Újvilág. Szép új világ?) A Szabad a szerelem néger siksze és zsidó boy könnyfakasztó love-sztorija, ez utóbbi bölcs nagyijának folklorisztikus ihletettségű szentenciáival fűszerezve, úgymint: „pogányok, ocsmányok, keresztények – mind egykutya”, vagy: „a Bibliában hinni kell, mert a Bibliában van”. (Mintha Busht hallanánk.) A Végállomás a Saber folyónál egy politikailag korrekt western (mert már ilyesféle gnómműfaj is létezik). A déli hadsereg megtévesztett, idealista katonája és a jenkik igaz híve tisztességesen küzd egymás ellen Arizonában, de egy rasszista, fegyverkereskedő, gyermekrabló és ráadásul félkezű déli fanatikus igyekszik bekavarni az idilli képbe. Végül a megtévesztett déli és a becsületes jenki közös erővel végez vele. Mintha csak az előbbi kópiája lenne a Texas Ranger. „A lovasságot az indiánügy rendezésével (sic!) bízták meg”, mondja a rangerek, vagyis fejvadászok – civilben prédikátorként (!) ténykedő – parancsnoka, ami ugyanaz, mintha Himmler mondta volna, hogy az SS-t a zsidóügy rendezésével bízták meg. „Németország gyönyörű, legalábbis annak, aki szereti a szvasztikát és a sört”, mondja a Gyilkosság a kisvárosban c. kreténségben önmagát alakító Gene Wilder nevű ripacs egy hasonszőrű hölgynek, miután a csapodár férjnek és zsarnok apának bizonyuló antiszemita gyáros elnyerte méltó büntetését, ti. „szétloccsantották a fejét egy ’38-assal”. A jövőben nyilván kötelezőnek számító kevertfajú párkapcsolatot reklámozza a Corinna! Corinna! c. limonádé, a jóképű Ray Liotta és a kevésbé jóképű – ámbátor néger-zsidó mulattként duplán is előnyös vérvonalú – Whoopi Goldberg főszereplésével. („Van fogamzásgátlótok?”, kérdezik a Rém rendes család Al Bundyjától. „Van egy újságom, válaszolja kedvenc cipőbolti eladóm. Whoopi Goldberg van a címlapján”.) A Taxi I-II. -ben a franciák egy debil vigyorú arab taxisofőr révén vesznek fiktív revánsot második világháborús lebőgésükért. Előbb egy német gengszterbandát, majd egy japán jakuzacsoportot tesznek ártalmatlanná. (Álmodik a nyomor?) Az Abe Pinkweis és Varga Lajos (!) nevet viselő zsidó maffiózók és tudathasadásos goj sameszuk idillikus sztorija a Hat gyilkosság egy vasárnap. Két dán szexipari szakmunkásnő cseveg a Mélyvízben. „Tudni szeretném, hogy vajon Hitler a mennyországba került-e?”, meditál egyikük. „Mert ha igen, nem szeretnék odakerülni. Vagy ha odajutnék, fejbe lőném egy puskával és beledobnám a pöcegödörbe.” Ezen ne múljék! Rövidesen belefullad egy folyóba, és beválthatja vágyálmát. „Baszódj meg! Olyan vagy, mint a nácik”, mondja a főhős-csinibaba faterjának, aki drogozása miatt balhézik vele, és civilben kábítószerellenes bíró. A filmben minden jóarcú, middle-class fehér kokózik, ellenben minden rosszarcú, slum-szökevény néger a törvényesség védőszentje, azt az egyet kivéve, aki belőtte hősnőnket egy numeráért cserébe (Traffic). A részben liberális zsidó miliőben játszódó Helyzetek és gyakorlatokban a szőke, fehér bőrű egyetemista lány szexpartnere unszolására extatikusan ismételgeti aktus közben: „Néger, basszál szét!”, majd pszichoterápiás csoportfoglalkozáson tárgyalja ki a szexualitás és a rasszizmus kölcsönhatását. A hetedik jel c. hókusz-pókuszban a bibliai Jelenések könyve elevenedik meg. Az Apokalipszis bekövetkeztét csak egy terhes asszony képes meggátolni. A film tobzódik a szokásos zsidókeresztény kellékekben, a főhősnőnek kipát viselő szuperintelligens zsidó siheder segít elhárítani a rontást. A náci tömeggyilkosok élethű megszemélyesítésére szakosodott Jürgen Prochnow ezúttal messiásként tündököl. (Minő szentségtörés!) A Bíbor folyókban egy francia elitegyetemről kiderül, hogy valójában álcázott „nácigyár”, a „felsőbbrendű ember tenyésztelepe”, ahol a fajnemesítést célzó eugenikai kísérleteket folytatnak. A tudományos bűnbandát két brutális zsaru buktatja le, akik helyi szokás szerint bántalmazzák a gyanúsítottakat, persze csak akkor, ha nem a kisebbségekhez tartoznak, mert az nem lenne politikailag korrekt. Etnikailag multikulti – vagyis zsidóból, négerből, sábesz gojból és szőke nőkből álló – és hangsúlyozottan liberális asztaltársaság „jobboldali seggfejek”, „fasiszták” és egyéb „konzervatívok” legyilkolására szövetkezik. Áldozataik: vietnami háborús veterán, homofób pap, holokauszttagadó (Az utolsó vacsora). „Felszívódott, köddé vált, mint a japcsik Nagaszakiban”, hangzik a „jópofa” poén, amely bizonyára nem keltene ekkora derültséget, ha a második fele úgy szólna: „… mint a bibsik Auschwitzban” (A férfi, aki nem volt ott). „Én küldetést kaptam Istentől”, mondja a magzatelhajtó nőket gyilkolászó nővér. „Add át neki üdvözletemet”, válaszolja a főhős, miután beleeresztett egy sorozatot (Áldozat). Az őskeresztény tanokhoz való visszatérést prédikáló megszállott bibliakövető elrabolja és hónapokon keresztül fogva tartja a 14 éves Elisabeth Smart Salt Lake City-beli diáklányt, rajta élve ki szexuális aberrációját és térítő hajlamát, amihez hasonszőrű hitvese is készségesen asszisztál. A megtörtént eseményeken alapuló filmben az áldozat kishúga mondja ki a vallási fanatizmus lényegét azokra vonatkozóan, akiket hatalmába kerít: „Megöli a szellemüket és elveszi a lelküket” (Elrabolva). Ugyancsak igaz történetet mesél el a nálunk A hitetlen címmel bemutatott (de valójában a The Believer, tehát éppen hogy A Hívő című) film. Főhőse Daniel Balint náciszkinhed, aki zsidó létére állítólag azért lett náci, mert elege lett népe áldozati helyzetéből, és így akart kompenzálni. Szeretője, egy Argentínából származó mazochista és perverz tinilány végül megtér a judaizmusba. „A zsidók azt akarják, hogy utáljuk őket. Ha Hitler nem létezne, a zsidók kitalálták volna.” Végül is az ősi gyökereihez visszataláló Balint rituális öngyilkosságot követ el: imádkozás közben felrobbantja magát az oltárral együtt, mintegy Jahve kiengeszteléseként, és ezzel megakadályozza egykori elvbarátai merényletkísérletét a zsinagóga ellen. (Minden jó, ha a vége jó!)
Végül pedig két atipikus európai film, lazításként: „Náci! Mocskos zsidó! Mocskos kommunista!”, mondja fehér nő szadista néger rabtartójának Dusan Makavejev 1974-es szupernaturalista kultuszfilmjében, a Sweet Movie-ban, majd eredeti bejátszás következik a katyni erdőből, ahol a Vöröskereszt és a Wehrmacht éppen a szovjetek által likvidált lengyel tisztek maradványait exhumálja. (Harminc évvel ezelőtt még ilyen film is készülhetett…) A cigányok által elkövetett gyilkosságért a román-magyar falu lakói népítélettel vesznek elégtételt, testvéri együttműködésben. A helyi politikusok a várható külföldi ajvézás miatt úgy próbálják eltussolni az etnikai konfliktus tényét, hogy a Nyugaton már jól bevált módszerrel élve jobboldali szélsőségesekre kenik a lincselést (A csigák szenátora).

MD 2004. XI. 18.